Jogilag elismert transzneműség - Az elismertetést megkönnyítő törvényt fogadott el a lengyel szejm

2015.07.23. Jogi Fórum / MTI

A biológiai nem jogi elismertetését megkönnyítő törvényt fogadott el csütörtökön a lengyel szejm. A törvény azokra a személyekre vonatkozik, akiknek nemi identitása különbözik az anyakönyvbe bejegyzettől.

A törvényjavaslatot Anna Grodzka transznemű képviselő kezdeményezte, aki a baloldali liberális Te Mozgalmad (TR) jelöltjeként került be a szejmbe, jelenleg pedig független képviselő.

A transzneműek Lengyelországban eddig úgy érhették el a nemükre vonatkozó anyakönyvi adatok megváltoztatását, hogy szüleiket beperelték nemük szerintük helytelen megállapítása miatt.

A törvény értelmében a nem jogi elismertetéséről egy Lódz városában felállítandó bíróság dönt majd két orvosi vélemény alapján.

A törvény elfogadását a fő ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) ellenezte, arra hivatkozva, hogy az túlságosan megkönnyíti a biológiai nem jogi elismertetését, ezért visszaélésekhez fog vezetni, többek között lehetővé fogja tenni a homoszexuálisok Lengyelországban nem engedélyezett házasságkötését. A parlamenti vitában Marzena Wróbel, a PiS volt képviselője arra hívta fel a figyelmet: a törvény lehetővé teszi, hogy egy ember élete során akár többször is megváltoztassa nemét. "Ez nevetségessé teszi a lengyel államot" - jelentette ki.

A jogszabályt még a szenátusnak is meg kell szavaznia. Életbe lépéséhez ezt követően az államfő aláírása szükséges. Ez várhatóan már az augusztus elején hivatalba lépő új elnökre, Andrzej Dudára marad, akit a törvényt ellenző PiS jelöltjeként választották meg.

  • kapcsolódó anyagok
LENGYELORSZÁG