Tisztelt fórumozók!
Röviden rólunk? Három gyermekem én nevelem mióta válópert adtam be, Én vagyok az apuka. 2 évünk ment el arra, hogy a bíróságot meggyőzve a gyerekeket ide ítéljék hivatalosan is. Ez persze a gyerekek kitartásán akaratán is múlt jórészt. A tartásdíjat én fizettem egy még a legelején keletkezett egyezség alapján, annak ellenére hogy gyökeresen megváltoztak a körülmények mikor a gyerekek mégis hozzám költöztek. A bíróság egész elképesztő módon ezt nem vette figyelembe mostanáig. A fizetésem felét vonták. Így a volt feleségem anélkül hogy a gyerekekre fordította volna azt közel másfél millióval gazdagodott. Másfél éve sikerült elérnünk azt, hogy ha már le is vonják, külön számlára emeltesse a bíróság a pénzt. Azóta gyűlik, immáron 2 millió 200 ezer körülire rúg az összeg. Az ítélet megszületett két hete, miszerint a gyerekek nálam lettek elhelyezve, a pénzem elméletileg vissza fogom kapni, és a feleségem fizet visszamenőleg is és elmaradottat is, levonással meg folyamatosan is gyermektartást. Nagyon vártuk, hogy végre megkaphassuk mindezt, hiszen nyomorgunk már két és lassan egy fél éve. Erre most kiderül hogy a bírónő még ül rajta, fogalmazza az ítéletet, és nem kapom meg a pénzt,majd csak akkor ha jogerőre emelkedik, másodfokra kerül és vissza is jön az ítélet, és abban is még nálam maradnak a gyerekek. Valószínűleg mindez ezek szerint újabb hosszú hónapokat jelent? Mit lehet tenni? Lehet egyáltalán tenni bármit is?
Az ügyvédem szerint semmit.
Gyerektartás dij
Nálatok mennyi a km? Hogyan lett megoldva a láthatás?
Bármennyire furcsa igen érdekelne. Hozzáteszem a gyermekek érdeke, kérése, kívánsága mindennél előrébb lenne mint volt feleségem kívánsága. Ha azt látom, hogy az édesanyukával jó a kapcsolatuk, beilleszkedtek az iskolába, baráti körük kialakult, akkor 2szer is meggondolnék egy nagyonn távolságú költözést. Vagy ha már mégis költöznék, minden bizonnyal nyitottabb lennék egy rugalmasabb láthatásra, pl. félúton átadás, összevont láthatás, nyáron több idő stb. Én ezeket tudnám felajánlani az anyukának fordított helyzetben.
Ez lenne a különbség kettőnk között.
Besszerita szerintem nem vezet félre senkit monsalisa, sőt írta, hogy ő csak egy laikus válaszoló.
Engem nem vezetett félre, én értettem a válaszát.
Azt megkérdezhetem, hogy te hány kilóméterre költöztél messzebb? Szeretném azt hinni, hogy a 150 km az extrém esetnek számít, talán más megítélés alá esik, mint pl.egy szomszédos faluba való költözés, vagy nem?
Besszerrita hidd el ha én hozok meg egy ilyen döntést, tehát én költözök ilyen messze el, hidd el,hogy akkor más lenne a szájíz, hisz minden bizonnyal kiszámoltam volna, hogy ez rám nézve mennyi plusz kiadást jelentene. De mivel nem én költöztem el, és kész tények elé lettem állítva,talán egy kicsit jogos a felháborodásom.
Besszerrita sajnos nincs ilyen jogszabály ami kötelezné az anyát, hogy szálljon be az útiköltségbe, vagy pl.kötelezi az anyát, hogy ő hozza-vigye a gyereket. Nincs erre jogszabály!
Arra van jogszabály, hogy a láthatásra jogosultat (külön élő szülő) terheli minden láthatással kapcsolatos költség. És ebbe beletartozik az utazás, gyermek ellátása a láthatás alatt, ruházkodás, etetés, szórakozás stb.
Általában bírói mérlegelés az, hogy nagyon messze költözés esetén, pláne ha a gondozó szülő költözött el, akkor valami köztes megoldás szülessen. pl. úti költség felének a megtérítése, vagy félúton találkozás, vagy egyik alkalommal egyik megy,másik alkalommal a másik megy gyermekekért stb.
Úgy tudom ilyen egyezség születhet bíróság előtt.
Nyilván bíró mérlegeli az összes körülményt.
Ha évente csak 1-2 alkalomml mész el "A" városból "B" városba az még belefér a "kedvtelési" autózásba, azonban havi 2 alkalommal és évi 12 hónapra, az bizony "muszáj" autózás, és ilyenkor már nem csak azt kell nézni, hogy üzemanyag- hanem a többlet gk. használat egyéb költségekkel, kiadásokkal is jár.
