Véleményem szerint a teljesen biztos megoldás a használati jog alapítása lenne. De kérdés, hogy ebbe belemegy-e a másik fél, plusz ott a földhivatali bejegyzés miatt kell az ügyvéd. Minden más megoldás bizonytalan és biztosan nem jó pl. ha el akarja adni a testvéred a nyaralót.
nyaraló használati jog igény?
Szerintem jobb és békésebb lett volna anno.egy feles tulajdonszerzés , a szülők a következményekről tudhattak volna.
Üdvözlöm, a családunknak a 70-es évek óta van egy balatoni nyaralója, először a nagyszüleimé volt, aztán apukám örökölte. A nyaralót rendszeresen használtuk a húgommal, főleg nyáron, ott töltöttük a nyári szünetet, aztán felnőve a szabadságokat, családi kiruccanásokat.
A nyaralót aztán 2019-ben felújították a szüleim, illetne mivel anyagilag jobban állnak, mint én, a húgomék is beszálltak 1-2 millió forinttal a felújításba. Ezt követően viszont - a velem való egyeztetést kihagyva - a szüleim 100%-ban a húgom nevére iratták a házat (az ingatlan jelenleg 30-40 milliót érhet).
Bár szóban ígéretet kaptam arra, hogy ezentúl is - most már a húgommal egyeztetve - mehetek, illetve mehetnek majd a gyerekeim is (jelenleg tinédzserek), amikor csak szeretnénk, merthogy ez továbbra is "közös családi" nyaraló, én a jövőre nézve mindenképpen szeretnék egy hivatalos(abb) papírt erről.
A kérdésem, hogy van-e erre valamilyen minta-irat, vagy van-e ennek a családon belüli egyezségnek valamilyen formátuma?
Természetesen nem szeretnék ebből családi botrányt, ugyanakkor azt sem, hogy esetleg a későbbiekben valahogy mégis feszültség legyen ebből, ráadásul örülnék, ha a gyerekeim 20-30 év múlva is tudnának majd ott nyaralni.
Önök mit ajánlanak, milyen formába öntsük ezt a "szerződést"? Lehetőség szerint nem szeretnék feltétlenül ügyvédes megoldást, de ha csak családon belül oldjuk meg a papírozást, akkor lehet erre hivatkozni később?
Köszönöm a segítséget előre is!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02