Colleen Kollar-Kotelly bírónő szerdai döntésével arra kötelezte az igazságügyi minisztériumot, valamint a felperes államok főállamügyészeit, hogy félévenként számoljanak be arról, mit tett a Microsoft annak érdekében, hogy tartsa magát az ügyében hozott ítélet végrehajtásához.

Az első jelentés július 3-án esedékes. A féléves jelentésekben általános képet kell nyújtani arról, miként tartotta magát a Microsoft az ítélethez, ideértve, hogy minként tartotta be a határidőket, hogy milyen mértékig tartotta be a rendelkezéseket, valamint részletezni kell azt is, hogy miként ellenőrizte mindezt a felperes. A jelentésben be kell számolni arról, hogy milyen panaszokkal élt a hat hónap során a Microsoft, a felperes, illetve az ítélet teljesítését felügyelő bizottság. Részletezetni kell a panaszok számát és típusát, hogy hányat oldottak meg, a megoldatlanok közül hányat nem vizsgálnak még, hány van kivizsgálás alatt, és hány panasz volt érdem nélküli. Mint ismeretes a bíróság tavaly novemberi jogorvoslati döntése előírja a Microsoftnak, hogy nem torolhatja meg a PC gyártókon, ha rivális szoftvercégek termékeit kínálják gépeiken, és fel kell kínálnia a PC gyártóknak a szellemi tulajdon licencét az újabb Windows verziók forgalomba hozatala előtt.