Ha a bíróság elfogadja az érvet, az indoklást, kiszámítja mennyi is járhat a külön élő apának. Vagy sem...
Elnézést a válaszért, de a gugli neked is barátod(...), a megfelelő címszót kell tudni beírni a keresőbe. Pl. személygépkocsi km/Ft havi fenntartási és üzemeltetési költsége, adott tipusra vetítve. Aztán ezen már el lehet indulni, szükség esetén csíszolgatni az esetleges további kérdést.
A második kérdésre a válasz a KSH honlapján kikereshető.
Üdv.
Van valahol a neten egy táblázat melyen km/Ft költségre lebontva kimutatták mennyibe is van egy adott gyártmány/tipusú gépkocsi költsége, átlagos használat mellett.
Mo.-on a gépkocsik átlagos életkora jelenleg 12 év, vlamint hogy egyre több használt autót hoznak be nyugatról.
Így van,idő,energia,kocsi amortizálódik stb.
Az hogy a volt feleséged nemigen kommunikál stb., azzal neked kell megbírkózni...
Citált bíróságra, a 45e Ft/hó dolgában nem te vagy a hunyó...
Azzal a havi 600 km-rel és ca. 10 év többlet gépkocsi használattal mondhatni egy fél autó ára el fog menni neked, majdan térítse meg - vagy épüljön be a fizetendő közlekedési költségtérítés kötelezésébe.
És mint lentebb írtam: a gépkocsi használat nem csak üzemanyagköltséget jelent...
A váláskor bizonyára még nem merült fel, hogy a feleség később az elköltözéssel majd' lemegy a térképről, emiatt változtak a körülmények.
Sajnos nem lehet vele beszélni,az aki ezt meg merte lépni,nem az a típus aki fizetni fog 45e ft-ot . Minden bizonnyal egy jót fog nevetni,és összecsapja a 2 kezét!
Az apa követelje az ex-től a közelekedési többletkiadás megtérítését, ha nem fizet forduljon bírósághoz.
Így van! Sajnos nálunk sincs konkrét város,utca,házszám feltüntetve
a végzésben! "átadás-áttétel helye a gondozó szülő mindenkori lakcíme"
Gondozó szülő=volt feleségem
Tehát gyerekek ott vannak/élnek ahol az anyuka.
Tehát anyuka ide oda megy,akkor gyermek is ide oda megy.
Én meg kapok egy e-mailt,hogy éppen hol laknak,ez itt a gond!
besszerrita: a kérdező volt felesége költözött el...
Az "odébb lévő" szomszéd utcába elballagni a gyermekért ill. a 150 km-re való elköltözésük miatti a 2x150x2x150 km = 600 km/hó közlekedés nem ugyanaz...
Illetve témában hasonló című más topicot.
Nézd, én csak egy laikus hozzászóló vagyok., szóval valahogy úgy van, hogy ameddig a bíróság nem változtat a gyermekek előzőekben megjelölt címén, addig a gondozó szülőnek minden egyes esetben oda kell vinnie őket, és oda kell érte menniük.
Az ex fordulhat a bírósághoz - ehhez joga van, neked meg ahhoz, hogy a láthatás/kapcsolattartás helyének megváltozása miatti nem kevés havi többletköltségét ne neked legyél kénytelen elkárolni.
Javaslom olvasd vissza ezt a topicot, előzőekről hasonló problémák ki vannak már vesézve, ügyvédek által érdemben megválaszolva.
Köszönöm! Valóban van jogszabály arra hogy azt terheli a többlet költség aki messze költözik? Én sajnos ilyenről még nem hallottam!
Úgy tudom bizonyos témában attól függetlenül hogy elhelyezték
gyermeket egyik szülőnél,ugyanúgy közösen döntenek. Pl.név változtatás
lakóhely kijelölés,iskola,életpálya kijelölés. Ez igaz?
Mo.-on belül oda költözhet a gyermekekkel ahová akar - ehhez nem szükséges a hozzájárulásod -, ha továbbra is biztosítja az eddigi láthatást., mivel ő költözött a havi 45e Ft többletköltség az ő sara.
Mondjuk az autóval való jövés-menés nem csak üzemanyagkiadást jelent...
Ha a gyermekek már 13-14 évesek lesznek felrakhatók buszra/vonatra, nem kell kisérgeti őket.
Tisztelt Jogi Tanácsadó!
