Új cikk a gyermekelhelyezésről

Póniló,amit én tettem hozzá, arról úgy gondolom, hogy általában van úgy, ezért írtam, hogy ne haragudj meg érte. Nem csak ötszemközt vagyunk.
Mivel nem vagyok szakember, nem mondhatom meg, jó-e, ha a gyermek bizonyítja, hol lakik az édesapja, de mint laikus, most megint gonosz leszek: először azt kérdezted, mi a vélemény arról, hogy megmutattad a gyermekeknek a keresetlevelet.
Aztán, azt írtad, azért érdekel a vélemény, mert elfogult vagy magaddal szemben. Ezzel azt sugallod, attól tartasz, hogy bár nem szándékosan, de ártottál a gyermeknek azzal, amit tettél. Ez szimpatikussá tett.
Most, azt látom – azon túl, hogy 100%-ig biztos vagyok benne, tényleg jót akarsz a gyermekeidnek -, a kérdések mögött az áll, megéri-e bevinni a gyereket a bíróságra, ha az azzal a veszéllyel jár, hogy ott valamiképp kiderül mit (miket) tettél te, és ez esetleg negatívan befolyásolja a bírót. Vagyis, nem akarsz „lebukni”.

Tehát, tudod te is nagyon jól, hogy helytelen, amit csinálsz, tudni szeretnéd, mi éri meg. Nem annyira a gyermek érdekeiről van szó, illetve, ahogyan az sokszor előfordult már, mintha minden magyarázható lenne azzal.
(Így értékelném én az eddigieket, nem biztos, hogy helyesen.)

Te ezt írtad: „Az egész család, sőt az ismerősök is tudják, (a gyerekek is) hogy a barátnőnél lakik.” – akkor viszont, volna más lehetőség is a bizonyításra. Én is voltam kisgyerekként bíróságon, nem is emlékszem különösebb traumára, de a magamét nem vinném.
A gyermek nem viselheti a szülei minden terhét, belátható, hogy kora és érettsége alapján sem alkalmas arra, hogy mindenbe beavassuk. Még akkor sem, ha tényleg nem csak azért tesszük, hogy a másik szülővel kitoljunk. A gyermek az „csak” gyermek, és nem szövetséges, vagy barátpótlék.

Ha manipulálunk, ahhoz nagyon okosnak és figyelmesnek kell lennünk, különben elég valószínű a lebukás veszélye. Szerencsére, mert ami neked rossz, az, az ellenfeled ellen is véd.

(Más, ha már előkerültek: a játszmákkal kapcsolatban, Ranschburg Jenő (Meghitt erőszak) játszmaleírásai voltak még különösen hasznosak, mert, bár mások életére kerestem megoldásokat, egyik-másik olvasásánál magamra kellett ismernem.)

poniló,

Csak olvasgatok, de eszembe jutott, hogy nem is olyan régen kérdezted itt valamelyik fórumon, hogy figyelembe veszi a bíróság az exed barátnőjének a vagyoni helyzetét. Nem tudom mennyi gyerektartásról beszélünk, de akkor, abban a formában nagyon úgy tűnt, hogy az új barátnő pénzére (is) pályázol.
Ha nem kiváncsi egy teljes napra a gyerekekre, akkor honnan tudja a gyerek, hogy hol lakik az apuka (a volt anyósodnál, vagy a mostani barátnőnél).
Honnan tudod, hogy mennyi telefonszámlát fizet?
Nagyon óvatosan bánj a gyerekek bevonásával a "harcodba". Ha arra tanítod, hogy az egyik szülőt nem kell tisztelni, szeretni, honnan tudod, hogy később, nem üt be a bumerángeffektus? Nehéz kor a kamaszkor...

