Késik a médiatörvény-tervezet harmadik változata; a kidolgozók közül többen úgy nyilatkoztak az MTI-nek, hogy várhatóan csak február első felében hozzák nyilvánosságra az ismét átdolgozott anyagot, amelybe nem kerülnének be jelentősebb szerkezeti újdonságok.
Címke: médiajog
ORTT – Emberi jogokat sértett a Story TV
Az Országos Rádió és Televízió Testület az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresése nyomán indult eljárásban jogsértőnek minősítette a Story TV “A Nagy lehetőség” című műsorának 2008. szeptember 10-én, 17-én és október 1-én sugárzott adásait.
MTV – Jogi kiskapu az újabb elnökjelöléshez
A médiatörvény biztosít egy olyan kiskaput, amely lehetőséget ad arra, hogy a héten ismét, új pályázat nélkül is nekifusson a tévéelnök-jelölésnek a nagyobbik köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége – hívták fel a figyelmet médiajogászok kedden.
Pozsonyban találkoztak a közép-európai médiahatóságok képviselői
Január 9-én, pénteken Pozsonyban találkoztak a szlovák, a cseh és a magyar médiahatóságok képviselői. A találkozó résztvevői megvitatták az érintett médiahatóságok eddiginél szorosabb együttműködésének lehetőségét, melynek legfontosabb területei a kiskorúak védelme, a határokon átnyúló televíziózás, az Európai Uniós jogharmonizáció.
MRSZ – Álláspont a médiatörvény-tervezetről
A Magyar Reklámszövetség folyamatosan véleményezi a leendő médiatörvény alapját képező szakmai munkaanyag reklámszabályozási összefüggéseit. Az előkészítést végző ötpárti médiapolitikusok november elején és december végén is közzétettek egy-egy tervezetet, mellyel kapcsolatban várták az érintettek szakmai álláspontját. A Magyar Reklámszövetség dr. Pázmándi Kinga által vezetett Jogi Bizottsága mindkét alkalommal írásban megtette észrevételeit, a január 13-ai parlamenti konzultáción pedig dr. Markovich Réka főtitkár képviselte a szervezetet.
Médiatörvény-tervezet – Két héten belül kész a harmadik változat
Két héten belül elkészül a médiatörvény helyébe léptetni kívánt jogszabály tervezetének harmadik változata, amely alapján kidolgozhatják a végleges verziót – mondta el az anyaghoz véleményt fűzőkkel folytatott négyórás keddi konzultáción Jánosi György szocialista parlamenti képviselő Budapesten.
Majtényi szerint törvénysértő döntés született az országos rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok megpályáztatása tárgyában
Elhalasztotta a két országos kereskedelmi rádió – a Sláger és a Danubius – idén novemberben lejáró koncessziójának megpályáztatását a médiahatóság – értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtöki ülése után az egyik tagtól az MTI. Az ORTT elnöke szerint törvénysértő döntés született.
ORTT – Háromszor egymilliós bírság kalózadásért
Háromszor a maximális egy-egymillió forintra büntetett egy céget a médiahatóság, amiért a műsorszolgáltatási engedély megvonása után is tovább működött annak debreceni, miskolci és nyíregyházi rádiója – értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egyik tagjától csütörtökön az MTI.
ORTT – Későbbi rádiókoncesszió-pályáztatást javasol egy tag
Várja meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), hogyan bírálja el az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök által normakontrollra beterjesztett médiatörvény-módosítást, és az eredmény ismeretében döntsön a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájának megpályáztatásáról – javasolta Szalai Annamária, az ORTT tagja.
Médiajogász – Az ORTT-nek ki kell írnia a rádiós pályázatot, de csak átmeneti időre
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) akkor jár el korrektül és a médiatörvény szellemében Sarkady Ildikó médiajogász, egykori audiovizuális kormánybiztos szerint, ha kiírja a pályázatot a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájára, de csak az új médiaszolgáltatási törvény elfogadásáig és az új rendszer felállásáig, nem pedig több évre.