sikkasztás és magánokirathamisitás - mire számithatok??


hmarcsi # 2006.03.08. 09:11

Kedves forum látogató

Segitségedet szeretném kérni.
2005. ben egy megondolatlanságból eredően a pénzügyi cégemnél 3 darab fiktiv szerződést készitettem, egy képviselővel együtt, és a pénzen feleztünk. Ez a cégemnél kiderült, ahol el is ismertem a tettemet, az okozott kárt a felismerés után 4 nappal kifizettem, amely összege: 365 ezer forint volt. A cég ezt követően 1 hónap mulva feljeleentett, mondván, hogy ujabb szerződéseket akar rámháritani. Többszöri kihallgatások után, a tegnap nap megkaptam a megszüntető határozatot, de ezen irat végén tájékoztatnak, hogy sikkasztás és magánokirat hamisitás miatt vádemelést adtak be ellenem a biroságra. Az ügyel kapcsolatosan még fontos dolog, hogy a képviselő akivel ezt a dolgot elkövettem tagadott a kihallgatások során mindent. Szeretném megtudni, hogy mire számithatok ezzel az üggyel kapcsolatosan. Én néztem a BTK-ban leirtakat, de szeretném kikérni a véleményét egy ehez értő embertől. Negyedéves jogászhallgató ismerősöm elmondta, hogy véleménye szerint ebben az ügyben a legsúlyosabb bűntetés pénzbeli lehet. Kérem segitsetek, mert eléggé magam alatt vagyok.
Mariann