apró töténet: Nagynéném ezer éve elvált, 2 kis fiúgyermekkel maradt egyedül. A nagybácsi (apuka) tartotta volna a kapcsolatot a gyerekeivel, de ahányszor ment értük mindig a nagynénémből kitört a házisárkány. Természetesen egy idő után nem ment. Aztán eljött a kamaszkor, amikor kinyílt a fiúk szeme, és látták, hogy nem is olyan gonosz az apuka. Odaköltöztek. Az édesapa kitanítatta őket (egyikük orvos, a másikuk mérnök), és csak most 45 évesen sikerült "visszatalálni" az édesanyához, és megbocsájtani neki, hogy sátánt kreált az apjukból, és kisgyerekként semmi mást nem hallottak az apjukról, csak a gonosz, nem szeret minket, kurvázik (az új feleségről beszélt)... stb.

Kaméleon!
Mivel valóban nem ismersz engem és nincs alkalmam minden részletet alaposan ismertetni veled, ezért inkább nem reagálnék az általad leírtakra. Nem szeretnék mártírt játszani, nem is érzem magam annak. Sokféleképpen meg lehet közelíteni a dolgokat, de több év eseményét nem hiszem, hogy van értelme ide leírnom. Gyerekelhelyezési per a férjemmel...itt kicsit elmosolyodtam. Egész évben egy teljes napra (24 órára) sem kíváncsi a gyerekekre, nemhogy állandóra! Összevetve 24 órára értem.
Egyébként elárulok egy titkot: egy polgári peres bíró ismerősöm, (közvetve ismerős, volt kollega felesége) ajánlotta azt, hogy kérjem a nagyobbik gyerek meghallgatását arra vonatkozólag, hogy hol lakik ténylegesen az édesapja.

Leg!

Berne a játszmaelmélet megalapítója volt, de a követői számtalan egyéb játszmát írtak le, amikkel ő még nem foglalkozott. Nyilván ez is ilyen, de ezek ettől még általában nagyon jók, miként pl. F. Várkonyi Zsuzsa könyvei is (Már százszor megmondtam stb.) Csak azért írtam le mindezt, mert a "mutáció" szónak legalábbis számomra van valami negatív felhangja, ezek viszont pozítív, jó könyvek.

Ez az Berne-féle emberi játszmák valamely szülőpárokra aktualizált mutációja volna?

Még egy kis okoskodás: Póniló, ha tényleg jót akarsz a gyermekeidnek, és a tetteidet helyesen akarod megítélni, akkor – ha nem veszed tolakodásnak – ajánlom, Joel D. Block-Susan S. Bartell: Szülői játszmák című könyvét. Nagyon tanulságos. Persze, ez csak egy a sok hasznos tanácsadó könyv és lehetőség közül. Nekünk (ez is) sokat segített.

A keresetleveleket, jegyzőkönyveket megmutatni, szerintem ugyanaz a kategória, mint a gyermeket önkényesen elvinni a másik szülőtől. Az ilyen helyzetben lévő ismerős anyák azonban, szinte kivétel nélkül bevonják a gyermekeiket az apával folytatott küzdelembe.
Nagyon jó lenne, ha érvényesülne, amit Grád András is írt, vagyis a bíróság ezt negatívan értékelné.
Ha nem akarjuk magunkat becsapni, akkor viszont azt kell mondanunk, hogy amennyiben apu ezt nem tudja megfelelő csomagolásban tálalni, a bíróság nem fog vele foglalkozni. Ráadásul, ez nem az elhelyezésre, hanem a gyermektartásdíj mértékére vonatkozó per.

Csak eljátszottam a gondolattal: - Apa: - a volt feleségem megmutatta a keresetlevelet a gyerekeknek.
Anya: - nem mutattam meg, én csakis a gyermekeim érdekeit tartom szem előtt, nagyon jól tudom, hogy ez az ő törékeny lelkükben milyen fájdalmat okozna. Soha nem tennék velük ilyet. Én csak értük élek, mindent megteszek a gyermekeimért, bárki megmondhatja. Ellentétben az apjukkal, aki csak…… Felháborító, hogy ilyen hazugságokkal akar kibújni a felelősség alól, mint mindig.

