Hét évet kapott Farkas Péter kábítószerrel való visszaélés miatt

2009.12.10. MTI

Jogerősen hét év fegyházra ítélte Farkas Péter olimpiai bajnokot távollétében kábítószerrel való visszaélés miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

A másodfokú bíróság Farkas Péter első fokon kiszabott büntetését két évvel, ötről hétre súlyosította, míg testvére, Károly hétéves és a harmadik vádlott, hatéves büntetését helybenhagyta. A szóbeli indoklásból kiderült, hogy a vádlottak olcsón megúszták az ügyet, ugyanis a bíró szerint a bűnüldöző hatóságok tevékenysége, az ügy felderítése korántsem nevezhető „brilliánsnak”.

A vádlottak 2001 és 2004 között éveken át „irdatlan” mennyiségű kábítószert állítottak elő, aminek a sorsa azonban ismeretlen maradt, pedig nyilvánvaló, hogy értékesítették - jegyezte meg a bíró.

A bíró szerint ha a kábítószer-kereskedelemre is kiterjedt volna a nyomozás, akkor nem öttől tíz évig terjedő, hanem akár életfogytiglannal is sújtható bűncselekmény miatt vonták volna felelősségre az elkövetőket.

A bíró kifejtette, hogy az első és másodrendű vádlott részben beismerte tettét, és számos közvetlen bizonyíték is szól ellenük, így például tettenérésük. Az eljárás során korábban bűnösségét tagadásban lévő, felmentésért folyamodó Farkas Péter esetében pedig a védekezés volt teljességgel elfogadhatatlan, mint ahogy a bíróság megjegyezte azt, hogy az eljárásban Funk Sándor addiktológus szerepe is aggályos volt.

A tényállás szerint Farkas Károly és a harmadik vádlott egy XVIII. kerületi ingatlanon sok millió forintért föld alatti rejtekhelyen kialakított locsoló és szellőztető berendezésekkel is felszerelt helyiségben termesztette a cannabist, amiből marihuánát állítottak elő. Farkas Péter pedig mindehhez segítséget nyújtott, ami a bíró szerint semmivel sem kevésbé súlyos cselekmény, mint maga a kábítószer előállítása. A vádbeli ingatlannak egyébként évről évre többmilliós víz- és villanyszámlája volt.

A bíróság Farkas Péter büntetésének kétéves súlyosítása kapcsán kiemelte, hogy ez az olimpikon ötödik büntetőügye, az pedig, hogy milyen sportsikereket ért el, egyáltalán nem enyhítő körülmény, éppen ellenkezőleg.

Az Országgyűlés a napokban fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint jövő év januárjától nem kaphat életjáradékot az az olimpiai érmes sportoló - sem edzője, vagy özvegye -, akit szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Farkas Péter és társai drogügyében korábban már folyt bírósági eljárás, ott azonban első fokon felmentették Barcelona birkózó olimpiai bajnokát a kábítószerrel való visszaélés vádja alól, ám azt az ítéletet a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

A megismételt eljárásban első fokon Farkas Péter öt, testvére hét, az első rendű vádlott pedig hat évet kapott, ám a tavaly novemberi ítélethirdetés közben az akkor még szabadlábon lévő Farkas-testvérek egyszerűen kisétáltak a bíróság épületéből. Farkas Károlyt rövidesen elfogták, az olimpikon azonban azóta is ismeretlen helyen, sajtóhírek szerint Délkelet-Ázsiában bujkál. Ha Farkas Péter rendőrkézre kerül, a csütörtökön kiszabott hétéves jogerős fegyházbüntetés mellett egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is ki kell töltenie.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG