Egyes decemberi műsoraiban elhangzottak miatt harminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán.

Az MTI értesülése szerint a rádiót működtető alapítvány kuratóriuma úgy döntött, elfogadja és végrehajtja a kirótt szankciót. A pártvélemények megoszlanak az ORTT döntésével kapcsolatban: míg az MSZP érthetőnek, addig az SZDSZ eltúlzottnak tartja a büntetést, az ellenzéki pártok ugyanakkor szigorúbb döntést vártak a testülettől.

Az MTI értesülése szerint a Tilos Rádiót működtető alapítvány kuratóriuma úgy döntött, elfogadja és végrehajtja a kirótt szankciót. A testület szerda esti tanácskozásának egyik név nélkül nyilatkozó résztvevőjétől azt tudta meg az MTI: úgy döntöttek, nem fellebbeznek az ügyben és más módon – például az interneten keresztül – sem közvetítenek műsort a szankció ideje alatt.

“A szankciót a kézhezvételtől számított második nap nulla órájától kell végrehajtani”, közölte Vékony Éva, megerősítve azt is, hogy a médiumot emellett hat hónapra kizárták “a Műsorszolgáltatási Alapból való támogatásból”. Emellett alkalmazták a médiatörvény azon kitételét, amely szerint a testület “írásbeli figyelmeztetésben megállapítja a jogsértést, és felhívja a műsorszolgáltatót a jogsértés megszüntetésére, illetve arra, hogy a jövőben tartózkodjon a jogsértéstől”.

A döntést közlése szerint az ORTT a médiatörvény azon passzusával támasztotta alá, amely szerint “a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére”, valamint azzal amely a nem sugározható kategóriába sorolja “azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz”.

Bővebben:
http://hirek.mti.hu/news.asp?…