Mit értem el, ha az apa vagyok? Vádaskodtam, nem tudom bizonyítani, de lehetőséget adtam ékesszóló anyunak, hogy a mártírságát, az anyaságát és nem utolsó sorban az én szemétségemet hangoztassa. A bíró is csak emberből van, a nők verbális és színjátszó képessége felülmúlja az átlagférfiét – nőként, asszem, mondhatom.
(A képzelt szavak csak részben képzeltek, részben jkv-ből idézett valósak.) Persze, ez csak egy variáció volt.

Ne haragudj Póniló, nem téged akarlak bántani ezzel, ismeretlenül nem is lehet semmit jól megítélni, de azt hiszem (a fentiek és a lentiek nyomán), én a helyedben is nyugodtabb lennék.

Köszönöm a hsz-okat!

Egyjogász!
Én is ismerek olyan vállalkozót.

A volt férjemnek pusztán a telefonszámlája annyi, mint amennyit szeretne fizetni tartásdíjként.

Nekem a gyerekek azért sokkal többe vannak, mint a telefonszámlám. :)

Ja, még valaki kérdezte, nem tartok attól, hogy következménye lenne a ténynek, hogy látták a gyerekek a keresetlevelet. Egyszerűen véleményre voltam kíváncsi, mert én nyílvánvalóan elfogult vagyok magammal szemben és érdekelt volna az, más hogy gondolja.

"Pónilónak":

Wasp-nak abban teljesen igaza van, hogy a hivatalosan igazolt jövedelem az csak egy adat, de egy normális bíró nem csak annak alapján ítél, hanem az illető életkörülményeit stb. is figyelembe veszi, úgyhogy a helyzet akár minimálbér esetén sem reménytelen. Viszont fontos, hogy a bizonyítási teher az Öné, a bíróság hivatalból semmit se csinál.

Pontosan azért tartok a per elvesztésétől, amit leírtatok. A volt férjem leírta a keresetlevélben, hogy édesanyja házában lakik és ő tartja el. Az egész család, sőt az ismerősök is tudják, (a gyerekek is) hogy a barátnőnél lakik. Inkább ő az, aki időnként segít az édesanyjának, nem pedig fordítva. A rokonai biztos nem jönnek el tanúskodni ellene, hogy bizony nem ott lakik.
Igen, minimálbérrel van bejelentve és nehezen fogom tudni bizonyítani, hogy több száz ezer forintból él.
Ráadásul még nem határozott a bíróság, ennek ellenére már nem fizeti a gyerektartást, pusztán egy részét utalta el. Nekem akar betartani, és ezzel is a bíróságnak szeretné bizonyítani, hogy mennyire csóró.

A délelőtti diskurzushoz:
„Fogalmazzunk úgy, hogy „ha úgy tudja“. És igazad van, úgy tudja. S ha még olyan elismert szakemberek, mint derill is ápolják ezt a tévhitet, akkor a jövőben is úgy fogja tudni.”
Derillnek nyilván nincs szüksége az én védelmemre, azonban, szerintem (is), az általa közvetített gondolatok éppen az ellenkező irányt erősítik.
A tényfeltárással megvan az első szükséges lépés a változtatás felé. Azon kívül, a tanulmány és a tények közzététele nem azt sugallja a feleknek, hogy ne tegyenek semmit, mert reménytelen, hanem azt, hogy bár az esélyek nem kiegyenlítettek, de – bizonyos esetekben és feltételekkel -érdemes küzdeni, mert a példa azt mutatja, többször is sikerült már.

