Új cikk a gyermekelhelyezésről

Kedves poniló,

pihenjél, senki nem ítélkezett fölötted!

Jaj, póniló, tévedsz. Amikor az ember itt kérdéseket tesz fel, akkor azt különböző emberek különböző nézőpontokból „felboncolják”. A saját ismereteinkre és mások tapasztalataira támaszkodunk. Azért nagyon jó ez, még akkor is, ha fájó, vagy igazságtalan dolgokat írnak, mert így akár azt is megtudhatod (megtudhatjuk), hogy hol vannak a történetedben gyenge pontok. Azokon változtathatsz, erősíthetsz, ha te vagy a jó, ha nem.
Ha mi így látjuk, akkor megtörténhet, hogy a bíró, vagy az ellenfél is így fogja.
Rossz ezt megtudni? Szerintem, nagyon hasznos. Hogy milyen érzés, azt még úgy is tudom, hogy nem vagyok elvált szülő, nem utálok senkit. Viszont elvált szülők lánygyereke vagyok, akihez sok férfi és női barát fordul segítségért, mert azt hiszik, bízhatnak a tanácsaiban.
Jó sokszor pánikban vagyok, mert nem tudom mi a helyes, és mások helyett dönteni még rosszabb, mint a magam életét elrontani. Naná, hogy nem ítélek el senkit, ugyanis már jó sokszor előfordult, hogy tévedtem, és igyekszem ezt nem elfelejteni.
Az viszont igaz, hogy általában elvált szülők keresnek itt választ és a saját haragjuk könnyen elvakítja őket. Ettől függetlenül, meg vagyok róla győződve, hogy senki nem akar a másiknak rosszat, és valamiképpen segíteni szeretne.

Kedves kacsa!

Éppen pihenek! :) Azért van időm írni.

Akkor fogalmazzunk ahogy akarod. Feltettem egy kérdést, erre ment a feltételezés, hogy biztos tartok valamitől, valamint biztos pályázom a barátnő pénzére. Miért kellett elkanyarodni a tárgytól?

"Amikor az ember itt kérdéseket tesz fel, akkor azt különböző emberek különböző nézőpontokból „felboncolják”. A saját ismereteinkre és mások tapasztalataira támaszkodunk."

Rendben van kaméleon, a fenti mondataidat alapul véve akkor mindketten tévedtünk a másik megítélését illetően. Én úgy gondolom, hogy engem egy kalap alá vettél mással, én pedig téged hittelek annak, mint aki az én ismerőseim közül dettó ugyanúgy reagálna egy ilyen kérdésre, mint TE.

Kovács_Béla_Sándor: "ha még olyan elismert szakemberek, mint derill is ápolják ezt a tévhitet, akkor a jövőben is úgy fogja tudni." Ezt pedig honnan vetted, hogy én ezt támogatom? A tényeket írtam le és nem az én álláspontomat. Az én álláspontom ebben a helyzetben az, hogy akár a férfi, akár a nő a jogsértő, igenis figyelembe kellene vennie a bíróságoknak az LB 17-es irányelvet és a jogsértő személy terhére kellene értékelni a jogsértő magatartást. Álláspontom szerint az a szülő, aki a gyermeket önhatalmúlag elviszi megsérti a közös felügyelet szabályait, tehát jogszabálysértő magatartást tanusít, ennek folytán a szülői gyermeknevelési alkalmassága igencsak megkérdőjelezhető, hiszen a gyerek is azt fogja tőle megtanulni, hogy erőszakos, jogsértő magatartással bármit el lehet érni (főleg, ha a bíróság ezt legalizálja is), tehát a gyermek erkölcsi fejlődését veszélyezteti. Az ilyen szülők miatt vannak az utakon azok a személyek, akik azt gondolják, hogy nekik mindent szabad és mennek piros lámpán, busz sávban stb. és még sok más példát is hozhatnék. Kaméleonnal tökéletesen egyetértek.

Tökéletesen egyetértünk. Ha figyelmesen elolvasod a hozzászólásomat, látni fogod, hogy korábban sem ezzel az álláspontoddal száltam vitába.

póniló,

„"Kedves marcika és kaméleon!
Annyi jutott még az eszembe, hogy véletlen nem elvált apukák vagytok Ti is, akiktől szintén gyerektartást „követelnek“ a zsarnok asszonyok??”"

Nem, nem vagyok elvált, sőt még a szüleim sem, a bátyám sem. Ha ennyire érzékenyen éled meg a válaszokat, akkor ne írj ide. Sokféle ember, sokféleképpen látja és fejezi ki véleményét. Ha csak megerősítést vársz, akkor rossz helyen kopogtatsz.

Érdemesebb lenne "átmenni" erről a topicról a gy.tartás mértéke, vagy valami hasonlóra.
Minden jót.

