Naponta tíz szervátültetésre váró európai hal meg, ezért Brüsszel európai donor kártya bevezetését javasolja. A téma egy holland televíziós műsor kapcsán került napirendre, ahol a három szereplő egy haldokló asszony veséjét nyerheti meg.
Címke: egészségügy
Az EP átláthatóvá és összehasonlíthatóvá tenné az egészségügyi szolgáltatásokat
Az EP a hosszadalmas kórházi várólistákat szeretné megszüntetni azzal, hogy egy átlátható rendszer létrehozásával lehetővé teszi, hogy a betegek kiválaszthassák, hogy mely országban kívánnak gyógyulni. Egy 2006-os bírósági döntés alapján már most sem tagadható meg a külföldi gyógykezelés, ha az adott ellátás ugyan igénybe vehető a lakóhely szerinti tagállamban, azonban megfelelő időben nem biztosítható. Az EP ugyanakkor nem támogatja az egészségügyi piac teljes liberalizálását.
Nem azonosítható a beteg a nyilvános várólistáról
Az elmúlt napokban – pontatlanul fogalmazott nyilatkozatok hatására – „kórházi várólista-ügyben” jelzések tucatjai érkeznek az Adatvédelmi Biztos Irodájához. Felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy személyes adataik az ún. várólistákon nyilvánosságra kerüljenek.
A multik is érintettek az OEP-botrányban
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár leveleinek kiküldése óta kiderült, hogy az értesítés a címzettek több mint felénél hibás adatokat tartalmaz. A rendőrök és a tűzoltók után most a multinacionális cégek is jelezték: munkavállalóik után rendszeresen fizetik az egészségügyi hozzájárulást, mégis megkapják a potyautasoknak szóló levelet; némelyik dolgozónak a háziorvosa szólt, hogy nem szerepel a biztosítási rendszerben.
Lenkovics Barnabás az egészségügy reformjáról
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az egészségbiztosítás reformjával kapcsolatban is kiadta állásfoglalását, melyben a kialakult helyzet emberi jogi és alkotmányos alapjogi értékelését végzi el.
Lehet népszavazást tartani a több-biztosítós rendszerről
Lehet népszavazást tartani arról, hogy ne vezessék be az üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítási rendszert. Legalább is az Országos Választási Bizottság nem találta ennek elvi akadályát.
Az egészségügyi reformról nyit vitát a GVH
Hónapok óta heves vita folyik az egészségügyi reformról. Ha a viták során felvetődött, hogy esetleg ebben az ágazatban is lehetőséget kéne adni a versengésre, az mindannyiszor heves reakciókat váltott ki az érintettekből. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezt tapasztalva vitaanyagot készített a témában.
Népszavazás a vizitdíjról: az OVB elutasította a kezdeményezést
Ismét a költségvetés érintettségére hivatkozva utasította el az Országos Választási Bizottság a Fidesz-KDNP által benyújtott vizitdíjra és kórházi napidíjra vonatkozó módosított két népszavazási kezdeményezést, annak ellenére, hogy a jövő évre vonatkozóan még nincsen elfogadott költségvetése az országnak.
A miniszterelnök elfogadta az egészségügyi miniszter lemondását
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mai napon elfogadta Molnár Lajos egészségügyi miniszter írásban benyújtott lemondását 2007. április 6-ai hatállyal.
Személyre szóló tájékoztatót küld áprilistól az OEP
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár várhatóan áprilistól küld tájékoztató leveleket azoknak, akiknek a nyilvántartás szerint nincs biztosításuk. Vannak, akik már megkapták a küldeményt.