Bizonyítékul elfogadható az önkormányzat becslése is, azonban a másik fél szakértő kirendelését kérheti, ha megelőlegezi a szakértő költségeit.
Örökségi kérdés
Segitséget szeretnék kérni.
Nagymamám januárban halt meg, örökösei az édesapám és a nővére. Sajnos nem sikerült megegyezni a hagyaték ügyében, úgyhogy birósági per van folyamatban. Édesapám is és testvére is szeretné megszerezni az ingatlant, de jelentős árkülönbséggel. Az önkormányzat minimális értékre becsülte fel a házat, a hagyatéki illeték miatt. Nagynéném ezen az áron szeretné megvenni, ami a reális ár negyede csupán.
A kérdésem az lenne, hogy mi alapján dönt a biróság egyik esetleg másik fél javára?
Önkormányzat intézkedhet a hagyaték zár alá vételéről, illetve a közjegyző. Javaslom, hogy az önkormányzatnál érdeklődj haladéktalanul.
Ügyvéd - Társasági szakjogász
Sürgősen szeretnék tanácsot kérni. Feleségem ápolt egy 87 éves nénit mindenféle szerződés nélkül. A néni tegnap meghalt kórházban. A lakásban található végrendelet szerint az arany, ezüst értékek, porcelán, 1 db butor és 3 db általa kiválasztott könyv a néni egyik örököséé - keresztfiá - minden egyéb ingóság feleségemé.
A keresztfiú tegnap bement a lakásba édesanyjával, mivel van kulcsa és a feleségemnél lévő lakáskulcsot is elvette. Kérdésem ilyenkor mi a jogszerü eljárás, mit kell tenni, mivel jelenleg csak azt nem visznek el amit nem akarnak.
A bankszámla, készpénz, értékpapir, festmények és minden ami a másik örökösnél nincs nevesítve az a feleségemé?
Nálunk van a néni személyigazolványa azt kinek adjuk oda ?
Nem kellene valaki illetékessel lezáratni a lakást ?
Özvegyi nyugdíjra az jogosult, akinek házastársa az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idôt megszerezte vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj a házastárs halálától legalább egy évig, továbbá az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult, másfél évesnél fiatalabb gyermeket eltartó özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj azonos feltétellel a gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható.
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszûnését követôen özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki házastársa halálakor
- a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, vagy
- rokkant, vagy
- házastársa jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.
Özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tíz éven belül következik be.
Árvaellátásra az a gyermek jogosult - ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élôk egy háztartásban közösen nevelt, korábbi házasságból, élettársi együttélésbôl származó gyermeket is -, akinek szülôje haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idôt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.
Iskolai tanulmányok címén azt a gyermeket illeti meg az árvaellátás, aki
- az iskola igazolása szerint betegsége, testi vagy szellemi fogyatékossága miatt tanulmányait magántanulóként végzi,
- huszonöt évesnél fiatalabb és a felnôttoktatás keretében folytat tanulmányokat.
Iskolai tanulmányok címén az árvaellátás a tanulmányok befejezése hónapjának végéig, a nyári tanulmányi szünet tartamára is jár. A tanulmányok folytatását az oktatási intézmény által kiállított igazolással
- középiskolai tanulmányok esetén évente,
- felsôfokú tanulmányok esetén félévente,
a tanulmányok megkezdésétôl számított három hónapon belül kell igazolni.
Újabb kérdések az árvasági segély és az özvegyi juttatásokkal kapcsolatban:
- A nővérem 24éves, levelező tagozaton tanul, heti kb 3napot dolgozik mimimálbéren (mintha diákként dolgozna, pont a tanulmányai miatt nem tud állást találni). Kérdés: neki jár-e valami juttatás?
- Édesapám még nem volt nyugdíjas, most akart korkedvezménnyel nyugdíjba vonulni. Édesanyám 49éves, dolgozik (nettó keresete: max 60ezer Ft). Kérdés: Õ kap-e valamilyen özvegyi nyugdíjat? Ha igen, mennyit és meddig? Alanyi jogon jár valami, vagy ez jövedelemfüggő?