Sajnos az is előfodul, hogy az egyik szülőt azért ítéli el a bíróság kiskorú veszélyeztetése miatt, mert az elhelyezési per alatt nem biztosítja a másik szülővel való kapcsolattartást, és ennek ellenére az elhelyezési per végén a ygermeket nála helyezik el. Ennek pedig tapasztalatom szerint az az oka, hogy a szakvélemény aírja le, hogy eddigre már az a szülő, akinél a gyermek ideiglenesen el lett helyezve, annyira a másik szülő ellen nevelte a gyermeket, hogy a gyermek fejlődésében okozna törést, ha a továbbiakban annál a szülőnél lenne elhelyezve, akiről - alaptalanul - olyan kép él a fejében, hogy az egy gonosz ember. Márpedig a bíróság nem fog merni szembemenni a szakvéleménnyel. Éppen ezért itt nemcsak a jogász szakma, hanem az eljáró igazságügyi szakértők mentalitásának megváltozására is szükség lenne. Ha a szakvélemény ilyenkor nem azt írná le, hogy ez a váltás törést okozhat, hanem hogy milyen módon lehet csökkenteni ezt a kedvezőtlen hatást, akkor a bíróságok is inkább mernék szankcionálni a jogellenes szülői magatartást.

Béla: Akkor csak azt nem látom, hogy melyikkel is:)

Obudafannal tökéletesen egyetértek:
„Ennek pedig tapasztalatom szerint az az oka, hogy a szakvélemény aírja le, hogy eddigre már az a szülő, akinél a gyermek ideiglenesen el lett helyezve, annyira a másik szülő ellen nevelte a gyermeket, hogy a gyermek fejlődésében okozna törést, ha a továbbiakban annál a szülőnél lenne elhelyezve, akiről – alaptalanul – olyan kép él a fejében, hogy az egy gonosz ember.” A gond az, hogy a szakértők nem gondolják át, hogy amennyiben ez az elidegenítés továbbra is fennmarad, az a gyermekre sokkal ártalmasabb, mint az az átmeneti állapot, amíg a másik szülőnél rájön arra, hogy nem volt igaz, amit gondozó szülő a másik szülőről addig állított. Sajnos a gyermeknek sokszor még a szakértők sem mernek arról beszélni, hogy a kialakult helyzetnek az az oka, hogy a gondozó szülő bármilyen eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a gyerek nála maradjon, beleértve azt is, hogy olyan dolgokat mond a másikra, ami nem igaz, pedig a gyereknek el lehet mindezt magyarázni úgy is, hogy egyik szülőjéről sem lesz rossz véleménye. Az emberek próbálják az érdekeiket érvényesíteni és nem mindíg a legjobb módszert választják. Amennyiben ezt egy szakértő elmondja a gyereknek (megjegyzem, hogy a bróság által kirendelt szakértőnek ez nem feladata, hiszen nem gyógyít, csak szakvéleményt készít), akkor még mindíg jobb, mintha a gyermek tizenévesen maga jön rá, hogy éveken keresztül félrevezették. Sajnos az is előfordul, hogy nem jön rá, vagy nem akar rájönni, hiszen ez azt is jelenti, hogy éveken keresztül őt is becsapták és ezt nem akarja elfogadni, elismerni és látni. Ugyanakkor ez azt eredményezi, hogy ő maga is ilyen szülőt fog nevelni a saját gyermekéből. Egyébként egy jó szakértő látja és leírja mindezt, nem egy ilyen szakvéleménnyel találkoztam már. Sok múlik azon is, hogy milyen kérdéseket tesznek fel a szakértőnek, rákérdeznek-e a "gyógymódra" vagy sem.

Sziasztok!

marcika!
Szó sincs arról, hogy megsértődnék azon a véleményen, amire vonatkozólag a kérdést én magam tettem fel.
Tudomásul vettem, hogy a nagytöbbség szerint helytelenül jártam el, mikor beavattam a gyerekeimet a volt férjem beadványának tartalmába. Ezzel kapcsolatban nem fűznék több kommentet. Legközelebb másképp tennék.

Más. Az, hogy feltételezést gyártottál Te és kaméleon, az viszont igenis rosszul esett, merthogy eredetileg nem állt szándékomban a fórumon megosztani a válásomról és a peremről minden egyes részletet. Ti viszont hozzágondoltatok egy-két negatívumot, érdekes, véletlen sem pozitív dolgot. És ez egy elferdített valóság volt.

A pontosítás kedvéért, a volt férjem abszolút nem tudja, hogy a nagy gyerek olvasta a beadványt. Természetesen azt igen, hogy indítványoztam a bírósági meghallgatását, de ehhez hangsúlyozom mégegyszer nem feltétlen kellett megmutatnom a papírt.
Erre kaméleon kitalálta, hogy biztos tartok a bírói negatív megítéléstől.
Senkinek meg nem fordult a fejében az, hogy esetleg egy gyakorló anyuka vagyok, és nem jogi, hanem érzelmi megközelítésből tettem fel a kérdést, hogy vajon ártottam-e ezzel a gyereknek! Azért itt tettem fel, mert hasonló témában olvastam okfejtéseket és gondoltam jó helyen kopogtatok.

