Az USA szövetségi bírósága a lemezkiadók szövetségének kérésére elrendelte egy Kazaa felhasználó személyes adatainak kiadását, ezzel megszületett az első példa a személyiségi jogok “felfüggesztésére” a fájlmegosztó portál felhasználóinak esetében.

A 37 oldalas döntésben John Bates bíró az 1998-as DMCA digitális jogvédelmi törvényre hivatkozik, mely szerint a felhasználó adatait nyilvántartó Verizon Communications-nak együtt kell működnie a lemezgyárakat egybefogó RIAA-val. A fülön csípett felhasználót több mint 600 zenei felvétel illetéktelen letöltésével vádolják, és nem hajlandóak elfogadni a Verizon érveit, mivel azok “teljességgel figyelmen kívül hagyják (a törvény) világosan fogalmazó szövegét”. A szakértők szerint az eset jóval túlmutat az egyedi ügyön, hiszen abban a kérdésben foglal álláspontot, hogy milyen módon kell eljárni a jogsértéssel gyanúsított fájlmegosztó felhasználók millióival szemben. Miután a Kazaa-ról nemrégiben külön tárgyalás után kiderült, hogy perelhető Kaliforniában, a vállalatot most a másik oldalról, a szolgáltatásait igénybevevők felöl próbálják megfogni. A kettős támadás azonban könnyen nem várt hatásokat is hozhat, hiszen a Kazaa szoftverét csak Kaliforniában több millióan töltötték le, és egy fél országot nyílván nem lehet bíróság elé állítani.