Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A hét a konferenciák és csúcstalálkozók jegyében fog telni, melyek közül a legjelentősebb a hét végén megrendezésre kerülő EU-Latin Amerika csúcstalálkozó lesz. Ezen az unió több intézményének és tagállamának vezetője is részt vesz.

Tanács

Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának keddi (2008. május 13.) rendkívüli ülésén a tagállamok fejlesztésért felelős miniszterei a Mianmarban kialakult helyzetet tárgyalják meg, ahol a hivatalos adatok szerint 29 000, az ENSZ becslései szerint közel százezer áldozatot követelt a május elején az országon végigsöprő ciklon. A mimanmari hatóságok csak most tették lehetővé a külföldi mentőcsapatoknak az ország területére való belépést.

A nap folyamán az eurozóna pénzügyminiszterei is találkoznak, míg az Ecofin (a gazdasági- és pénzügyekkel foglalkozó minisztertanács) ülésére szerdán (2008. május 14.) kerül sor az összes tagállam szakminisztereinek részvételével. A pénzügyminiszterek megbeszélésének fő témája az euró bevezetése óta eltelt 10 év eredményeinek értékelése, valamint a hét végére tervezett brüsszeli gazdasági fórum áttekintése lesz. Az eseményen többek között beszédet mond Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Juncker az eurócsoport elnöke és Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezetője.

Csütörtökön kerül sor az EU-Kína Emberi Jogi Párbeszéd következő fordulójára a szlovéniai Brdóban, amelynek fő témái az emberi jogok védelme Európában és Kínában, valamint az unió és távol-keleti ország együttműködése a nemzetközi emberi jogi szervezetekben.

Európai Bizottság

A hamisítás és kalózkodás elleni hatékonyabb fellépés lehetőségeit vitatják meg kedden azon a Bizottság által szervezett konferencián, melyet kedden (2008. május 13.) rendeznek Brüsszelben. A Bizottság szerdán a kohéziós politika 2007 és 2013 közötti stratégiájával és programjaival kapcsolatos közleményt tesz közzé. Ehhez kapcsolódóan Danuta Hübner, regionális politikáért és Vladimír Spidla szociális politikáért felelős biztos tart sajtótájékoztatót. A lengyel biztos asszony részt vesz azon a kedden kezdődő kétnapos konferencián is, melynek témája az unió hét legtávolabbi régiójának (Kanári-szigetek, az Azori-szigetek, Madeira, Francia Guyana, Guadeloupe, Martinique és Réunion) jövője.

A hét második felében Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos részt vesz az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottságának New York-i ülésén, ahol az unió klímaváltozással kapcsolatos politikáját képviseli.

A pénteken (2008. május 16.) kezdődő EU-Latin Amerika csúcstalálkozón a Bizottság legmagasabb szinten képviselteti magát, a találkozón José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke - több mint ötven európai, latin amerikai és karibi vezetővel együtt - is részt vesz. Az idén ötödik alkalommal megrendezett csúcstalálkozó fő témái az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a kereskedelem liberalizálása lesznek, de várhatóan szóba kerül a bioüzemanyagok kérdése is. A csúcstalálkozót megelőzően csütörtökön kerül sor a második EU-Latin Amerika üzleti fórum megrendezésére, ahol a két régió előtt álló legnagyobb gazdasági kihívásokat vitatják meg a gazdasági élet fontos szereplői. A csúcstalálkozót követően pedig szombaton (2008. május 17.) Mexikó, Chile, az Andok Közösség (Bolívia, Ecuador, Peru és Venezuela) és Közép-Amerika vezetőivel találkoznak az unió vezetői.

Európai Parlament

A héten nem tartanak plenáris ülést, így a következő napok a május 19-22. közötti strasbourgi ülésre való felkészüléssel fognak telni. Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke csütörtökön Peruba látogat, hogy találkozzon Alan Garcia elnökkel, majd ezt követően részt vegyen az EU-LAC csúcstalálkozón.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI PARLAMENT
EURÓPAI UNIÓ
EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA