Sikeresnek tartják az általuk elrendelt alkoholárusítási, nyitvatartási korlátozást az önkormányzatok, a szabályozás bevezetése óta ezeken a helyeken jelentősen csökkent a lakossági panaszok száma. A tapasztalatok szerint a helyi vállalkozók alapvetően elfogadták és betartják a korlátozást – derül ki az MTI által készített országos körképből.
Címke: jogalkotás
A nemzetbiztonsági törvény módosítását kezdeményezi a kormány
Várhatóan kezdeményezi a nemzetbiztonsági törvény módosítását a kormány – tudta meg a Népszava.
Május 20-tól alkoholtilalom a főváros XI. kerületében
Szerdától alkoholtilalom lépett életbe bizonyos vendéglátóhelyeken a főváros XI. kerületében este tíztől reggel hatig – számol be Magyar Hírlap és az index.hu internetes újság szerdán.
Ma tárgyalja a kormány az adótörvényeket
Ma tárgyalja a kormány első olvasatban a 2010-es adóváltoztatásokat, amelyeket a tervek szerint soron kívüli kormányülésen fogadnak el csütörtökön.
Tiltakozik a rendőrszakszervezet a jogállási törvény tervezett változtatása ellen
Tiltakozik a jogállási törvény tervezett változtatásai ellen a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ), ezért a fegyveres és rendvédelmi szféra többi szakszervezetének képviselőivel május 28-án az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elé vonul – mondta Pongó Géza, az FRSZ főtitkára egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
Avarkeszi – A cél a büntetőeljárások gyorsítása, és szigorítás az erőszakos, fegyveres bűncselekményeknél
A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat célja a közbiztonság erősítése, valamint a büntetőeljárások gyorsítása – mondta Avarkeszi Dezső igazságügyi minisztériumi államtitkár a javaslat általános vitájának kezdetén kedden a parlamentben.
A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi az SZDSZ
Megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok jelenlegi formájukban: a 2010-2011-es tanévtől, át kellene szervezniük tevékenységüket, valamint bővülne a nem szakrendszerű oktatás eddigi rendszere a többcélú oktatási intézményekben a közoktatási törvény módosítását célzó legújabb szabad demokrata indítvány szerint.
Az Országgyűlés által frissen elfogadott iparjogvédelmi törvényekről
Az Országgyűlés 2009. április 20-án három, iparjogvédelmi tárgyú törvényjavaslatot fogadott el.
Illegális letöltésért kapcsolatmegszakítás
A francia nemzetgyûlés jóváhagyását követõen a szenátus is elfogadta az új kalózkodás elleni törvényjavaslatot. A törvény ellenzõi az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a tervezetet.
Törvényben szabna korlátot az önkormányzati vagyoneladásnak Zugló polgármestere
Zugló polgármestere megváltoztatná az elmúlt 20 év országos önkormányzati vagyonértékesítés gyakorlatát. Weinek Leonárd az érvényben lévő jogszabályokat módosíttatná a helyi vagyongazdálkodás egységes átláthatósága érdekében és az épített környezet védelmében. A kerületvezető kezdeményezését a Budapesti Kerületek Önkormányzati Szövetsége is üdvözli.