Itt egyébként mellékesen megköszönöm kaméleonnak azt, hogy felhívta a figyelmem, akár így is értelmezhető a dolog. És ezt nem cinizmusból mondom!

Te marcika viszont felületesen olvashattál másik fórumon lévő írásomat, kérdésemet, és ebből azt a rosszindulatú következtetést vontad, miszerint én pályázom a kedves barátnő pénzére.

Játszmát sem szeretnék kezdeményezni az ex-el, mert én nem egy sértett, elhagyott bosszúéhes volt feleség vagyok, hiszen én szálltam ki a házasságomból egy olyan ember miatt, akivel azóta is, több éve boldogan élek, és neveljük együtt a két saját és egy közös kicsi gyerekünket. Én csak egyet akarok, hogy hagyjuk egymást a volt férjemmel boldogulni. Mivel én az ő férfiúi önérzetét mélyen megsértettem azzal, hogy megcsaltam és elhagytam, (na, most lehet ezért is pocskondiázni!!) minden lehetőséget megpróbál, hogy betartson nekem. Régebben is megpróbált zsarolni, most csak a gyerektartás maradt, amivel betarthat nekem.

Valóban elkeseredtem, mert szükségem van arra az összegre is, amit ő küldött a későbbiekben ahhoz, hogy a két nagynak meg tudjam adni azt, amit eddig is kaptak. (sport, szabadidős programok, stb)
És igen veszélyben érzem ennek az összegnek a meglétét azért, mert nehéz bebizonyítani egy minimálbéres vállalkozónál, hogy mennyi is az annyi!
De ez már egy másik fórum témája és vitája.

Elnézést kérek a fórum többi olvasójától a túlzott személyeskedésért és amiatt, hogy a témát más irányba vittem, mint amiről eredetileg szól. Ez csak egy szükséges komment akart lenni!

Szakpszichológusként úgy tudom, létezik a mediálás intézménye - legalábbis sok kollégám csinálja. Nem lehetne a bírói szakasz bizonyos pontján ezt valahogyan bevetni? Oké, tudom, hogy "kényszeríteni" nem lehet erre a szülőket, én sem vállalnék ilyen szülőpárost, de nemcsak az iü kollégáim mentalitásán kéne változtatni, hanem a jogászokén is, akik maguk sem veszik igénybe a szakmánkat, illetve éppen önök azok, akik csak olyankor keres(tet)nek fel pszichológust, ha az egyik szülőnek akartatják ítélni a gyereket. Sajnos csak erre kellünk, és most fel vannak háborodva, hogy ezt le is írjuk.... Váló párjaimtól tudom, hogy az ügyvédek nem is értik, hogy a pár csak a formaságokért keresi fel és mindent elkövetnek, h a párok előbb-utóbb mocskolódjanak.

Kedves Judit67!

Megértem az indulatát, és bizonyára sok esetben igaza is van, de talán nem kellene pont egy pszichológusnak ennyire sommásan általánosítani. (Pl. "Az ügyvédek nem is értik, hogy a pár csak a formaságokért keresi fel és mindent elkövetnek, h a párok előbb-utóbb mocskolódjanak.") Nem hinném, hogy az effajta hangvétel a pszichológia iránti fogékonyságra serkentené a kollégáimat. Mondom ezt én, akinek a másoddiplomája történetesen a pszichológia, még ha csak 6 éves verébszakon szerzett is. (Mint tudjuk, a csalogány és a veréb ugyanoda jártak, csak a veréb estin végezte.) Magam pl. mindent el szoktam követni annak érdekében, hogy az ügyfeleim megegyezzenek, és még számos hasonlóan működő kollégát ismerek. (Nás kérdés, hogy a mediátorok sincsenek mindig helyzetük magaslatán, pl. éppen a Kapcsolat Alapítvánnyal kapcsolatban elég rosszak a tapasztalataink), de ebből nem jutok arra a következtetésre, hogy minden mediátor alkalmatlan stb., mert ez nyilván nem igaz. (Erről rézletesebben Lásd Derill alias dr. Regász Mária cikkét a Családi Jog című lap 2008/3. számában) Úgyhogy arra kérem, hogy a pszichológus szakma presztízsének megőrzése végett kicsit árnyalja a hozzászólását, mert úgy akár értelmes párbeszéd is kialakulhatna, aminek igencsak látnám értelmét! Köszönettel és üdvözlettel:

Kedves Judit67!

