Súlyosbodhat a vád Weiszenberger László ellen

2008.10.29. MTI

A hivatali befolyással üzérkedés miatt Weiszenberger László egykori kiskunhalasi szocialista önkormányzati képviselő ellen indult büntetőperben megérkeztek a bíróságra azok a munkaszerződések, amelyek alapján a vád súlyosbodhat - tudta meg az MTI szerdán bírósági forrásból.

Fodor Endre tanácsvezető bíró szeptember 24-én arról döntött, hogy december 15-én újabb tárgyalás lesz az ügyben, miután az ügyész indítványozta: Weiszenberger László minősüljön hivatalos személynek a bűncselekmény elkövetésekor, mivel akkor kistérségi megbízott volt. Ha a munkaszerződések alapján a bíróság úgy ítéli meg, hogy Weiszenberger László hivatalos személynek minősül, akkor a vádhatóság javaslatára hivatali vesztegetéssé módosulhat a vád, melynek a büntetési tétele súlyosabb.

Vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség nyújtott be vádiratot a szabadlábon lévő Weiszenberger Lászlóval szemben, aki Zuschlag János képviselőtársa volt a kiskunhalasi önkormányzat MSZP-frakciójában. Weiszenberger 2002-ben az MSZP és a Sikeres Halasért szervezet közös listájáról került be a képviselő-testületbe. A botrány kirobbanása után azonnal lemondott mandátumáról.

Weiszenberger László a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatalnál kistérségi megbízottként állt munkaviszonyban. Feladatai közé tartozott a különböző pályázatok ismertetése, népszerűsítése a helyi vállalkozók és egyéb szervezetek körében Kiskunhalas térségében.

A vádirat szerint a vádlott együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és egy kunfehértói motel bérlőjével egy vissza nem térítendő állami támogatás megszerzésére irányuló pályázat benyújtásában.

A Weiszenberger László és a két férfi között lezajlott "üzleti" megbeszélésről rejtett kamerával készített felvételt a Hír TV mutatta be még 2007 őszén. 2003. augusztus 29-én nyújtották be a Miniszterelnöki Hivatalhoz a pályázatot, amelynek alapján 17 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a projekt. A vádirat szerint a támogatás folyósítása után Weiszenberger László felhívta a motel bérlőjét, és ötmillió forintot kért tőle, azt állítva, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium egy, meg nem nevezett döntéshozó munkatársának kell visszajuttatni a pályázat elfogadásának fejében.

Az ügyészség korábban azt indítványozta, hogy a bíróság nyilvános ülésen, gyorsított eljárásban hozott ítélettel állapítsa meg a vádlott bűnösségét, szabjon ki büntetést, mivel a vádlott lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, és a bűnösségére is kiterjedő, beismerő vallomást tett.

A 2008. június 16-án megtartott első tárgyaláson a vádlott nem tett egyértelmű vallomást, Fodor Endre tanácsvezető bíró pedig úgy döntött, hogy nem állnak fenn a gyorsított eljáráshoz szükséges feltételek, ezért rendes eljárás lefolytatásáról döntött.

Az esetre a Zuschlag-ügy nyomozása során derült fény, de az ügyészség elkülönítette a bűncselekmény nyomozását, így gyorsabban le tudta zárni.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben a szocialista frakció tagja volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van. A büntetőügyet a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tárgyalja.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG