Reklámfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH) és etikai vizsgálatot kért a Magyar Reklámszövetségtől a Magyar Távirati Iroda (MTI) Zrt. egy, a “barcikai ősanya” megtalálásának álhírén, a közvélemény szándékos félrevezetésén alapuló reklámkampány miatt.
Címke: médiajog
Később jelenik meg a digitális televíziós és rádiós pályázat
A Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) nem áll módjában az előírt határidőben kiírni az öt digitális televízió és egy digitális rádió műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozó pályázatokat, mivel az illetékes parlamenti bizottságtól nem kapta meg a meghirdetéshez szükséges jóváhagyást, jelentette be az NHH kedden.
ORTT: bírság burkolt reklám miatt az MTV-nek
Burkolt reklám közlése miatt nyolcszázezer forintos bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót (MTV), egy újabb esetben pedig hatósági vizsgálatot rendelt el a médiahatóság – tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) napokban elfogadott határozatából.
AZ ORTT törvényjavaslatot készített saját helyzete rendezésére
A médiahatóság törvényjavaslatot dolgozott ki, két változatban, saját helyzete rendezésére; mindkét verzió a közigazgatási törvény hatálya alá vonná a szankcionálási eljárásokat – értesült pénteken (október 19.) az MTI az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) üléseinek egyik rendszeres résztvevőjétől.
ORTT közlemény az interaktív televíziós játékokkal kapcsolatban.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) honlapján megjelentetett egy, a televízió nézők védelmét szolgáló tájékoztatót, amelyben egyfelől összefoglalja az interaktív telefonos játékokban való részvétel elemi szabályait, másfelől rámutat azokra a jelenségekre, amelyek a nézők ,,megtévesztését” szolgálhatják.
Nincs MeH-Fidesz egyeztetés a médiareformról
Teljességgel megalapozatlanok azok az internetes hírportálokon hétfőn (október 8-án) megjelent híresztelések, amelyek szerint a Miniszterelnöki Hivatal és a Fidesz-Magyar Polgári Párt szakértői közötti bármiféle külön megegyezésre került volna sor a médiaszabályozás kérdésében.
MTV: a Nap-kelte három műsorvezetőjének összeférhetetlenségét vizsgálják
Péntekig kell nyilatkoznia a Nap-kelte három műsorvezetőjének – Aczél Endrének, Bakáts Tibornak és Orosz Józsefnek – hogy áll-e fenn esetükben összeférhetetlenség – nyilatkozta a Magyar Televízió (MTV) reggeli műsorának producere csütörtökön az MTI-nek. Az MTV tájékoztatása szerint mindez egy átfogó vizsgálat része.
Elindult az Infokommunkáció és jog c. folyóirat honlapja
Az infokommunikációs jogi szakfolyóirat weboldala a www.infojog.hu címen érhető el letölthető cikkekkel és archívummal.
A MeH közzétette a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia szakmai vitaanyagát
A Miniszterelnöki Hivatal szeptember 5-én honlapján, a http://www.meh.hu címen közzétette, és ezzel nyilvános vitára bocsátotta a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia (NAMS) szakmai vitaanyagát.
Sarkady Ildikó kormánybiztosként felel majd a kormány médiapolitikájáért
A médiapolitikai feladatok, az átfogó médiaszabályozás reformja, valamint a digitális átállás sikeres megvalósítása kiemelt jelentőséggel bírnak mind a Miniszterelnöki Hivatal, mind a kormány tevékenységén belül.