A fogyasztóvédelem tehetetlen a Postával szemben

2004.08.18. Magyar Rádió

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez évente csupán néhány tucatnyi panasz érkezik a postai szolgáltatásokkal kapcsolatban; ezek elsősorban a küldemények feladásától megérkezésükig eltelt hosszú időt kifogásolják, de akadt olyan eset is, hogy a levél vagy csomag el sem jutott célállomására.

Utóbbi a nem tértivevényes ajánlott küldemények esetében gyakori - mondta el a Magyar Rádiónak Siklósi Máté, a Főfelügyelőség tájékoztatási osztályának munkatársa.

  • A Posta ilyenekért azonban nem vállal felelősséget, ami mindenképpen felvet egy kérdést, hogy mivel a szolgáltatásért azért felelősséggel tartozik a szolgáltató, hogyan lehet, hogy ő eleve kizárja azt a lehetőséget, hogy egy ilyen kérdésben bármifajta tájékoztatást adjon, vagy pedig garanciát vállaljon – fogalmazott Siklósi Máté.

Tekintve, hogy a Fogyasztóvédelem az ügyben tehetetlen, Siklósi Máté más utat lát járhatónak: „Én azt hiszem a megoldás egyedül az lenne, hogyha konkrét esetben talán egy közérdekű keresettel megnéznénk, hogy mi a bíróság álláspontja.

  • kapcsolódó anyagok
FOGYASZTÓVÉDELEM