Fogadott emelt díjas SMS - Tisztázatlan szolgáltatás, megtévesztett fogyasztók

2010.01.21. Jogi Fórum / NHH

Az elmúlt években igen népszerű mobiltelefonos szolgáltatássá, egyben több milliárd forintos üzletté vált a csengőhangok, játékok, videoklipek, hírek, szöveges tartalmak fogadott emelt díjas SMS-sel való megvásárlása. A fogadott emelt díjas SMS-ekre az erre szakosodott tartalomszolgáltatóknál lehet előfizetni, azonban a szolgáltatás igénybevételének feltételei sok esetben nem tisztázottak.

A felhasználók sokszor nincsenek, nem lehetnek, lehettek tisztában azzal, hogy egy megrendeléssel folyamatos szolgáltatásra, akár heti több SMS-re fizetnek elő, és ez akár hetente több ezer forintba is kerülhet. A mobilhasználat biztonságának növelése érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megszigorította a fogadott emelt díjas SMS-ek küldésének rendjét, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (HFJK) pedig csatlakozva a Magyar Mobilmarketing és Tartalomipari Egyesület (MMTE) kezdeményezéséhez, részt vesz a www.MobilozzOkosan.hu weboldal létrehozásában.

Az elmúlt időszakban az NHH a számos beérkezett panasz alapján mindhárom mobilszolgáltatónál vizsgálta a fogadott emelt díjas SMS szolgáltatásról szóló tájékoztatást, az általános szerződési feltételek (ÁSZF) vonatkozó szakaszait és az ellenőrzés nyomán mindhárom szolgáltatót arra kötelezte, változtasson gyakorlatán.

A hatóság a fogyasztók biztonsága érdekében előírta, hogy alapbeállításként az kerüljön rögzítésre az előfizetésekben, hogy ilyen típusú szolgáltatás automatikusan nem vehető igénybe. Előírta továbbá, hogy a harmadik félnél (tartalomszolgáltató) megrendelt fogadott emelt díjas SMS-t a mobilszolgáltató csak abban az esetben továbbíthatja, ha a felhasználó a saját mobilszolgáltatójánál előzetesen egyértelműen jelezte és engedélyezte, hogy ilyen típusú szolgáltatásokat igénybe akar venni.

Az NHH várakozásai szerint a lépés nagymértékben javítja majd a jogbiztonságot, és csökkenti a fogyasztók kiszolgáltatottságát, ha mindhárom mobilszolgáltató esetében jogerőssé válik a határozat és bevezetésre kerül a korlátozás.

A három szolgáltató esetében különböző időben zárultak le az eljárások. A szolgáltatónál történő előzetes regisztráció jelenleg még csak a T-Mobile-nál kerülhetett bevezetésre, ugyanis a másik két mobiltársaság bírósághoz fordult a hatóság döntése ellen. Kereseteik elbírálása még folyamatban van, de az NHH várakozása szerint a közeljövőben náluk is bevezetésre kerülhet a hatóság által elvárt gyakorlat.

A hírközlési fogyasztói jogok képviselője, és az MMTE által létrehozott, valamint a mobilszolgáltatók által támogatott, a tudatos mobiltelefon-használat érdekében létrehozott www.MobilozzOkosan.hu internetes oldal az üzemeltetők szándékai szerint a fogyasztókat a mobiltelefónia szinte minden területéről tájékoztatni fogja, első lépésben többek között az emelt díjas szolgáltatásokról nyújt átfogó ismereteket. Az oldal folyamatosan bővülő adatbázisa alapján könnyen meg lehet találni az emelt díjas számokhoz tartozó szolgáltatói ügyfélszolgálatok elérhetőségét és az adott számhoz tartozó díjszabást is, mely hozzájárul az emelt díjas szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználók tájékozottságának növeléséhez.

  • kapcsolódó anyagok
NHH
FOGYASZTÓVÉDELEM
TÁVKÖZLÉS