Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Hírek a Nemzetközi Bíróság háza tájáról

2006.02. 2. JogiForum.hu

E héten a megszokottnál több minden történhet a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), ahol a közeljövőben egy joghatósági kérdést eldöntő ítélethozatal és újabb keresetek benyújtása is várható. Független megfigyelők mindazonáltal a friss hírek apropóján is az ICJ lassúságát és körülményességét emelik ki.

Előre láthatóan e hét pénteken, február 3-án jelenteti meg a bíróság azt az ítéletet, mely saját joghatóságát dönti el a Kongó által Ruanda ellen beterjesztett kereset tekintetében. A közép-afrikai ország még 2002-ben azért nyújtotta be keresetét, mert Ruanda állítólag számos emberi jogi szerződést sértett meg azzal, hogy fegyveresen avatkozott be a kilencvenes évek közepén zajló kongói polgárháborúba.

Az ügyben lezejlott első meghallgatások után az ICJ eredetileg úgy határozott, hogy 2003 májusáig dönt saját joghatóságáról. Az államok eleget is tettek az e döntés által rájuk rótt kötelezettségeknek, de a következő meghallgatásokra két évet kellett várniuk. Kongó így több mint négy éve vár arra, hogy a bíróság egyáltalán döntsön saját joghatósága felől. A döntés ugyanakkor nem sok jót ígér az ország számára, hiszen megfigyelők szerint a Bíróság valószínűleg elutasítóan határoz majd.

Valamivel több érdemi fejlemény várható attól a keresettől, amelyet várhatóan a közeljövőben nyújt be Argentína a szomszédos Uruguay ellen. Az utóbbi ország ugyanis hulladékfeldolgozókat telepített a két országot elválasztó határfolyó mellé, amellyel igencsak árt a folyó vízminőségének. E magatartásával Uruguay vélhetően több nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségének sem tett eleget, s a Bíróság az ügyben hozott döntésével egy kényes határvita végére tehet pontot – egy pár éven belül.

A fentieken túl az Egyesült Királyság számolhat egyre komolyabban egy, Ciprus által ellene indított eljárással a nemzetközi viták eldöntésére hivatott fórumon előtt. A mediterrán ország azt szeretné számonkérni az Egyesült Királyságon, hogy ez utóbbi nemzetközi szerződésben tett vállalásai ellenére sem védelmezte meg a török oldalról érkező fegyveres zaklatásoktól.

  • kapcsolódó anyagok
ENSZ NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG