A Magyar Televízió szerint az Országos Rádió és Televízió Testület súlyos erkölcsi károkat okozott, ezért peres eljárást kezdeményez az ORTT Panaszbizottságának eljárási gyakorlata miatt.

Az MTV szerint a médiatörvény nem tesz lehetővé véleményalkotást a panaszbizottság számára. Az ORTT tegnap a közszolgálati csatorna “A Hét” című műsort elfogultsággal vádolta.

Az MTV szerint súlyos erkölcsi károkat okozott, ezért beperelik az ORTT-t. A médiatestület panaszbizottsága hétfőn nyilvánosságra hozta az MTV 2002. február 17-én sugárzott “A Hét” című műsorával kapcsolatban megfogalmazott véleményét. Az adást állampolgári bejelentés alapján vizsgálták. Az ORTT szerint a műsor súlyosan megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét akkor, amikor a kormánypártot és a vele kapcsolatos eseményeket feltűnő módon pozitívan, míg az ellenzéki MSZP-ről szóló kampányhíreket kizárólag negatív kommentárokkal értékelve mutatta be.

Az MTV tartalmi szempontból megalapozatlannak és tárgyi tévedésen alapulónak tartja a panaszbizottság megfogalmazott véleményét, amelynek megalkotását szerintük a hatályos médiatörvény sem teszi lehetővé. Az MTV szerint ezt az álláspontot támasztja alá az, hogy a műsorban semmiféle szerkesztőségi kommentár nem hangzott el, és a televízió minden érintett számára biztosította a személyes megszólalás lehetőségét, mellyel – a közlemény szerint – az MSZP politikusai írásbeli megkeresés ellenére sem kívántak élni. Az MTV álláspontját a panaszbizottság egyik tagjának különvéleménye is alátámasztja.