családi pótlék


lewho # 2005.10.04. 13:53

én azt hittem az a kérdés, hogy jár-e anak csp aki „felsőfokú államilag finanszírozott első alapképzésben” tanul.:) tehát nem tanköteles,nagykorú, és nem közokt.-ban vesz részt.
erre válaszoltam, h nem jár. de figyelembe veszik, ha van másik gyerkőc, aki után jár.
lehet a válasszal kellett volna kezdenem:)

remélem hasznos infókat adtunk.

derill # 2005.10.04. 13:37

A kérdés nem egészen ez volt, hanem az, hogy jár-e annak családi pótlék, aki nagykoru, de még tanul.

Cst. 7. § (1) Családi pótlékra jogosult

  1. a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám

aa) a még nem tanköteles,
ab) tankötelezettsége megszűnéséig a tanköteles,
ac) az általános iskolai, középiskolai, szakiskolai (a továbbiakban együtt: közoktatási intézmény) tanulmányokat folytató és a (2) bekezdésben megjelölt életkorú
saját háztartásában nevelt gyermekre tekintettel;

  1. a vagyonkezelői joggal felruházott gyám, illetőleg a vagyonkezelő eseti gondnok a gyermekotthonban, a javítóintézetben nevelt vagy a büntetés-végrehajtási intézetben lévő gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermekre (személyre) tekintettel, amennyiben az aa)-ac) pontokban meghatározott feltételek valamelyike fennáll;
  2. a Magyarország területén működő szociális intézmény vezetője az intézményben elhelyezett gyermekre tekintettel;
  3. a tizennyolcadik életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy, feltéve, ha utána tizennyolcadik életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak.

Tehát mivel a még nem tanköteles gyermek az általános iskola előtti korszakba tartozó (aa) pont), a tanköteles a 16. életévének betöltéséig (ab) pont), utána pedig csak a középfoku tanulmányokat folytató van felsorolva (ac) pont) és a felsőfoku nem, ezért nem jogosult, kivéve, ha tartósan beteg, tehát már korábban is emelt összegü családi pótlékot kapott (d) pont).


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

lewho # 2005.10.04. 08:04

persze ha nincs másik gyerek akkor hiába az egész...

lewho # 2005.10.04. 08:03

A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni,
aki az igénylő háztartásában él, és
aki ......felsőoktatási intézményben első akkreditált felsőfokú iskolai rendszerű szakképzésben, első egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik.

tehát utána nem jár, de figyelembe kell venni a gyereklétszám meghatározásánál...

példa:

család 1 gyerekkel 5100ft
család 2 gyerekkel gyerekenként 6200ft.

mivel a felsőoktatásban részt vevő hallgató/tanulót figyelembe kell venni
ezért ha 2 gyerek közükl az egyik pl.egyetemista akkor nem 5100x1 a csp hanem 6200x1!!!
remélem közérthető voltam:)

h61o54g # 2005.10.04. 07:33

Felsőfokú államilag finanszírozott első alapképzésben, jövedelemmel nem rendelkező tanuló (83.10.03) után jár-e családi pótlék? A főiskola ugyanis kiadta az iskolalátogatási igazolást, két különböző megyei államkincstárnál eltérő felvilágosítást adtak. Az egyik szerint jár, a másik szerint nem? Ha jár milyen eredeti iratokat kell benyújtani az igényléssel