Illetékkiszabó határozat kézbesítése


derill # 2004.11.10. 14:08

Ez szupi hir volt!!!! Köszi Big. Utánanézek! De ha véletlenül megtudsz valamit, jelezd légyszi:)

Ennél nagyobb baromságot ugyanis a jogalkotó ki sem találhatott volna. Ha alkotmánysértőnek találta, és megsemmisitette, akkor viszont nincs helyette semmi, hanem az előző marad - hacsak azt is meg nem semmisitette. Az előző szerint viszont (ez valami miniszteri rendelet volt ugy emlékszem) a kézbesités megkisérlését követő 5. napon beáll a jogerő. A helyzet ettől nem lesz jobb, mert ha Te nem kaptál értesítést (illetve a posta nem tudja bizonyitani, hogy értesitett), az emiatt keletkezett kárigényeddel nyilvánvalóan a posta ellen fordulhatsz. Ekkor azt kell bizonyitanod elvileg, hogy nem szokásuk bedobálni az értesitőt. Ennek bizonyitása nem nehéz, egyszerüen a környékbeli lakosok tanukénti meghallgatását kéred, akik ezt nyilván meg tudják erősiteni.

Nekem is volt ilyen gondom, illetve van is. Eleinte a postás egyszerüen biciglizés közben áthajitotta a keritésen a levelet. A kutyám meg ezer apró darabra "olvasta". Kifogásoltunk, erre közölték, hogy kicsi a postaládánk. Felszereltünk egy akkorát, hogy egy csomag is beleférne. Ezek után hol az egyik, hol a másik szomszéd hozta a levelünket, mivel oda dobálták be. Hozzánk meg persze a szomszéd leveleit. Emiatt is reklamáltunk. Közölték, hogy nem tehetnek róla, rossz a házak számozása, emiatt ha uj postás van, vagy nem a posta kézbesit, hanem bérkézbesités van, nem találják meg. Érveltem azzal, hogy ez esetben sem dobhatja be máshoz, max vigye vissza, azzal, hogy a cimet nem találta meg. Ugyanis amennyiben behajitja valahova, és mondjuk fizetési felszólitás van benne, akkor a késedelmi kamatot, vagy netalán a gáz-, villanyóra visszakötés költségeit velük fogom kifizettetni. Irtak egy uj levelet, hogy jó, majd odafigyelnek.

A leveleim azóta is vagy megjönnek, vagy nem, és többnyire a szomszédtól, és én is postást játszom a szomszéd leveleivel.

A problémát egyébként igen nehéz megoldani jogilag. Ugyanis ha egyszer nem vagy otthon, nehéz a postásnak bizonyitania, hogy ő bedobta az értesitést. Ha van rá ötleted, hogyan lehetne ezt szabályozni, a minisztérium örömmel várja a javaslatokat. Aztán persze lehet, hogy nem történik semmi, az én jogszabálymódositási javaslatom is csak "ül" egy fiókban, de amikor rákérdeztem, azt mondták, kötelezettséget nem vállaltak, de örülnek minden javaslatnak. Próba-szerencse.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

the big cat # 2004.11.08. 20:38

Na, ha jól emléxem pont ezt a kézbesítési vélelmet találta alkotmánysértőnek az AB, csak nincs itt alegfrissebb jogtár, ezért szeretném tudni, hogy valóban így van-e, és ha igen, akkor mi van helyette, ha egyszerűen nem veszem át, mert a postás mondjuk nem dobta be az értesítét, vagy az mondjuk szétázótt, vagy ahogy általában lenni szokott, apostás nem a jogszabály szerinti "Értesítés hivatalos irat érkezéséről" szóló értesítét dobja be, hanem sima tértivevényes küldeményről értesít, ami akármi lehet, és én nem megyek el érte a postára, akármi miatt.

derill # 2004.11.07. 18:30

Tudomásom szerint az illetékhivatal is az Áe. szabályait alkalmazza. Az Áe. uj intézménye a kézbesitési vélelem. Ez azt jelenti, hogy amennyiben kiküldik, és "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza, akkor a határozat kézbesitésének második megkisérlését követő 5. napon jogerőre emelkedik a határozat. Erről 8 napon belül értesitenek téged egy levélben, és ennek boritékjában elhelyezik a határozatot is. Ha ezt átveszed, akkor igazolási kérelmet nyujthatsz be, szintén 8 napon belül. Azért légyszi nézd meg a jogszabályt pontosan (1957 évi IV. törvény, és talán az 45. §), mert nincs jogtáram, ezért csak emlékezetből irom.
Ha szándékosan megtagadod az átvételt, akkor kézbesitettnek tekintik a megtagadás napján. Ha "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezik vissza, vagy "ismeretlen" jelzéssel, akkor nem emelkedik jogerőre.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

the big cat # 2004.11.07. 10:28

Mi a helyzet most a határoztaok kézbesítésével? Ugy tudom, az AB határozata nyomán megváltozotta szabály. Konkréten arra lennék kíváncsi, hogy az Illetékhivatal illetékkiszabó határozata hogyan emelkedik jogerőre, ha nem veszem át a tértivevényes levelet?