Ráadásul – és ezt saját tapasztalatból mondom -, az ilyen tévhitben élő, vagy csak bizonytalankodó apákat, legtöbbször éppen a megkeresett ügyvéd beszéli rá, hogy engedje át a gondozó szülő szerepét a nőnek, mert „a gyermeket általában a nőknek ítélik”. Ezt a mondatot én is többször végighallgattam.
Nekünk az ügyvéd olyan szakember, akinek a véleményében többnyire vakon bízunk, csak a végén derül ki, hogy jól tettük-e.
Sőt, ami engem, mint belefolyni kénytelen laikust megdöbbentett, több ügyvéd még azzal sem volt tisztában, hogy a közös szülői felügyeletet nem lehet a perben „elnyerni”, ugyanis, ha a másik szülő nem egyezik bele, a bíróság nem ítélheti meg (logikus is, nem lehet kikényszeríteni). Így az egyik apát azzal tántorították el a bizonytalan kimenetelű harctól, hogy a kért közös szülői felügyelet majd biztosítja, a gyermekei ne idegenedjenek el tőle.
Így kerültek a gyermekek „közös megegyezéssel” az édesanyához, aki a közös szülői felügyeletet visszautasította, azóta pedig sikeresen távolítja el őket az apjuktól. Közben a gyermekek nőnek, az anyai hatás erősödik, hiába az új tények, az ítélet megváltoztatását kérni már értelmetlen lenne.

Tehát, ahhoz, hogy az embernek ne legyenek tévhitei, annyira ne, hogy az ellenkezőjét állító szakembertől, vagyis az ügyvédtől esetleg tovább merjen menni, ahhoz a tények pontos ismerete kell. Nem elég a megérzéseinkre hagyatkozni.
Az már mondjuk ugyanolyan nehéz marad – az ide is írók nagy részének szemellenzős csökönyösségét látva -, hogy képesek legyünk eldönteni, mikor érdemes küzdeni, és mikor nem.
(Jó a mondás, hogy akár volánhoz ülni is, csak tanfolyam és vizsga után lehet, de szülővé bárki válhat, az alkalmasságot senki nem vizsgálja. Na, peres fél is bárki lehet, nem feltétele sem önismereti, sem más tanfolyam, így az sem, hogy a közzétett tényeket megfelelően értékelni tudja, de ez nem a tényfeltáró felelőssége.)

azért volt olyan is, hogy valakit a leigazolt jövedelmének kétszeresére ítéltek tartásdíj vonatkozásában

"Közben meg köztudott nagyon régóta, hogy barátnővel él és kifejezetten jól keres. Vállalkozó több üzlettel."

A "köztudott" a jogban azt jelenti, hogy mindenki által ismert, külön nem bizonyítandó köztudomású tény.

Amit írsz, az egy általad ismert ismerni vélt) adat, amit majd a perben neked kell bizonyítani, ha pl. a férjed visz egy igazolást arról, hogy hónapok óta munkanélküli vagy minimálbéren van bejelentve, és ezért kérte a tartásdíj csökkentését.

Nem akarlak elkeseríteni, de ismerek olyan vállalkozót, aki 30 milliós kocsival jár, 100 milliós villában lakik, de az elvált feleségnek nem fizet egy kanyi gyerektartást sem, mert semmi nincs az ő nevén, és papíron semmilyen vagyonnal, jövedelemmel nem rendelkezik.

De sok egyéb trükköt is hallottam már arról, hogy hogyan lehet jogszerűen (bár kétségkívül nem túl gusztusosan) kikerülni a gyerektartás fizetési kötelezettséget.

"Póniló"-nak:

Csatlakozom ObudaFanhoz, megtoldva azzal, hogy azért itt van egy kis belső ellentmondás is. Ha a keresetlevél Ön szerint teljesen alaptalan ("sületlen"), miért ennyire biztos abban, hogy elveszti a tartásdíjat? Csak azért kérdezem, mert arra hivatkozott, hogy ezért mutatta meg a 10 éves gyereknek. Én ezt sokkal inkább a gyerekek apjuk elleni befolyásolásának látom, és tartok tőle, hogy ezzel a bíróság is így lesz. A tartásra jogosultság kérdése ettől persze teljesen független, ez a gyermeknevelési alkalmasság kérdéskörébe tartozik.

Póniló; Gondolog, hogy következménye lesz amiért tájékoztattad a gyerekeket?

