Példaértékűnek tartják japán források azt a tényt, hogy a szigetországban egy jó nevű egyetemi tanárt tartóztattak le szerzői jogok megsértése miatt.

A vád a 33 esztendős Isamu Kaneko ellen az, hogy kifejlesztette, majd ingyenesen közzétette az Interneten és használta is Winny nevű fájlcserélő programját, amit sok ezren kezdtek használni Japánban és az ország határain kívül is, jelentős kárt okozva ezzel lemezkiadóknak, művészeknek egyaránt. A kiotói rendőrség szóvivője szerint az egyetemi tanár nemcsak ezzel vádolható, hanem azzal is, hogy az ő programjának segítségével rakott fel a világhálóra nagy mennyiségben filmeket, játékokat és zenéket két, már korábban lefülelt japán állampolgár.

A távol-keleti országban már voltak letartóztatások és figyelmeztetések is ebben az ügyben, Isamu Kaneko az első, akit bíróság elé állítanak szerzői jogok megsértésének vádjával. Japánban a törvények mindezt három év börtönnel vagy nagyjából hatmillió forintnak megfelelő jennel honorálják. A japán lapok egy ilyen név bíróság elé küldését komoly figyelmeztetésnek tartják az ott is elszaporodott illegális fájlcserélgetésben részt vevők felé, és azt várják, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan – ahol komoly persorozat indult – Japánban is nőni fognak a legálisan eladott hangfelvételek száma ennek hatására.