Bűnügyi nyilvántartásba vettek!


George # 2004.01.19. 18:07

A szomszédom 12 éve perel a legkülönbözőbb indokokkal. Volt már birtokháborítás, magánlaksértés, könnyű testi sértés. Tavaly rongálás miatt jelentett fel. A rongálás tárgya: Az engedélyem nélkül készített egy átjárót a telkünkre, amit a melléképületének a falában nyitott. Ezt torlaszoltam el, miközben megsérült kb. 0,5 négyzetméter beton. A rendőrségi kihallgatást kicsit lazán vettem, hiszen nem először citált oda, ezért nem készültem fel. Azt hittem a rendőrök emlékeznek még az előző ügyeire és tudják kivel van dolguk. Sajnos komolyan vették és a kihallgatás végén bűnügyi nyilvántartásba vettek. Ujjnyomat, fénykép, ahogy a filmekben van. Ezt még megemésztettem néhány nap után, de ami ezután történt az végképp elkeserített.
Egy közeli ismerősömet kirabolták és a rendörségen különböző fényképeket mutattak neki hátha felismeri a támadóját.
A támadóját nem, engem viszont megismert a fényképalbumban és azonnal szólt nekem. Jogszerűen járt el a rendőrség ezzel? Jogerős ítélet nem született, még tárgyalás sem volt. Van olyan hogy ártatlanság vélelme? Az egész ügy nevetséges, bár inkább tragikomikus. Egy adalék: a jóakarómat a Városi Bíróság nem kívánatos személynek nyilvánította, mert minden bíró elfogultságot jelentett be vele szemben. Mi azonban nem tehetjük ezt meg, így kénytelenek vagyunk másik bíróságra, esetenként a szomszéd megye bíróságára járni. Mit tegyek? Agyonütni még nem akarom.

JuKids # 2004.02.12. 23:29

Rólam is készítettek fotókat és vettek ujjlenyomatot a tiltott pornográf felvétel készítése bűntette miatt indított nyomozás végefelé, amelyet aztán 14 hónap után bűncslekmény hiányában szüntettek meg (ld. kapcsolódó topic). Mondjuk az én ügyemben érthetőbb, mint George esetében, viszont én is csak gyanúsított voltam, ami gyakorlatilag - mint az ügyemből is látszik - bárki lehet. Nem zavart a dolog, érdekes volt számomra, meg vicces is, ugyanakkor előadóm azt mondta, hogy minden gyanúsítottal el kell ezt végezni, de ezt nem hiszem. Már csak azért sem, mert akkor már 10 hónapja tartott a nyomozás.

Valóban van ilyen törvény, tudtok róla?

Most aztán ha egy gyerekről tényleg pornóképet csinál valaki, akkor az én képemet fogják elétenni, hogy felismeri-e rajta a megrontóját? Persze lehet, hogy már meg is tették ezt, gyakorlatilag nem zavar, valójában csak ismerős esetén lehetne kínos, de mivel minden ismerősöm tud az ügyről és mindenkinek megvan a véleménye a nyomozó hatóság ügyemmel kapcsolatos munkájáról, ebből sem érhet kellemetlenség. De azért érdekel, hogy volt-e joguk ehhez. Ha pedig olyat kérnek tőlem, amihez nincs joguk, felelősségre vonja őket (a rendőröket) valaki?

JuK

anaksunamon # 2004.03.07. 19:47

Tudok egy érdekes oldalt,érdemes megnézni.
www.adathordozo.hu

Tyson # 2004.03.12. 12:11

Hát ez elég elgondolkodtató történet volt...

gyulla # 2004.03.12. 12:43

Engem 84-ben dádáztak az ÁB-csoportnál olyan ügyben, amihez hasonlók emlékével egyesek manapság büszkélkedni szoktak (sajtórendészeti vétség, eredetileg izgatással jelentettek föl egy olimpiai bojkottellenes röplap miatt...). Tavaly állásügyben felvilágosítottak a munkaadó-jelöltem személyzetijén, hogy hiába van tiszta erkölcsim (azt az ügyet megúsztam egy ügyészi megrovással, más meg 1xüen nem volt), biztos helyről tudják, hogy nem vagyok "feddhetetlen". Azóta sem, pedig másokból (száj)hősök lettek időközben. Annakidején meg, amikor házkutatást tartottak az albérletemben a távollétemben, azt adták be a háziaknak, hogy lopott holmit keresnek. Szegény Marosánista nyugdíjas expárttitkár Olga néni úgy örült, amikor megtudta, hogy "csak" egy politiait fogadtak a házukba és nem egy TOLVAJT...

