A legnagyobb fájlcserélőket gyártó és üzemeltető cégek közös érdekvédelmi csoport létrehozását tervezik Európában – jelentette be a szervezet egy képviselője hétfőn.

Az új lobbicsoport alapítói a jövőben ilyen módon kívánnak egységesebb és egyben effektívebb módon fellépni hálózataikat és felhasználóikat sorozatosan fenyegető médiaipari szervezetek ellen.

“Egyesítjük erőinket, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa és az Európai Unió figyelmét felhívjuk magunkra, és a szolgáltatásainkat használó szavazók százmillióira”, mondta Pablo Soto, egy madridi fájlcserélő technológia-fejlesztéssel foglalkozó cég részéről. A Grokster és a LimeWire is múlt héten jelentette be, hogy néhány meg nem nevezett konkurrens céggel egyetemben egy új lobbicsoport létrehozásán fáradoznak az Egyesült Államok területén belül és kívül is.

A médiaipar képviselői az utóbbi időben egyre durvább módszerekkel próbálják az általuk a csökkenő eladási mutatóik fő okaként megjelölt internetes fájlcserét visszaszorítani. A vezető amerikai lemezkiadókat tömörítő RIAA például múlt héten jelentette be, hogy perek ezreinek indítását tervezi olyan egyéni felhasználók ellen, akik zeneállományokat szabadon elérhetővé tesznek mások számára a világméretű hálózaton keresztül.

Soto szerint az új szövetség megalakítására már akár július hónapban sor kerülhet.A lobbicsoport célja nem a már létező szerzői jogi törvények megváltoztatásának kikényszerítése, hanem az egyéni felhasználók privátszférájának védelme lesz a zeneipari csoportokkal szemben.