Népszavazás kezdeményezése


Egyjogász # 2015.10.22. 22:50

Ha jól értem, a következőképpen lehet elszabotálni a "nemszeretem" kérdésekben a népszavazás kiírását:

Betették az új népszavazási törvényba az un. párhuzamossági moratórium jogintézményét, azaz egy kérdés benyújtását követően nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés a kérdés hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig.

Ennek egy normálisan működő rendszerben megvan a maga logikája, de úgy tűnik nálunk ezt arra használják, hogy pl. a Fidesz farvizén evickélő törpepárt közutálatnak örvendő vasárnapi zárvatartási törvényéről az istennek se lehessen megfelelő népszavazási kérdést érvényesen benyújtani.

Ugyanis nyilván sejtik, hogy ebben a kérdésben akkora a társadalmi ellenérzés, hogy még sikerülne egy érvényes és eredményes népszavazást összehozni Harrach bácsiék agymenéséről, ami viszont alapvetően Viktornak lenne hatalmas presztízsveszteség, hogy (saját korábbi álláspontjával is szemben) miért engedte ezt a baromságot átvinni.

A technika pedig az, hogy a korábbi vonatkozó kérdés hitelesítését megtagadó a kúriai döntés nyilvánosságra hozatalának pillanatában (de tényleg pillanatában, mert szinte másodpercekkel az után) vonatkozó döntéséről mindenki előtt értesülő vidéki boltos néni (mert a vidéki boltos nénik másodpercre naprakészek a Kúria döntéseiről), hogy hogynem beelőzi a megfelelő kérdéssel hajnal óta ott dekkolókat, és újra csak ő ad be elsőnek egy újra csak nyilvánvalóan nem megfelelő kérdést.

Aztán ennek hitelesítését majd persze újra megtagadja a Kúria, és a Kúria döntése nyilávánosságra hozatalának pillanatában egy jól értesült tejcsarnoki rakodómunkás újra beelőzheti a három napja az NVI székháza előtt sátorozókat...

És ez így mehet az idők végezetéig....

Erre mondják, hogy ügyes....:))

Sherlock # 2015.10.22. 17:04

Igazad van, demagóg voltam.

efi99 # 2015.10.22. 16:06

Vagy inkább legyen lehetőség arra, hogy előzetesen megcsócsálja sok okostojás az NVI-ben, mielőtt élesben bemegy.
Egyébként bármelyik - akár már elfogadott - kérdésbe is bele tudnék kötni, mint ahogy szemmel láthatóan ott is ülnek ilyenek. Úgyhogy tök mindegy ki és milyen alaposan fogalmazza fel, ha egyszer az az ukáz, hogy nem mehet át, akkor nem is fog. Mert hát bizonyára teljesen véletlen, hogy talán egy sem jött össze még az elmúlt években, a boltzáras kérdésben meg már tényleg a van sapka a fején, nincs sapka a fején eseténél járunk.

Sherlock # 2015.10.22. 15:35

Esetleg a "ki tud kevesebbet a népszavazás követelményeiről" verseny helyett össze lehetne dobni az a kevés pénzt és türelmet, hogy hozzáértő fogalmazza meg a kérdést, ill. nyújtsa be.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.10.22. 14:36

Neked megint mi bajod? Akarsz róla beszélni? Ja, bocs, látom, hogy akarsz...

efi99 # 2015.10.22. 14:32

2009 óta nagyot fordult a világ.
Hángörien idiócc:
http://index.hu/…sos_kerdest/
Üres ívek, az.
A javaslatom a következő volna:
az NVI - vagy még inkább a törvény - határozza meg azt is, hogy aki népszavazást akar kezdeményezni, az hány óra:perc:mp-kor, milyen párttagsággal és előélettel, melyik épületben, oda hányadiknak belépve, melyik asztalnál, hangosan vagy halkan köszönve, milyen üres papírokat is beadva, hogyan felöltözve tegye azt meg.
Különösen fontosnak tartom utóbbinál arra kitérni, hogy a szerencsétlen pacák fején legyen-e sapka vagy nem.

efi99 # 2015.10.22. 14:27

..