Nem értek egyet a jogászokról kialakított véleményével. Elismerem, hogy biztosan vannak olyan jogász kollégák, akiket ön lefestett, de nem tartom helyesnek általánosítani.

Az én tapasztalatom az, hogy az ügyvédnek is általában az a célja, hogy a felek békésen, minél kevesebb súrlódással rendezzék a viszonyaikat. (Az ügyvédet nem azért fizetik, hogy minél inkább elhúzza az ügyet, hanem, hogy a megbízást a legjobb tudása szerint teljesítse.) Bár az ügyvédek nem pszichológusok (itt tisztelettel kivételként említem Grád Urat :)), nyilván nem hagyható figyelmen kívül egy megbízás ellátásánál, hogy mögötte mégiscsak emberek vannak, és nem is gondolnám, hogy ezt a kollégák figyelmen kívül hagynák. (Valahol talán itt kezdődik a hivatástudat és a munka közti különbség - de ez egy másik topikba tartozhatna talán :))

Az, hogy két ember az egymás közötti konfliktusait nem tudja kultúrált módon elintézni, nem hiszem, hogy felróható lenne a közreműködő ügyvédnek. Feltéve, de nem megengedve, hogy esetleg az Ön által vázolt eset tényleg előfordul ("az ügyvéd uszít"), azt már mégsem lehet felróni neki, ha a megbízás lezárultát követően a felek tovább marják egymást. Sajnos ez is nagyon gyakran előfordul.

Megjegyzem, hogy válópereknél nincs kötelező jogi képviselet, így nem értek egyet azzal sem, hogy "csak a formaságokért" keresik fel a párok az ügyvédet. Nyilván hasznos a felek megállapodását rögzíteni, de ugyanezt megtehetik a bíróság előtt is ügyvéd nélkül.

kedves Judit,

„Sajnos csak erre kellünk, és most fel vannak háborodva, hogy ezt le is írjuk…”
nem az a probléma, ha leírják a megalapozott véleményüket, hanem az, ha találgatnak anélkül, hogy ismereteik lennének valamiről.

Értem például: mindkét fél meghallgatása nélkül egyiket "nevelésre alkalmasabbnak" találni, a gyermek esetleges vádjainak szájába adott voltát nem vizsgálni stb. ami még kívülállóként is fájdalmasan szakmaiatlannak - felületesnek tűnik. Főleg, mivel olyan ügyekről van szó ami a gyermek további sorsát alapvetően befolyásolja.

Jogászokról. Én pont azt tapasztalom, hogy az ügyvédek (kevés kivétellel) azt az elvet vallják: inkább egy közepes megegyezés, mint egy marha jó per.

Kedves Mária!
nálunk a 15 éves lányom gondolta azt hogy ö az apjával él tovább,ezzel nekem nincs is gondom,csak hogy ö el hagyott a gyerek születése előtt én férjhez mentem a férjem meghalt.A gyerek édesapja visszajött,született még a nagylányon kivül 3 gyerek a halotférjemtől 2 gyerek.Nálunk az a baj hogy nem az apja nevét viseli a nagylány.ilyenkor is joga van az apának?

"joga van" mihez?

Kinek a nevét viseli "a" nagylány, a tiédet? Ha a férfi nem vitásan a biológiai apa és nincs ellenvetésed a hozzá költözéshez, akkor a gyámhivatal tudtával és jóváhagyásával bizonyára legálisan tartózkodhat a továbbaikban nála. (Az esetleges t.díj fizetésének dolga: tőled oda..., de ehhez bírósági jogerős végzés/kötelezés szükséges. Persze ha rugalmasan meg tudtok egyezni az apjával, akkor fizetsz havonta egy x összeget minden különösebb jogi huzavona nélkül.)

1+3+2 gyermekkel valószínűleg elég szűkösen élsz, így elfogadható, hogy a legnagyobbik lány költözni akar.

Nekem az nem tiszta a történetben, hogy a nagylány akkor jogi értelemben véve kié? Van teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat az előző férjtől, hogy az övé?

Mert szerintem itt annak semmi jelentősége, hogy "kinek a nevét viseli", hanem, hogy ki az apja. Ki van a születési anyakönyvi kivonatában?

Ha jogi értelemben véve nem az apja, akkor először szerintm jogilag kellene a kérdést rendezni, aztán akkor már nyilván az "apa" a szülő jogállásába fog lépni.

Szerintem csak utána jöhet minden egyéb tortúra.

Igazad van.
Annyi megjegyzéssel, hogy a születési anyakönyvi kivonatban az apa lehet ismeretlen és/vagy anonim - ezért az anya vezetéknevét kapta az újszülött, vagy tán így egyeztek meg anno a férfival.

Ha most 15 év elteltével mégis teljes hatályú apai elismerő nyílatkozatot tesz az illető, innentől ő az édesapa.