Terrorellenes törvénymódosítási javaslatok - A szlovák kormány biztonsági intézkedéseket sürget

2015.11.27. Jogi Fórum / MTI

Jóváhagyta rendkívüli ülésén a szlovák kormány a biztonsági kabinet által előirányzott törvénymódosítási javaslatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Pozsony szigorúbb biztonsági intézkedéseket foganatosítson a terrorizmus elleni harc jegyében.

A javaslatokat - amelyek között egy alkotmánymódosítás is szerepel - várhatóan már a jövő hét második felében a pozsonyi törvényhozás elé terjesztik, s az gyorsított eljárásban dönt majd róluk.

A módosítások egyebek mellett a rendőrség, a titkosszolgálatok, valamint a hadsereg hatás- és jogköreinek kiterjesztését és az állomány bővítését célozzák, illetve terrorcselekmény vizsgálatánál a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás szerveinek is szabadabb kezet adnak majd.

A tervezett változtatások egyike, hogy megduplázzák - a jelenlegi 48-ról 96 órára emelik - az előzetes letartóztatás lehetséges maximális időtartamát, illetve ugyancsak kétszeresére emelik azt a most 72 órában megszabott határidőt, amely alatt a bíróknak lehetőségük van dönteni a vizsgálati fogság elrendeléséről. Ehhez alkotmánymódosítás is szükséges, ezért megvalósítása még kérdéses, ugyanis a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) nem rendelkezik alkotmányos (háromötödös) többséggel a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.

A rendőrséget érintő változtatások közé tartozik a testület több száz fős állománybővítése, amelynek egyik oka, hogy a belügyi tárca a biztonság növelése érdekében meg akarja duplázni az utcán járőrszolgálatot teljesítő rendőrök számát.

  • kapcsolódó anyagok
TERRORIZMUS
SZLOVÁKIA