III. éves
Leiterjakab
III. éves
Leiterjakab
Tisztelt Leiterjakab !
Hanyad éves vagy? Ha nem vagyok kiváncsi.
Ez van. A LB szerint csak akkor valósul meg a közösség elleni izgatás, ha közvetlenül erőszakos cselekedetre hív fel az elkövető.
Az, hogy "Kiírtanám a keresztényeket", ez még felhívásnak sem minősül.
Leiterjakab
Na most ez egy patt ,így mert egyikünknek se jött be, most te mondtad a 3. verziót.
Ez a közösség ellen izgatás ebben az értelmezésében egy olyan eset ami alapján maximum Hitlert lehetne elítélni.
Ezt csak azért kérdezem, mert nem hajnali háromkor írtam a hozzászólásomat, akkor még javában szunyáltam:), hanem 7 óra körül.
Tegnap kaptam egy levelet az IM-től amiben hivatalosan is értesítettek, hogy nem jutottam be a döntőbe az alkotmányjogi versenyen, úgyhogy még egy jó darabig nem fogok találkozni Sólyommal.:)
Leiterjakab
„JAKI!
Te egy jogi zseni vagy. Majdnem ugyanezen szavakkal érvelt ma reggel Sólyom László volt AB elnök. Tekintettel arra, hogy Te hajnal 3-kor írtad Õ pedig kb 8-kor mondta, ezért szerintem elolvasta a fórumon a hozzászólásodat és azt idézte.
Igazán fej vagy! ”
Köszi, Attila! Ez jól esett:-)
De mire mondtad ezt, a közösség elleni izgatás kapcsán?
Leiterjakab
Persze, hogy elkövetet hibát az a szerkesztő is aki odaengedte a mikrofonhoz, de közösség elleni izgatás miatt a stáb nem vonható felelősségre.
Leiterjakab
A "Rekeszd ki őket" és a "Legszívesebben kiirtanám az összes keresztényt" az nem teljesen egy kategória. De akkor azért se vonható felelőségre a rádió amikor eldurvult a helyzet hogy a műsorszerkesztő nem reagált semmit csak a feljelentések hatására. Jogában ált volna ezt a riportot lekeverni vagy esetleg mikrofonhoz nem engedni ittas és nem beszámítható állapotban. De erre semmilyen kísérlet nem volt. Tehát ezen vitáztunk hogyha ezt elítélik, csak a riporter követett el hibát vagy az egész stáb?
JAKI!
Te egy jogi zseni vagy. Majdnem ugyanezen szavakkal érvelt ma reggel Sólyom László volt AB elnök. Tekintettel arra, hogy Te hajnal 3-kor írtad Õ pedig kb 8-kor mondta, ezért szerintem elolvasta a fórumon a hozzászólásodat és azt idézte.
Igazán fej vagy!
attika
Én nem lennék benne olyan biztos, hogy az a a mondat, hogy "Legszívesebben kiírtanám az összes keresztényt" megvalósítaná a közösség elleni izgatást.
Egy BH szerint az is szükséges, a közösség elleni izsgatás tényállásának megvalósításához, hogy a cselekmény olyan gyűlölet felkeltésére irányuljon, amely aktív tevékenységbe megy át. A fenti kijelentés nem hiszem, hogy bárkiben is fel keltené a szándékot, hogy keresztényeket akarjon megölni.
Már csak azért sincs szó közösség elleni izgatásról, mert a legutóbbi "Rekeszd ki őket" [ifj. H. Lóránt] sem volt elég a tényállás megvalósításához a Főv. Ítélőtábla szerint. Csodálkoznék ha most tényleg elmarasztalnák közösség elleni izgatás miatt azt a műsorvezetőt.
A büntetőjogi felelősség egyéni. Ha társtettességet állapítanak meg az azt feltételezi, hogy az elkövetők szándékegységben közösen valósítják meg a törvényi tényállást. Itt nyilván a műsor szerkesztői nem tudtak arról, hogy mi fog majd elhangzani, ezért amit nem is tudtak, az nem is állhatott szándékukban.
Leiterjakab
Van egy vitánk, és mindenki mondja a maga igazát, kérdésem?
Az ismerté vált karácsonyi műsoruk után közösség ellen való izgatással vádolják a tilos rádió műsorvezetőjét. De mivel egy szervezeti egységen (rádió) keresztül történt, a műsor több kézen megy keresztül. Megállja a helyét a csoportos jelző? Vagy ez túlzás.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02