Címke: kisebbségi jogok biztosa

Tiltakozás a Bazi nagy roma lagzi miatt

A roma egyetemistákat és főiskolásokat tömörítő Romaversitas nyílt levélben határolódott el Gáspár Győzőtől, a Romantic zenekar énekesétől, miután az EU-csatlakozási kampány egyetlen roma szereplője arcát adta a tv2-n sugárzott Bazi nagy roma lagzi című műsorhoz. Az adás miatt Horváth Aladár, az Országos Cigányönkormányzatnak (OCÖ) vezetője magánlevélben tiltakozott a tv2 elnökénél. Az adó bocsánatot kért, és műsort biztosít az OCÖ-nek.

Politikai demonstráció a bíróságon

Nem szabad megengedni, hogy a bíróságok politikai demonstrációk terepévé váljanak – hangsúlyozta Furmann Imre ügyvéd, aki egy cigány férfi jogi képviselőjeként első fokon pert nyert a Magyar Fórum című, a MIÉP szellemiségét közvetítő hetilappal szemben. Elmondása szerint a bírósági tárgyaláson és azt követően egy 20-30 fős, magyar zászlót lengető csoport méltatlan helyzetet teremtett.

Csak műanyag tányérból ehettek a roma gyerekek az iskolában

Csak műanyag tányérból ehettek a roma gyerekek a pátkai általános iskolában, ráadásul külön időpontban, mint nem roma társaik – ezt állapította meg a kisebbségi ombudsman vizsgálata, amely szerint az intézményben hátrányosan különböztették meg a roma gyermekeket akkor is, amikor külön osztályba, a nem romáktól elkülönítve oktatták őket, gyenge tanulási képességeikre hivatkozva.

Nem nyomoznak Németkér volt vezetője ellen

Megtagadta a nyomozást a Szekszárdi Városi Ügyészség Németkér volt polgármestere ellen. Mihályi Józsefnét Kaltenbach Jenő a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési biztosa jelentette fel hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt.

Az ombudsman az ügyészséghez fordul a jászladányi ügy miatt

Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa továbbra is úgy ítéli meg, hogy az alapítványi iskola támogatásáról hozott jászladányi önkormányzati döntések jogsértőek voltak. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében megállapítja: ezért minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a törvényes állapot helyreállítása érdekében.

Az Emberi Jogok Bizottsága a paksi romákról és a választásokról

Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman szerint előreláthatóak voltak a választási anomáliák. Szerinte halaszthatatlanok a kisebbségi választásokkal kapcsolatos jogszabályok átfogó reformjai, hisz az előző parlamenti ciklusban sem sikerült megállapodásra jutni az üggyel kapcsolatban, s a tízezer lakosnál kisebb települések úgynevezett kislistás választási rendszere is átalakításra szorul, mivel annak révén minimális többséggel lehet száz százalékos befolyást szerezni a képviselő-testületben.

Kerekasztal a gyűlöletbeszédről és a holokauszt-tagadásról

A napokban megkezdődött A Holokauszt Múzeum és Dokumentációs Központ kialakítása Budapesten, a Páva utcai egykori zsinagógában – többek között ez is elhangzott a Keresztény-zsidó Társaság és a Raoul Wallenberg Egyesület hétfői, fővárosi fórumán.

Ombudsmani vizsgálat a paksi romák ügyében

Számos, az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot tárt fel a paksi romák ügyében folytatott ombudsmani vizsgálat – közölte Kaltenbach Jenő a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.