Az egyes törvényeknek a tömeges bevándorlással kezelésével összefüggő módosításáról szóló törvény rendelkezései alapján a válsághelyzet idején a határzárral kapcsolatos büntetőeljárásokat minden más eljárást megelőzően kell a bíróságnak lefolytatnia.

Ennek érdekében a Szegedi Járásbíróság büntető ügyszakában 2015. szeptember 15. és szeptember 30. napja között valamennyi büntetőtárgyalás beállításra került, azaz a kitűzött tárgyalásokat a bírák későbbi időpontokra halasztották. Ezen időtartamban a Szegedi Járásbíróság kiegészülve két gyulai valamint két szolnoki bíróval naponta 13 tanácsban végzi a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatt indult büntetőügyek tárgyalását.

2015. október 1. napjától a jelenlegi létszám felett további bírák érkeznek Szegedre, akik a már említett büntetőügyek tárgyalását fogják végezni annak érdekében, hogy a Szegedi Járásbíróság bírái saját ügyeiket intézhessék tovább.

Mindezekre tekintettel a Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti épületben – amelyben a megnövekedett ügyteher nélkül is jelentős nehézséget okozott a meglévő bírói állomány elhelyezése – ideiglenesen további 15 darab tárgyalóterem kialakítására kerül sor.

Ezen tárgyalótermeket a Szegedi Járásbíróság földszinti szobáiból alakítják ki, amelyek jelenleg a bírói, illetve tisztviselői munkaszobaként működnek. Ezen munkaszobákból a bírósági dolgozók az épület tőszomszédságában lévő Szeged, Wesselényi u. 6. szám alatti ingatlanba fognak átköltözni. A Szegedi Törvényszék az erre biztosított külön költségvetési forrásból mintegy 613 m2 alapterületet bérel az ingatlanban 2.200,-Ft+ÁFA/m2/hó áron. Az épületben kizárólag bírák, illetőleg tisztviselők elhelyezésére kerül sor, tárgyalásokat továbbra is csak a Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti épületben tartanak.

A Szeged, Wesselényi u. 6. szám alatti épületben a bírák munkavégzése a Szeged, Széchenyi téri épülethez hasonló körülmények között zavartalanul biztosított lesz, az épület közvetlen összeköttetésben áll a törvényszék informatikai rendszerével is, így a kialakításra kerülő helyiségekben a bírói munka zavartalan folytatása biztosított lesz. A költözés kezdetét vette, befejezésének határideje 2015. szeptember 30. napja, várhatóan azonban még a héten az átköltözés megtörténik, a kiürített szobákban a tárgyalótermek kialakítása folyamatosan zajlik.

Az így kialakítandó 15 darab tárgyalóteremmel együtt a Szeged, Széchenyi téren rendelkezésre álló 11 darab, valamint a rendőrség által a bíróság rendelkezésére bocsátott Szeged, Kálvária sgt.-n rendelkezésre álló további két tárgyalóteremben tartanak tárgyalásokat immáron nem csak a határzárral kapcsolatos büntetőügyekben, de a Szegedi Járásbíróság bíráinak korábbi ügyeinek elbírálása is zavartalanul folynak tovább.

A költözés a közigazgatási ügyszakot nem érinti, tekintettel arra, hogy a Szeged, Tábor utca 4. szám alatti ingatlanban az esetlegesen kitűzésre kerülő személyes meghallgatások megtartására rendelkezésre álló 4 tárgyalóterem, illetve meghallgató helyiségek a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mindennapi tevékenységének folytatása mellett sem indokolja további tárgyaló vagy meghallgató helyiségek kialakítását.