Elcsalt uniós támogatások - Több mint nyolcvan ember, köztük a MVH két volt vezetője ellen emelt vádat az ügyészség

2015.06. 4. Jogi Fórum / MTI

Uniós területalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 84 ember - köztük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) két volt vezető beosztású tisztségviselője - ellen emelt vádat az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség közölte: a vezető beosztású vádlottak hivatali feladataik ellátása során észlelték, hogy az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatási rendszerben sok olyan földterület van, amelyre a jogosultak nem nyújtanak be támogatási kérelmet. A két vádlott 2012-ben elhatározta, hogy a mezőgazdasági támogatások igénylésének eljárásrendje ismeretében az ezekre a földterületekre járó támogatást további elkövető társak bevonásával, valamint hivatali helyzetükkel visszaélve jogellenesen megszerzik.

A széles körű kapcsolatokkal rendelkező elsőrendű vádlott a területalapú támogatás jogosulatlan megszerzésére egy bűnszervezetet épített ki, amelybe elsősorban a vele bizalmi kapcsolatban álló régi ismerőseit szervezte be. Ezeknek a bűntársaknak a feladatuk az volt, hogy további névleges igénylőt szerezzenek, akik közreműködésével a valótlan tartalmú támogatási kérelmeket benyújtották. A szervezők és névleges igénylők közreműködésükért az uniós támogatásból kaptak részesedést.

A vádlottak 2012-ben - öt jogosulatlanul igénylő cég közreműködésével - összesen csaknem 120 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A bűnszervezet 2013-ban már 46 cég, valamint 37 jogosulatlan igénylő magánszemély beszervezésével összesen csaknem másfél milliárd forint támogatást igényelt jogosulatlanul. Ezt az összeget azonban már nem fizették ki nekik, mert időközben elindult a büntetőeljárás.

A más bűncselekmények mellett a vád tárgyává tett, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének törvény szerinti büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés - olvasható az ügyészség közleményében.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ÜGYÉSZSÉG