Az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek esti ülésén közleményben foglalt állást az EP-választási kampányban induló jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőségnek a médiában történő biztosítása érdekében. A bizottság azt követően adta ki közleményét, hogy tárgyalt két, ezzel a kérdéssel foglalkozó beadványról.
Címke: esélyegyenlőség
Először ítéltek el iskolát romák elkülönítéséért
A Borsod megyei bíróság első fokon több mint négymillió forintos kártérítésre kötelezte a tiszatarjáni iskolát fenntartó önkormányzatokat, amiért az intézményvezető szakértői vélemények nélkül irányított kisegítő osztályba tíz gyereket.
Az egyházak az Alkotmánybírósághoz fordulnak az esélyegyenlőségi törvény miatt
Az esélyegyenlőségi törvény az érintettek véleménye szerint sérti az egyházak autonómiáját, ezért a négy történelmi felekezet az Alkotmánybírósághoz fordul.
Jogi segítséget ajánlott fel Lévai a kicsapott meleg diáknak
Teljes erkölcsi támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja azt a fiatalembert, akit nyíltan vállalt homoszexualitása miatt akadályoztak meg abban, hogy egyetemi tanulmányait befejezze – tudatta közleményében az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal.
A hónap végén hatályba lép az esélyegyenlőségi törvény
A hónap végén lép életbe – néhány paragrafus kivételével – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény.
Nem fogadták el az esélyegyenlőségről szóló törvénytervezetet
Nem fogadta el az Országgyűlés az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat kétharmados többséget igénylő részét: az előterjesztés 195 igen szavazatot kapott 155 nem ellenében.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos közleménye a roma lakosság egészségügyi állapotával kapcsolatos felméréséről
A Magyar Orvosi Kamara elnöke és más magánszemélyek az adatvédelmi biztos és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa fellépését kérték, az ESzCsM megbízásából a háziorvosok, orvostanhallgatók és a védőnők körében végzendő országos kutatás kérdőívének tartalmával és az eredményét érintő adatkezelésekkel kapcsolatban.
Az adatvédelmi biztos állásfoglalása a roma lakosság egészségügyi állapotával kapcsolatos felmérésről
A kérdőív adatvédelmi szempontból azt a hamis látszatot kelti, mintha a háziorvosnak, védőnőnek lenne (lehetne) nyilvántartása a betegei etnikai hovatartozásáról. Erről természetesen nem lehet az egészségügyi dokumentációban adat, sem írásos, sem egyéb formában, ilyen statisztikai adatot sem kezelhet a házi- vagy más orvos.
Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal nem ért egyet a prostitúció legalizálásával
Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal nem ért egyet a prostitúció legalizálásával; állásfoglalása szerint a New York-i egyezmény felmondása “a magyar külpolitika súlyos kudarca lenne”. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatához 87 civil szervezet csatlakozott.
Parlament elé kerülhet az esélyegyenlőségi törvényjavaslat
Általános vitára alkalmasnak ítélte az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága.