Üdv: AlterEgg
Az örökösödési illeték gyermekekre 2,5 % lakóház esetén, a bankszámlán lévő pénz öröklése iletékmentes, a hobbykert ha termőföldnek minősül akkor 5,5 % az illeték, ha beépítetlen terült vagy üdülő akkor 11% az illeték, az özvegyi jog öröklése illetékmentes a lakóház esetén, egyébként az előbbiek szerint lehet kiszámítani.
Az ingatlanokra a helyi önkormányzat adó-, és értékbizonyítványt állít ki hivatalból a hagyatéki leltározása során, ez lesz az illeték alapja. (Nagyvonalakban)
Köszönöm a segítséget derill.
Újabb megválaszolatlan kérédsek merülte föl a mai nap:
Nemrég derült ki, hogy az édesapám fietése (nov. 18ig dolgozott) és a ki nem vett szabadságok (kb. 20 nap) kifizetését is a három gyermek örökli, ezt a munkáltató letétbe helyezi a közjegyzőnél vagy hol, és csak a hagyatéki tárgyalás után kapjuk meg. Miért mi örököljük a fizetését? Ez után is kell adózni (vonnak SZJA-t tőle és tőlünk örökösödési adót is)? Miért nem kaphatja meg az édesanyám mindenféle örökösödési hercehurca nélkül?
A segítségeteket köszönöm!
Üdv: AlterEgg
Ui.: ugyanezeket a kérdéseket tettem fel a Fórum » adózás, illeték és pénzügyek >> Örökösödés után mit kell fizetni?
http://www.jogiforum.hu/forum/23/6004#…
témakörben is.
Hát ezeket inkább az adójognál kellene feltenned, vagy legalább is ott is.
A közös bankszámláról a fele összeget minden további nélkül levehette, hiszen az házastársi közös vagyon. Ezen felül pedig a temetési számlával igazolt összeget vehette le. Amit azon felül esetleg levett, az már az örökösök része, és ő nem örökös ilyen értelemben, hanem csak az édesapád gyermekei. Az édesanyád mindannak a haszonélvezeti jogát örökli, amit nem ő örököl, és ez csak addig tart, amig nem köt esetleges ujabb házasságot. Veletek tehát mint örökösökkel el kell számolnia, vagy kérnie kell a haszonélvezeti joga megváltását, ez esetben egy gyermekrésznyit örököl, ami azt jelenti, hogy három részre osztódik a vagyon. Ez meggondolandó, hiszen a haszonélvezeti jogánál fogva a pénzhez Ti sem fértek hozzá mindaddig, amig ő él, merthogy a haszonélvezeti jogánál fogva a kamatokra igényt tarthat.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Sziasztok!
Az lenne még az előző hozzászólásomhoz a kiegészítés, hogy az ingatlan, a pénz és a föld után biztosan kell adózni, de kell-e az életbiztosítás után járó összeg és különböző, más szervezetektől érkező (pl.: önkéntes magánnyugdíj-pénztár, szakszervezeti juttatás) haláleseti kifizetései után? Vagy ezek mind adómentesek?
Üdv: AlterEgg
Sziasztok!
Édesapám tragikus hírtelenséggel eltávozott közülünk. Végrendeletet nem hagyott maga után.
Édesanyám és két testvérem vagyunk az örökösök.
Ami az örökségbe tartozik (minden közös tulajdonú volt édesapámnak az édesanyámmal): egy kb. 14millió Ft-ot érő ingatlan, kb. 1millió Ft készpénz (amit közös bankszámlán tartottak), egy hobby kert (nagyságát és értékét nem tudom, de nem lehet túl nagy), és TSz-nek adott ki hosszú távra valamekkora földet.
Kérdés: édesanyám a közös bankszámlaszámukról levette a rajta lévő összeg nagy hányadát (temetési költségekre)...mi után, és mennyit kell adózni?
Jogilag mennyire megkérdőjelezhető az, hogy a közös bankszámláról édesanyám levette a pénzt?
A segítséget megköszönöm.
Üdv: AlterEgg
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02