JuKids # 2004.03.12. 12:59

Akkor nem újkeletű dolog a gyanúsított távollétében házkutatást tartani. Én 84-ben még általánosba jártam, csak 2002-ben tapasztaltam ilyet.

Érdekes, hogy aki rendőr ismerősnek mondtam, hogy úgy jöttek ki hozzám (azaz a feleségemhez) éjfél után, hogy én közben náluk voltam bezárva az előállítóba (17 órán keresztül kaja-pia nélkül!), mind csodálkozott (visszakérdeztek az ismerősök: biztos nem vittek magukkal?), de megegyeztünk, hogy mivel csak lehetőség szerint kell a terhelt jelenlétében tartani a házkutatást (ha beraknak a kocsiba, az két perc késedelemmel járt volna), és mivel csak lehetőség szerint kell nappal (éjfél előtt!), így helyesen jártak el. Az, hogy bűncselekmény nem történt, a határozat pedig legalább 5 órával a házkutatás után született (visszadátumozták előző napra!), senkit sem zavar. Hajrá III. kerület!

JuK

j.janos # 2004.03.14. 11:59

George: lefotózhatnak és az ujjnyomataidat is levehetik, ha büntetőeljárás alá vonnak szándékos bűncselekmény miatt.

j.janos # 2004.03.14. 12:02

JuKids: a rendőrök feltehetőleg nem olyan hülyék, hogy a gyermeked elé tegyék a fotódat, ráadásul ha "a fiad megrontója" te lennél, csak meg tudna nevezni, nem? akkor meg minek a fotó? :))

JuKids # 2004.03.14. 22:21

Kösz a választ!

Ha megtehetik, velem miért csak 10 hónap után tették meg? Esetleg paragrafust tudnál mondani?

Szerintem valamit félreértettél esetemben, nyilván nem a fiam (aki lány) elé tennék (teszik) a képem, hanem feltehetően szexuális bűncselekmények kiskorú áldozatai elé, ami elsőre felháborítóan hangzik, de különösebben nem zavar (nem az ilyen "valódi" bűncselekmények, hanem a képem mutogatása).

Ugyanakkor most, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást, nem kellene elégetniük a portrémat, az ujjlenyomataimat? Csak az idejüket pazarolják...

Arra pedig, hogy "nem olyan hülyék", nem esküdnék meg. Megjegyzem, az egy év során találkoztam nagyon korrekt, felelősségteljes rendőrökkel is, még barátságok is köttettek, de 90%-ban helyzetükkel visszaélő, egy mondatot leírni vagy értelmezni képtelen hölgyek és urak voltak, mind a III. kerületben, mind a BRFK VFO Ifjúságvédelmi Alosztályán. Személyesen az Év Rendőrétől, dr. Németh Pétertől kaptam olyan leveleket (a panaszaimra ő válaszolt, amit az Ügyészség el is fogadott, mint "bizonyítékot", hogy a panasz alaptalan), amikben teljesen értelmetlen mondatok voltak. A szakértőket szintén ő rendelte ki, nem csoda, hogy nem tudtak a kérdéseire válaszolni, még 934.180 Ft-ért sem, pl.: "Kérem megjelölni a kiskorúakat ábrázoló személyek számát, illetve vélelmezett életkorát, személyenként." (Az alezredes úr mentségére legyen mondva, hogy nyilván nem ő fogalmazta ezeket az iratokat, de mielőtt aláírja, megpróbálhatná értelmezni.)

JuK