Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A hét legfontosabb eseménye a július 10-én sorra kerülő, az Európai Alkotmányról szóló luxemburgi népszavazás. Az Európai Parlament nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésén a szoftverszabadalmakról és a strukturális támogatásokról folyik majd vita.

A vasárnap sorra kerülő luxemburgi népszavazás eredményét nagy izgalommal várják a tagországok. Az Alkotmány francia és holland elutasítását követően egy újabb "nem"” tovább nehezítheti a dokumentum jövőbeni sorsát. Egy pozitív kimenetelű népszavazás azonban esetleg lökést adhat a többi népszavazáson döntő tagország számára, és megállíthatja a "nem" által kiváltott dominóhatást.

A népszavazás döntő jelentőségű lesz Jean-Claude Juncker, luxemburgi miniszterelnök számára is, aki korábban bejelentette, hogy az Alkotmány elutasítása esetén lemond posztjáról.

Szoftverszabadalom

A hét első felében azonban, az Európai Parlament lesz a figyelem középpontjában, ahol a képviselők szerdán szavaznak az úgynevezett szoftver szabadalom irányelvről. A jogszabályt elsősorban a kisvállalatok ellenzik, akik szerint túl nagy hatalom kerülne egyes nagyvállalatok kezébe. A jogszabály támogatói között találhatjuk a Microsoft vagy Nokia óriásvállalatokat, melyek szerint az új szabályozás nagyobb védelmet ad találmányaiknak és ösztönzi a kutatás-fejlesztést.

Szegénység

A szegénység elleni küzdelem és a klímaváltozás lesz a fő témája a Skóciában tartandó G8 csúcsnak. A nyolc állam vezetője megvitatja, hogy milyen intézkedésekkel tudják csökkenteni az afrikai szegénységet. Az uniós vezetők korábban egyetértettek abban, hogy 2015-re a térségbe irányuló közösségi támogatásokat meg kell duplázni.

Európai Parlament

A szegénység témája szerdán kerül az Európai Parlament napirendjére, s a héten szimbolikusan egy fehér szalaggal veszik körbe az ülésteremet.

Olli Rehn, bővítési biztos hétfőn jelenik meg a külügyi bizottság előtt. A Bizottság a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Törökországgal október 3-án megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat, ám az országnak szigorú feltételeket szabnak.

Danuta Hübner, regionális politikáért felelős biztos a regionális bizottság előtt jelenik meg. Az EP plenáris ülésén a strulturális és kohéziós alapokkal kapcsolatban éles vita várható. A megvitatandó kérdések között a nem visszaigényelhető áfa támogathatósága, a magántőke bevonhatósága az önrészbe, a költségvetési átcsoportosítás, a kohéziós alap esetében pedig az n+2-es szabály, a régi kohéziós államok "phasing out"-ja , valamint a lakásépítés, -felújítás támogathatósága szerepelnek. (További információ)

Várhatóan kedden szavaz a Parlament gyermekjátékokban található veszélyes anyagokról, de a napirenden szerepel a nők helyzetének, esélyegyenlőségének kérdése, és a vízi vándormadarak védelme is.

  • kapcsolódó anyagok
SZABADALOM
EU-ALKOTMÁNY
SZOFTVER