Tisztelt Cím!
Társasház aljában lévő nagy méretű garázs esetén mi a teendő (ha egyáltalán), ha ott fodrászatot akarnak (a garázs már alkalmas a szolgáltatásra, tehát inkább az engedélyezésre vonatkozik a kérdés) ?
Előre is köszönöm
Üdvözlettel
garázs - - >fodrászat
lalikiri,
Mi a teendő?
Ki kell állni a kocsival, kivinni a téligumikat, meg a satupadot, kitakarítani, kifesteni, aztán bevinni a fodrászkellékeket.
Biztos ezt akartad kérdezni?
Az önálló rendeltetési egység (garázs) rendeltetésének megváltoztatására településképi bejelentést kell tenni a helyi önkormányzathoz.
A bejelentéshez nyilván tervet is kell csatolni, amelynek elsődleges feladata a helyi építési szabályzatnak és az országos érvényű építési szabályoknak való megfelelés igazolása.
A bejelentés tudomásulvétele esetén kerülhet sor a rendeltetés tényleges megváltoztatására, melynek megtörténtét követően hatósági bizonyítványt kell kérni az önkormányzattól. Ez a bizonyítvány szükséges lesz az alapító okirat módosításának telekkönyvi átvezetéséhez.
#drbjozsef
legalább 2017 óta ebben a garázsban autó nem járt, nincsen benne téli gumi, satupad - ahogyan írtam a garázs már alkalmas a szolgáltatásra (de szinte azonnal jó lenne például irodának vagy akár lakni is)
A szabályt, és a jogszerű utat leírtam. A többi a te dolgod.
#nanemaaa
igen. köszönöm
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02