Tiszta víz a pohárban – nyilvánosak a közművek gazdálkodási adatai

2010.12.14. TASZ

Önkormányzati tulajdonú közüzem nem titkolhatja el a gazdálkodásával kapcsolatos információkat – mondta ki a Győr – Moson – Sopron Megyei Bíróság.

A Pannon Víz Zrt. több önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság, amely közfeladatot lát el, és kizárólag közpénzekkel gazdálkodik. Ennek ellenére a cég vezetői nem gondolták úgy, hogy a működésükkel, gazdálkodásukkal kapcsolatos adatokat meg kell osztani a nyilvánossággal.

A Társaság a Szabadságjogokért által képviselt felperes közérdekű adatigényléssel fordult a céghez, többek között a beszerzéseiről, gazdasági teljesítményéről és a vezető tisztségviselők juttatásairól kért információt, azonban a Pannon Víz Zrt. szerint ezek az adatok üzleti titoknak minősülnek. A Győri városi Bíróság már az elsőfokú döntésében az adatok jelentős részének kiadására kötelezte a céget, azonban teljes körűen a most hozott ítélet következtében lesznek megismerhetőek a vélhetően kényes információk.

Nyilvánosságra kell hozni többek közt a Pannon Víz Zrt. anyagbeszerzéseiről készült belső vizsgálat eredményét, felügyelő-bizottsági jegyzőkönyveket, vezetői ülések jegyzőkönyveit. A bíróság a döntésével megerősítette azt a joggyakorlatot, miszerint állami vagy önkormányzati tulajdonnal kapcsolatos adatok megismerésére mindenki jogosult.

Az ítélet a jövőben hivatkozási alapul szolgálhat az állampolgárok számára, ha szeretnének tájékozódni a közművek nehezen átlátható működésével kapcsolatban.
 

  • kapcsolódó anyagok
TASZ