Címke: büntetőjog

Kerékbilincs ösztönzésre – Előzetes letartóztatásban a vesztegetéssel gyanúsított közterület-felügyeleti vezető

Kerékbilincs ösztönzésre – Előzetes letartóztatásban a vesztegetéssel gyanúsított közterület-felügyeleti vezető

Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) Farkas Kálmánt, a terézvárosi közterület-felügyelet vezetőjét, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy pénzt fogadott el azért, hogy a közterület-felügyelők minél több autóra tegyenek kerékbilincset. A kerület is fegyelmi eljárást indított az érintett köztisztviselő ellen.

Spanyolországban elfogták az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt

Spanyolországban elfogták az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján fogták el Spanyolországban az ügyvezetőjét annak a cégnek, amely a tulajdonosok tudta nélkül adott el több ezer tonna tárolásra átvett kukoricát; a kár eléri a 4 milliárd forintot – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

Áldozatok-e a fiatalkorú elkövetők? – Letölthető kiadvány

Áldozatok-e a fiatalkorú elkövetők? – Letölthető kiadvány

Kimutatható-e, hogy a sértetté, különösen a családon belüli erőszak áldozatává vált fiatalok nagyobb eséllyel követnek el bűncselekményeket. Ha igen, akkor milyen jellemzői vannak az összefüggésnek. – Kutatás az Országos Bűnmegelőzési Bizottság támogatásával.

Mit tehet az őssejt?

Mit tehet az őssejt?

Az emberen végzett kutatások során az alany érdeke mindig megelőzi a tudomány és a társadalom érdekeit, ezért a kutatás alanyát érintő kockázatot a lehető legkisebb mértékűre kell korlátozni. (1997. évi CLIV. tv. 163. §) – Az őssejtbotrány jogi hétteréről

Két hónap alatt kétszázzal kevesebb bűncselekmény a Balatonnál

Két hónap alatt kétszázzal kevesebb bűncselekmény a Balatonnál

A nyári szezon első két hónapjában csaknem kétszázzal kevesebb bűncselekményről érkezett bejelentés a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) területén, azaz a Velencei-tó és a Balaton partján, valamint Zalakaros térségében – összesítette pénteken az adatokat a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hamis bélyegek árusításából 28 ezer dollárt keressett egy férfi

Hamis bélyegek árusításából 28 ezer dollárt keressett egy férfi

Egyre elterjedtebb a bélyeghamisítás az Egyesült Államokban. A hamisítók internetes aukciós oldalakon kínálják a valódira kísértetiesen hasonlító termékeket. Legutóbb egy Icarus Dakota Ferris nevű férfi bukott le, aki eddig 28 ezer dollárt keresett az illegális üzleten.