Impossible # 2009.04.07. 10:33

Van, aki 1Ft-ért vállalja. Az spórolás, igen, csak nem ennyire lenne szükség. Ez megint azért van, hogy a tök sötét embereket megtévesszék, aztán kihasználják.

Kacsa1111 # 2009.04.07. 07:51

hihetetlen, hogy emberek aprópénzen képesek filózni, de ahol tényleg meg lehetne fogni a pénzt, azt le se szarják, mert halvány lila dunsztjuk sincs...
na mindegy nem folytatom, csak egy költői kérdés:

ha megfelezik a képviselők létszámát, majd a maradéknak megfelezik a fizetését, akkor szerinted mennyit spóroltunk???
a költségvetés egy ezrelékét...se.

én személy szerint jobb szeretném, ha a (le)tisztelt ház fontosabb problémákkal foglalkozna, mint a képviselők fizetése...


Kacsa11

stellamy # 2009.04.04. 04:46

Kedves Monalisa! Köszönöm,de attól tartok,ha mi nem teszünk semmit,ez így is marad!!Mindig,minden fontosabb lesz!! De ez így nem maradhat,a létünket,a gyermekeink jelenét,jövőjét teszik kockára,ők pedig dúskálnak! Ez így igazságtalan,mert egyik párt részéről sincs semilyen hajlandóság arra,hogy ŐK is részesei legyenek a megszorításoknak!

Sz.Márton # 2009.04.03. 19:44

Kedves Orosházi!

Orosházán elég sok probléma van a közgyűlésen, főleg egymással jönnek ki nehezen, ezért lehet, hogy jobban jártok ha egy adott intézményt a megyének adnak át amíg lehet és a megye átveszi!

monalisa1 # 2009.04.03. 19:39

Kedves Stellamy!

Az Országgyülés létszámának csökkentése és a képviselők egyes járandóságainak korlátozása aktulisan a T. Ház előtt van már - mindenik párt kölcsönös egyetértésével. Csak váratlanul közbejött a miniszterelnök-csere fontosabb témája.

Monalisa
laikus hozzászóló

stellamy # 2009.04.03. 16:56

Tisztelt Ügyvédek! Én egy egyszerű,négy gyermeket nevelő nő vagyok,akikre büszke is vagyok! Én minden további nélkül alávetném magam a megszorításoknak,mert szükségesek!Van valami ami azonban nem hagy nyugodni,mint ahogy már ezt előttem is kédezték,lehet-e népszvazást kezdeményezni az országyűlés létszámának csökkentésére,a képviselők fizetésének maximalizálásáról? Kérem segítsenek,és válaszoljanak,a kezdeményezés menetét is írják meg kérem!! Köszönöm! Stellamy

Impossible # 2009.03.26. 13:53

Nézd meg a törvényben!

Na ezért hasznos jogot tanulni azoknak is, akik nem kívánnak jogászként dolgozni, szóval ne mondja senki sem, hogy ha túl sok a jogász, az baj. Az a baj, hogy ilyen kérdésekre kell válaszolgatni, ahelyett hogy az emberek tudnák, hol nézzenek utána...

oroshazi # 2009.03.26. 12:38

Üdv Mindenkinek,

Az alábbi kérdésben kérnék segítséget:

Ha egy település önkormányzatának képviselő-testülete a megyei önkormányzatnak akarja átadni egy intézményét (tulajdon és működési jogokkal), kezdeményezhető-e ez ellen helyi népszavazás?

A válaszokat előre is köszönöm!

kriszta69 # 2008.07.07. 12:43

Szia Monalisa!

Köszönöm válaszod - itt is és az autós témánál is!:)

Ma beadtuk a jegyzőnek az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítésre.
Kérdésem, hogy ha holnap lesz a testületi ülés, akkor abban a témában, amiről a népszavazást kezdeményezzük, lehet-e döntést hozni?

Válaszod előre is köszönöm!


