Láthatás karácsonykor


derill # 2005.12.17. 14:29

Sajna nem annyira fogják fel, hogy egy apának ugyanazt jelenti, ha elvesziti a gyerekét, mint egy nőnek. Sőt, sokszor annál is többet, mert a nők egy része csak presztizsből tartja magánál a gyereket, azok a férfiak viszont, akik évekig küzdenek értük, igazán szeretik őket.

Mindenképpen menj oda tanukkal, és ha nem adja, akkor menj a rendőrségre, jelentsd be, hogy nem kaptad meg (feljelentést csak akkor tehetsz, ha már birságolták az anyát valamikor is, de akkor mindenképpen tegyél).

Nagyon is van esély, de most a helyedben megirnám neki, hogy az itélet szerint kapcsolattartási jogod van ezen a hétvégén, tehát mész a gyerekért, sziveskedjen gondoskodni az átadásáról, ellenkező esetben eljárást inditasz.

Ezután pedig adj be a gyámhivatalba egy kérelmet (ha már legalább 2 éves az itélet), amiben kéred, hogy minden második évben a szentestét, a szilvesztert, augusztus 20-át, a gyerek születés és névnapját és minden évben a Te születés és névnapodat is szeretnéd gyermekeddel tölteni, ezen felül minden szünidő fele tartamát. Melyik gyámhivatal?


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

RDani # 2005.12.17. 10:11

Én már 7. éve nem tudom elérni, hogy szent este velem legyen a gyerek. A bíróság megítélte az ünnepek minden második napját, akkor ezt nem is fogtam fel, nem is jött szóba, csak ott volt a ítéletben. (Ismét egy példa a bíróság elfogultságára, sőt sokszor úgy látom hogy a cél, hogy az apát ahogy lehet "büntessük". Éredekes, hogy a női bírók semmi empátiát nem mutatnak, arra, hogy mit jelenhet egy apának, ha gyakorlatilag elveszik a gyerekét. )
Második v. harmadik éve úgy jön ki hogy pont 24-e az szombat v. vasárnap mint most és történetesen az pont az én 2 hetenkénti láthatásommal esik egybe, mégsem tudom elérni, hogy lássam a gyereket. Menjek oda 24-én reggel tanukkal és probálja elhozni ?? Kinek jó ez ??

A legutóbbi próbálkozásom eredménye:

>> Hogyan legyen a következő hétvége:
>>
>> Dec 23, 24 Péntek, Szombat jó?

kérdem én e-mailben
ez a válasz :

Sajnos nem jó, mivel épp december 23-tól vagyok szabadságon.
Ezért javasoltam, hogy a szünidő második felét veled tölthetné a R.

Megismétlem tehát, december 26-29-ig (az elutazásotokig) vagy december
28-tól január 2-ig viheted magaddal a gyereket.

Kérem továbbá, hogy 2006. január 1-től a havi tartásdíjakat minden hónap
15-ig (a bírósági ítélet szerint), egy összegben megfizetni szíveskedj,
feltüntetve a befizetés jogcímét, hogy az összeg éppen melyik havi
tartásdíjnak felel meg.
Üdvözlettel,

Derill a valóban van esély,hogy a gyámhatóság megváltoztatja at erdeti itéletet ?

derill # 2005.12.14. 21:00

Ez igy kevés, mert nem kikényszerithető. Tehát fordulj a bírósághoz (ha két éven belül ő szabályozta a kapcsolattartást), vagy a gyámhivatalhoz (ha a szabályozás régebbi), és kérd ezt is, meg azt is, hogy minden második évben a gyerek a születésnapját és névnapját, szilvesztert és augusztus 20-át, továbbá minden évben a Te születés és névnapodat veled tölthesse.

Neked ugyanolyan jogod van a gyerekeddel szilveszterezni, a szentestét eltölteni, vagy megnézni egy tüzijátékot, illetve születés vagy névnapot ünnepelni, mint az anyának. Semmi sem indokolja azt, hogy ezt megtagadják tőled.

Viszont ahhoz, hogy ez kikényszerithető legyen, jogerős határozat kell.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

obsitos # 2005.12.14. 15:22

Egyezzetek meg abban, hogy a következő évi szentestét a kislány nálad tölthesse + az első nap teljesen. Így jövőre majd Te is egy "egész" fél karácsonnyal rendelkezel.

Persze egy ilyen megállapódáshoz kölcsönös korrektség kell.

paperboy # 2005.12.14. 07:58

Üdvözlet mindenkinek!
Egy olyan kéréssel fordulok mindenkihez, hogy a bíróság nem határozta meg konkrétan a karácsonyi láthatást.
Így a volt feleségem kettős ünnepre hivatkozva csak a második nap azaz 26-án adja oda a kislányomat.
Mi ilyenkor a teendő,hogy legalább minden második évben szenteste nálam lehessen a lányom?
Válaszokat előre is köszönöm!