Szerintem nem volt jó ötlet. Egy 10 éves gyerekre ez egészen biztosan nem tartozik, nem is igazán érti még.

Sziasztok!
Véleményetekre vagyok kíváncsi. Volt férjem keresetet adott be a bíróságra, hogy csökkentsék le a gyerektartásdíjat. Keresetét nekem megküldték, amiben mindenféle sületlenségeket írt. Pl. anyagi helyzetére, arra, hogy édesanyja tartja el, nála lakik. Közben meg köztudott nagyon régóta, hogy barátnővel él és kifejezetten jól keres. Vállalkozó több üzlettel.
Van két közös gyerekünk, egy 15 és egy 10 éves. Én a volt férjem keresetlevelét a gyerekeimnek megmutattam. Szerintetek ez a volt férjem elleni hangolásnak minősül?

Természetesen lehet kérdezni, hogy miért mutattam meg, erre írnék egy-két mondatot. Jó a kapcsolat köztem és a gyerekeim között, nyílván a keresetlevél megdöbbentett, még titkolni sem tudtam volna szomorúságomat és elkeseredettségemet, hogy ettől a bevételtől lehetséges, hogy el fogunk esni.

Válaszotokat előre is köszönöm!

természetesen úgy értettem ahogy írtad :)

viszont teljes és tökéletes tévhitnek se nevezném jó szívvel, merthogy a statisztikai valószínűség okán van azért némi alapja...

Szerintem derill tipikusan erre akar általában rávilágítani

A közös megegyezéses ügyeket nem célszerű hozzáadni, mert ott a felek maguk döntenek. Bár ott is nyilván nagy szerepe van az "úgytudásnak".
No, ezért kellene felszámolni és nem táplálni a tévhitet. Hogy ne úgy tudják.

Fogalmazzunk úgy, hogy "ha úgy tudja". És igazad van, úgy tudja. S ha még olyan elismert szakemberek, mint derill is ápolják ezt a tévhitet, akkor a jövőben is úgy fogja tudni.

kbs:
add hozzá, hogy ha tudja a pasi hogy ha fejre áll sem fogja megkapni a gyereket, mert a zasszony elvitte a fenébe vidékre, ott be is iratta oviba-suliba, és 2-3 év pereskedés eltelte után vajon mi szolgálná a gyermek érdekét? Biztos h nem fogják hozzá áthelyezni, hát akkor minek pereskedjen???

Ezt hozzáadva közös megegyezések számához ki is jön kb 80% a hölgyek "javára", amikor a nem jogkövető magatartások potenciális következményeképpen "szerzik meg" a gyermeket, és ezt a bíróság nemhogy szigorúan nem bünteti (pl a cselekmény elszaporodottsága okán), de még ítéletekkel szentesíti is egy döntési szempontot túlmisztifikálva.

Ezt persze mégse lehetett így leközölni a cikkben, szóval ahogy nézem, finomítottak a tényeken :)

„azzal, hogy a gyermeket a bíróságok annál a félnél helyezik el általában, akinél épp tartózkodik.”

Akkor mégis csak jól olvastam. Már ne haragudj, de arról a bíróságok nem tehetnek, hogy a gyermeket kvázi elrabló szülők többsége nő. Tehát a bíróságok nem azért helyezik el 60%-ban* az anyánál a gyereket, mert úgy vélik, a nők alkalmasabbak a gyereknevelésre, hanem azért mert a gyerek legalább ilyen arányban már eleve az anyával van - ez a körülmény pedig minden más szempontot elnyom. (Ha az apával van a gyerek, akkor nagyjából ugyanolyan magas arányban nála helyezik el.)

*Ez azért nem egy kirívóan magas arány. Ráadásul a minta is viszonlag kis számú esetet ölel fel.

Tisztelt Grád András Úr és Kedves Derill!