Kriszta

monalisa1 # 2008.07.05. 19:28

A helyiekkel szemben - de őket nem megkerülve - a megyéhez lehet tovább forulni, és esetlegeséggel majd peres útra vinni a kérdést.

monalisa1 # 2008.07.05. 19:25

Az önkormányzathoz kell kéréssel fordulni és leírni, hogy ama bizonyos közérdekű (?!) kérdésben legalább x számú helyi lakos mellette és/vagy ellene véleményez - az előre összegyűjtött pontos név-, születési idő- és lakcím összeírt listát csatolni -, kérni, hogy a T. Testület tartson népszavazást.

Ha a kérést elfogadják és ha van pénz (...), akkor megszervezik a szavazást stb., stb. (Ha idén esetleg már nincs pénz, akkor majd legközelebb...)

A szavazás végeredménye a kérdés súlyától függően kötelező lehet a testületre, DE azt, hogy "mikor" lesz a döntés végrehajtva, arra a nép már nem szólhat bele a képviselő-testület munkájába -, legfeljebb a legközelebb önkormányzati választáskor leváltják az egészet majd...

kriszta69 # 2008.07.05. 16:45

Sziasztok!

Lehet, fogalomzavarban vagyok, de úgy gondolom, "helyi népszavazás kezdeményezéséhez" kérem a segítségeteket!

Településünk 1300 lakosát erősen megosztó kérdést lenne jó szavazásra bocsátani, de nem tudjuk a módját.

Hogyan és hol kell ezt kezdeményezni? Mit érhetünk el? Kötelezi-e ez bármire is a polgármestert és a képviselő-testületet? Esetleges testületi döntés után tudunk-e még tenni valamit?

Válaszotokat előre is köszönöm!


Kriszta

felix-bad ragaz # 2006.10.17. 17:45

Az alábbiak (2) szerint "...népszavazást kell tartani legalább 200 000 választópolgár kezdeményézésére."
Az (5) szerint azonban nem lehet népszavazást kiirni a)-tól j)-ig.
Kérdés:

  1. abban az esetben, ha pld. költségvetési tételek(pld. autouti illeték) felhasználásának költségvetési helyét(!!) k i e g é s z í t e n i/megváltoztatni szeretnénk a vonatkzó törvényt, mi a helyzet?
  2. meg meri e a mindenkori kormány kockáztatni, hogy pld. egy félmilliós érvényes aláírású törvnytervezetet elutasít'

A b) persze n e m jogu jellegü, hiszen az (5) megadja, hogy "nem lehet..." - de a javaslat politikai jellege mit eredmenyezne a késõbbi választások esetében? U.i. Svájcban garantálktan az elutasitó kormány verességéhez vezetne.
Felix Neuenstein

Magyar Alkotmány 28/C

28/C. § (1) Országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, a népszavazás elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerül sor.
(2) Országos népszavazást kell tartani legalább 200 000 választópolgár kezdeményezésére.
(3) Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.
(4) Mérlegelés alapján országos népszavazást a köztársasági elnök, a Kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada vagy 100 000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés rendelhet el.
(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:

  1. a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,
  2. hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,
  3. az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,
  4. az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,
  5. az Országgyűlés feloszlásáról,
  6. a Kormány programjáról,
  7. hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,
  8. a fegyveres erők külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,
  9. a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,
  10. a közkegyelem gyakorlásáról.

(6) Az ügydöntő országos népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

edems # 2005.04.25. 18:01

Tisztelt Ügyvédek !

Szeretnék választ kapni milyen lehetőség nyílik egy polgár egyéni népszavazás kezdeményezésére?Az alkotmány elméletileg lehetőséget bíztosít erre.
A gyakorlatban miért nem működik?
Népszavazást a parlamenti létszám csökkentésére.Valamint a parlamenti képviselők minimálbérének bevezetésére.
Nem vicc kipróbálni működik e a választási bizotság munkája.Vagy érdekeket sért nem lehet.
Választ az edems@fibermail.hu címre kérek
amit előre is köszönök.
Kecskemét. Kovács Ádám.