A férjemmel 12 éve vagyunk házasságban ,van egy 8 éves kislányunk.Van még két hitelünk amelyből egyet idén decemberben kitisztázunk,míg a másikat 14 évig fizetni kell.Az egyik az Ő szülei házának a felújítása volt 5 millió ft hitelből,míg a másik hitel a jelenlegi 1,5 szobás panel lakásunk,amit még 14 évig fizetünk.Kértem a férjemet ,hogy menjen haza mert tulajdonképp olyan ez ,mintha 2 lakásunk lenne ,amit a válásig külön is használhatnánk ,hogy ne menjünk egymás agyára,de Ő szándékosan maradna itt velünk és minden nap megy a provokáció.Közöltem a férjemmel ,hogy válni szeretnék és most nem térek ki az okokból,mert van belőle bőven.Megindokoltam neki is persze megy az ellenállás.kb fél éve külön szobában alszunk és nem számolunk be egymás hol létéről sem ,csak annyira amennyire a gyerek érdekét szolgálja.Jó apa,de férjnek csapni való.Mondtam neki ,hogy decemberben beadom a válópert ,de erre elkezdődött egy hatalmas lavina.Megy a fenyegetőzés(hozzáteszem Ő egy tanult ember és jogi diplomával rendelkezik,így valamelyest előnyösebb helyzetben van mint én)Azt mondta hogy a saját védelmére már elindított dolgokat és folyamatosan ijesztget.A kérdésem a következő:tegnap kaptam a számlámra "gyerektartásdíjként" 20.000.-ot mely ahogy megjött vissza is küldtem ,mert úgy gondolom ,hogy amíg nincs bírósági határozatom ennek megállapításával kapcsolatosan ,addig ez nem illet meg.Most közölte velem ,hogy külön kasszán vagyunk és külön megveszi magának a mosószert ,fogkrémet...stb.Persze nem érdekli Őt ,hogy azokat eddig is én vettem meg és az a költség Őt is terheli .Ő ki bújik ez alól és szabott egy határt önkényesen egy július 1.-i dátummal,miszerint onnantól kezdve külön kasszán vagyunk.Lehet ilyet csinálni???Mi tévő legyek,kérem segítsenek!!
Köszönöm a választ!
Megnövekedett útiköltségnél mit tehetek? Bírói gyakorlat van erre?
1 hónapban 2 láthatás kb.600 km! Mindez megkérdezésem volt
nélkül. Ee-mailt küldött volt feleségem,hogy
gyermekeim címe ezentúl már más.
„A kérdésem arra irányulna, hogy van bármi esélyem arra, hogy a másodfok módosítja az első fokú ítéletet,”
Van. A másodfok figyelembe veheti az időközben megváltozott körülményeket.
Válóperben nemrég született meg az elsőfokú ítélet. (tartásdíj, gyermekelhelyezés, lakáshasználat stb.)
Mivel maga a válóper 2,5 évig tartott, így tartásdíj terén csupán ideiglenes intézkedések születettek.
Ennek értelmében amióta különköltöztem volt feleségemtől tisztességesen fizetek 2 gyermekem után 2 X 60 ezer ft-ot. Ez az összeg az ideiglenes intézkedésbe is bekerült. Fix összeg, nem százalékos forma.
Az első fokú ítélet szerint - ami nemrég született meg - azonban fizetnem kell 2 X 80 ezer ft-ot. Fix összeg szintén, nem százalékos forma.
Az első fokú ítéletet mindketten megfellebbeztük, volt feleségem többet szeretne, magam pedig kértem, hogy csökkentsék az összeget.
Időközben az állásom megszűnt. Jelenleg nem helyezkedtem el sehol.
A kérdésem arra irányulna, hogy van bármi esélyem arra, hogy a másodfok módosítja az első fokú ítéletet, arra vonatkozóan, hogy megváltoztak a körülményeim, hisz munkanélküli lettem?
Hangsúlyozom, nem 10-10 ezer ft-ot szeretnék fizetni, csupán egy reális összeget.
Másik kérdésem, hogy mivel az elsőfokú bíróság emelt az eddig fizetett összegen, így az elmúlt évekre visszamenőleg kihozott rám a bíró egy igen magas hátralékot.
Amennyiben nem módosítja a másodfok az első fokú összeget, így el kell kezdenem havi bontásban törleszteni a hátralékot a tartásdíjon felül. Ez esetben ez hogyan működne?
Munkanélküliként továbbra is 180 ezer ft tartásdíjra kötelezhetnek, plusz pl. ezen felül még törlesztenem kell pl. 20-30 ezresével? Ki határozza meg, hogy milyen összegben törlesszek havonta?
Ami még ráadás a történetben, hogy elsőfokú tárgyalás óta volt feleségem 150 km-re odébb költözött gyermekeimmel. Így bizonyíthatóan havi szinten 45 ezer ft-os útiköltség is terhel engem láthatások alkalmával.
Tulajdonképpen arra lennék kíváncsi, hogy mire van esélyem a másodfokú tárgyaláson? Elegendő indok a csökkentésre a megváltozott körülmény, a munkanélküliség, a magas útiköltség?
Előre is köszönöm válaszukat.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02