Érdeklődve olvastam a tanulmányt, amit annak ellenére, hogy laikus vagyok, sikerült azért megértenem.
Köszönet a munkájukért, derillnek a közlését, és a joggyakorlatba való bepillantásért.

Szerintem valamit rosszul olvastál:
"A közvélekedéssel szemben míg a közös megegyezéses perekben a gyermekek több mint 90 %-a kerül az anyához, addig az úgynevezett ellenzéses perekben ugyanez az arány csak 60 százalék körüli .... ebben a soportban is mintegy másfélszer gyakoribb a nőknél történő gyermekelhelyezés".

Ezt követően ezt a kijelentését támasztotta alá a kutatás kiegészítve azzal, hogy a gyermeket a bíróságok annál a félnél helyezik el általában, akinél épp tartózkodik.

Arra is hivatkozik a cikk, hogy téves jogértelmezés az, hogy a gyermek állandósághoz való érdekét túlhangsúlyozva nem vizsgálják a bíróságok, hogy ténylegesen melyik szülő alkalmasabb a gyermek nevelésére (figyelembe véve azt is, hogy a meglévő "állandó" helyzet általában az erőszakosabb szülői magatartás eredménye és általában a gyermeket épp kiszakították addigi megszokott környezetéből), hiszen igen kicsi a valószínűsége (mindkét oldalon), hogy pont az a szülő alkalmasabb a gyermek nevelésére, aki éppen neveli (és itt az ellenzéses perek számítanak a leginkább, ahol a gyermeket mindkét szülő akarja nevelni és erre többnyire képes is mindkettő).

A teljes cikk statisztikai adatokat tartalmaz a megvizsgált ügyek alapján.

A korábbi cikk azt írja le, hogy 60-40 százalékos arányban helyezi el a bíróság a gyermeket a nőnél-férfinél. Ez már önmagában is elég nagy különbségnek látszik. 100 gyerekből 60-at biztosan a nőnél helyeznek el, 40-et a férfinél, de a korcsoportot nem tudjuk, a lényeg pedig itt kezdődik, ugyanis a mostani cikk alapján egyértelmű, hogy a 0-5 éves korcsoportban igencsak 40 százalék alá megy, a 15-18 éves korcsoportban viszont a 40 százalék fölött van, a 40 százalék egy átlag. Ez azt is jelenti, hogy a 0-5 éves korig elhelyezett gyermekek többnyire már nagykorúságukig maradnak az anyáknál. 525 bontóperre csak 40 gyermekelhelyezési per jutott ugyanarra az időszakra, ennek egy része nyilvánvalóan élettársi kapcsolatból származó gyermek (nem tudjuk hány, hiszen a perek száma nem biztos, hogy azonos a gyermekekével), igen csekély számú pedig gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti per.

Ezt a jelen cikk bontja, ezen belül pedig "megegyezéses" és "ellenzéses" elhelyezésre. A megegyezésest nem nézem, mert azt nem a bíróság dönti el, tehát csak az ellenzésest vizsgáljuk:

Ha az anyánál él a gyerek, 0-5 éves kor között 11,9 százalékot helyeznek át az apához, tehát 88,1 százalék kerül az anyához, ha a per kezdete előtt magához veszi és távozik vele (10-ből 1).

Ha az apánál nevelkedett, akkor 25 százalék kerül az anyához, tehát minden negyedik.

6-9 éves kor között 18,3 százalék kerül át az apához ha az anyánál nevelkedett,
az apánál nevelkedő gyerekek közül pedig 12,1 százalék kerül át az anyához.

10-14 éves korosztálynál 100 százalék marad az anyánál és az apánál élők közül 5 százalék kerül az anyához.

A 15-18 éves korosztálynál aki az anyánál élt ott maradt, aki az apánál élt, ott maradt.

Ha közös lakásban éltek, akkor 0-5 éves korosztálynál 62,5 került az anyához, 6-9 évesnél 70,6 százalék került az anyához , 10-14 évesnél 66,7 százalék került az anyához és 15-18 éves korosztálynál 33,3 százalék került az anyához.

