A gazdasági erőfölényes helyzettel való visszaélés közösségi jogi megítéléséhez szükséges közgazdasági-jogi ismeretek összevetése” avagy „Közgazdaságtan kontra jogtudomány az EK-Szerződés 82. cikkének vizsgálata során
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által védjegytörlés tárgyában hozott határozat bírósági nemperes eljárásban való felülvizsgálata
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseinek alkalmazása a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) felhatalmazása alapján
Az ingatlan-nyilvántartási (telekkönyvi) rendszer kialakulása Magyarországon I. rész (A kezdetektől a XX. század első feléig)
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvények összevetése
A szervezett bűnözés kialakulása és jelenlétének sajátosságai, különös tekintettel a rendszerváltás hatásaira
Az idegen pénznemben megállapított tartozás után fizetendő késedelmi kamat a bírósági joggyakorlat tükrében
Az ingatlan, mint szerződéses biztosíték és a követelések ingatlanból történő kielégítésének állami útja
A még elégséges szolgáltatás mértékének meghatározására irányuló nem peres eljárás – Az új bírósági nem peres eljárás bevezetésének indokai és működése a Fővárosi Bíróság gyakorlatában
Etikai megfontolások a short ügyletek vonatkozásában – különös tekintettel az aranyszabály és a iustitia commutativa követelményére
„Tényleg azt hiszi, hogy minden információ nélkül részt veszek ebben?” avagy Adatbiztonsági értesítési szabályok, kérdések és gyakorlati tanácsok
A gyermektartásdíj érvényesítésének akadályai a külföldön végzett munkáért járó munkabérre és költségtérítésre alapítottan
„Nem az a fontos ami van, hanem ami látszik?!” – avagy a sajtó és az igazságszolgáltatás kapcsolatáról
A tengeri hajóraklevél dematerializálódásának problematikája a polgári – és az elektronikus kereskedelmi jogban