Címke: büntetőeljárás

Tárgyalási rendzavarás címén nem lehet őrizetbe venni

Tárgyalási rendzavarás címén nem lehet őrizetbe venni

Az Alkotmánybíróság december 10-én hozott határozatában megállapította, hogy a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 245. § (4) bekezdésének „a tárgyalásról való kivezetése vagy kiutasítása esetén a rendzavarás napján tartott tárgyalás befejezéséig őrizetbe veheti” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisítette.

Halált okozó testi sértés Szegeden – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a Csongrád Megyei Bíróság döntését abban az ügyben, amelyben I. fokon egy szegedi férfi, K. L. M.-t halált okozó testi sértés bűntettéért 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítéltek. Így az ítélet jogerőre emelkedett, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Emberölés Sándorfalván – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy sándorfalvi asszonyt, B.-né R. M.-t férje megöléséért I. fokon 8 év 6 hónap börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítéltek.

Büntetőjogi perbeszédverseny lesz a Miskolci Egyetemen

Büntetőjogi perbeszédverseny lesz a Miskolci Egyetemen

Perbeszédversenyre készül a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a megmérettetésen a büntetőeljárás világában mélyülhetnek el életszerű helyzetekben az egyetem harmad-, negyed- és ötödéves jogászhallgatói, és a tárgyalótermi hangulatra kíváncsi érdeklődők szerdán (november 28.).

Emberölés Zsombón – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Helybenhagyta a Csongrád Megyei Bíróság ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 10 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és 8 év közügyektől eltiltást kapott az a zsombói lány, fiatalkorú S. E., akit I. fokon különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt ítéltek el.

Emberölés Kiskunfélegyházán – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy kiskunfélegyházi asszonyt, P. M.-nét I. fokon emberölés bűntette miatt 5 év szabadságvesztésre ítéltek.

Szemérem elleni erőszak Soltvadkerten – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Szemérem elleni erőszak Soltvadkerten – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy soltvadkerti férfit, F. J.-et I. fokon, I. rendű vádlottként, ötrendbeli, nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és ötrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondtak ki bűnösnek.

Emberölés Csongrád megyében – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Emberölés Csongrád megyében – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Maráz Vilmosné vezette büntető tanácsa Csongrád Megyei Bíróság ítéletét abban az ügyben, amelyben fiatalkorú K. A.-t aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek az I. fokon eljáró bíróság.

Rablás Békéscsabán-ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a Békés Megyei Bíróság ítéletét abban az ügyben, amelyben négy férfit – az I. rendű vádlott B. J.-t, a II. rendű vádlott K. Gy.-t, a III. rendű vádlott T. M.-t és a IV. rendű vádlott S. A.-t – egy rablási ügy miatt állítottak bíróság elé.