Ez utóbbi elég rendes eltérést mutat, hiszen 15 éves kor alatt garantáltan átlagosan 70 százalék marad az anyánál.

Tovább vizsgálva a cikket azt látjuk, hogy az ellenzéses pereknél a legfiatalabb életkori csoortban a gyermekek 27,2 százaléka élt az apával 65 százalékuk az anyával és ebből a 27 százalékból kerül még 25 százalék az anyához a bíróság döntése alapján. Ha figyelembe vesszük, hogy a 7,8 százalékból, aki közösen élt a szülőkkel, 62 százalék kerül az anyához. ez kicsit több, mint 50 százalék, tehát gyakorlagilag nem egészen 20 százalék kerül az apához, 80 az anyához.

Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy ha a válópert bármely fél a gyermek 5 éves kora alatt indítja, gyakorlatilag a férfinak csak 20 százalék esélye van a gyermek megszerzésére, ezen esélyei attól függően nőnek vagy csökkennek, hogy ő veszi magához a gyermeket vagy az anya, és mivel az anya ezt sűrűbben teszi, 100 gyerekből garantáltan 80 az anyáknál marad.

6-9 éves korban a gyermekek 35,5 százaléka él az apával, , ebből került még 12,1 százalék az anyához, tehát az apáknál a gyermekek 31,21 százaléka kerül összesen az apához.

10-14 éves korban a gyermekek 28,6 százaléka él az apánál, ennek 5 százaléka kerül az anyához, tehát 27,17 százalék marad az apáknál, végül az utolsó korcsoportnál 56,3 százalék él az apánál és ott is marad.

Így igaz az, hogy a bíróságok általában annál a szülőnél helyezik el a gyermeket, akinél a per során tartózkodik, csakhogy ez jól láthatóan többnyire az anya, ugyanis sokkal magasabb százalékból jóval kevesebb százalék kerül át az anyától az apához, mint fordítva, 5 éves kor alatt pedig szinte esélytelen az, hogy a gyermek az apához kerüljön.

Amire a kutatás nem terjedt ki, hogy például a szülők a gyermekek hány éves korában válnak el általában. Ha mondjuk a gyermekek kiskorúsága idején elváló szülők 80 százaléka a gyermek 5 éves kora előtt válik el, ezen gyermekek 80 százaléka az anyához kerül, a gyermekelhelyezés megváltoztatására pedig a későbbiek során a különélő szülőnek álláspontom szerint minimális az esélye, mivel valószínűtlen, hogy a bíróság az általa ennyire túlértékelt állandóság elé helyezi azt, hogy ténylegesen melyik szülő a gyermeknevelésre alkalmasabb személy.

5 éves kor alatt pedig a gyermek általában azért kerül az anyához, mert szoptat, majd azért, mert addig is ő nevelte, igen rendkívüli dolognak kell történnie ahhoz, hogy a gyermek átkerüljön az apához (a közvélekedés szerint csak ha drogos, kurva vagy alkoholista), bár mint tudjuk, a közvélekedések sokszor tévesek. Kivétel ez alól ha az apa önhatalmúlag magához veszi a gyermeket, azonban ilyen esetekben a tapasztalataim szerint igen nagy az esélye annak, hogy a gyermeket a bíróság rövid időn belül valamilyen indokkal visszahelyezi az anyához (4 esetből eddig 3-szor).

Természetesen mint minden kutatás, ez is "továbbkutatható" más szempontok alapján is.

Sajnos nem derül ki ugyanis, hogy a 40 gyermekelhelyezési per milyen korhosz eloszlású volt, a gyermekek melyik szülőnél nevelkedtek, és milyen arányban kerültek át a másik szülőhöz.

Álláspontom szerint vizsgálni kellene és félő, hogy a gyermekelhelyezés megváltozttása iránt indított perek többségét férfiak indítják és eredménytelenül, pont a 0-5 éves korosztályból felnövekvő gyermekek körében.