Módosuló agrártámogatások - Hatályban az új szabályokat rögzítő törvény

2015.04. 7. Jogi Fórum / MTI

Egyes agrártámogatásoknál a beadott dokumentumok hiányosságait csak egyszer lehet pótolni, ettől többszöri hiánypótlást a miniszter sem engedélyezhet rendeletben - egyebek mellett ezt tartalmazza, az az agrártámogatásokat módosító törvény, amelyet hétfőtől kell alkalmazni.

Az új szabályokat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az Európai Halászati Alap (EHA) terhére folyósított támogatásokra kell alkalmazni.

Ugyancsak az ebből a két forrásból finanszírozott támogatások ellen benyújtott fellebbezést az agrár-vidékfejlesztésért felelős miniszter bírálja el.

Eddig is létezett az a szabály, hogy egyes szerkezetátalakításoknál az ügyfélnek élőmunka-ráfordítást kell vállalnia. Amennyiben ezt megszegte, akkor évente és munkaóránként 4,5 euró volt a bírság, ez most kiegészült azzal, hogy a nemzeti támogatásnál 3 eurós bírságot kell alkalmazni.

  • kapcsolódó anyagok
AGRÁRIUM
JOGALKOTÁS