phd


hunfrakk # 2008.09.20. 20:54

megfelelt minősítést kapott
ELTE
PÉCS
GYŐR

egy példa a nem felelt megre
http://www.doktori.hu/index.php?…
(PPKE)

Impossible # 2008.09.20. 20:50

És az vajon igaz, hogy már csak az ELTE meg PTE-AJK (Pécs) PhD-it ismerik el?

Legislator # 2008.09.20. 20:26

Azért ennél többen vannak, lásd az MTA honlapján az MTA doktorai fül állam-és jogtudomány almenüt. Ha jól számoltam jelenleg 56 fő van, közülük 1989-ben és később 26 fő szerzett fokozatot. Hamza, Sólyom, és Vékás már akadémikusok, ezért ők ott nem kerültek (már) feltüntetésre. Burián és Kukorelli tudomásom szerint nem akadémiai doktor/MTA doktora. Abban a rendszerben keveset éltem ahhoz, hogy képem legyen a dologról, de nehezen tudom elképzelni, hogy Mádl Ferenc, Sólyom László, Varga Csaba, vagy Zlinszky János különösképpen a rendszer kegyeltjei lettek volna, de ehhez kellett a ma már kevesek által ismert néhai Szabó Imre akadémikus -mondjuk úgy-, liberalizmusa, aki a másként gondolkodóknak is helyet adott abban az intézetben, ahonnan nagy számban kerültek ki jogászakadémikusok.

Kacsa! Kizárt, hogy megcsinálta volna, arról már értesített volna:-))). (Nem lett kitűzve az értekezése, legalábbis én nem olvastam róla, tehát ott tart, ahol eddig). Azzal én is egyetértek, hogy aki benyújtja, az általában megkapja, de ki van ez ám találva.


Sunshine after the rain.

Legislator # 2008.09.20. 20:04

Máthét annyira tisztelem, hogy nekem ő professzor.


Sunshine after the rain.

hunfrakk # 2008.09.20. 19:29

akadémiai doktorból (DSc) jó kevés van

érdekes - legtöbb ezek közül 1989 előtt szerezte

azon túl, hogy nagyot alkottak területükön,
kellett bizonyos politikai kötődés is a teljes sikerhez

(ez nem von le semmi érdemükből, de lehet, hogy lojalitás, kvázi beépülés, idomulás nélkül nem jött volna össze)

Kilényi Géza, Sólyom László, Varga Csaba,
Zlinszky János, Horváth Pál, Hamza Gábor,
Gönczöl Katalin, Ficzere Lajos,
Burián László, Kukorelli István,
Vékás Lajos, Valki László

van még?

Kacsa11 # 2008.09.20. 19:21

Máthé Gábor tudomásom szerint "csak" docens...
a "kedveskéim" nem esett le...bár ettől még nem kevésbé hangzott furán...

nem mindenki lesz partner, nem mindenki lesz jogi osztályvezető, és nem mindenki lesz dsc...
ettől még phd-t lehet csinálni...a kérdés meg kifejezetten phd-ra vonatkozott.

Hamza székfoglalóján ezek szerint te is ott voltál...

két hét valóban kevés...szerintem alsóhangon 2-3 hónap kell...a barátod megcsinálta 2 héttel??? (csak mert írtad, hogy nem rá vonatkozik...)

én azt írtam, hogy aki benyújtja általában megkapja, valamint azt, hogy személyesen még nem láttam, hogy sikertelen lett volna a védés.
a kettő nem zárja ki egymást.
ha tudsz meg nem védett phd értekezésről, az nem változtat azon, hogy többnyire aki benyújtja, megkapja.

hunfrakk # 2008.09.20. 19:06

laughing out loud

Legislator # 2008.09.20. 18:31

semcsak=sem csak


Sunshine after the rain.

Legislator # 2008.09.20. 18:30

A tudományos pálya nemcsak PhD.-ből áll. Az általam említett elvárások semcsak a PhD-ra vonatkoznak. Én ugyan inkább az ELTÉ-t ismerem, de emlékezetem szerint alig néhányan szereztek fokozatot olyanok, akik nem oktatók, vagy kutatók lettek volna. Ez a "munka mellett" tehát szerintem jobb, ha valamilyen tudományos munkát takar. Én meg láttam akadémiai székfoglalót is:-). És tudok meg nem védett (sikertelenül megvédeni megkísérelt) PhD. értekezésről. (De ez nem a lentebbi történet szereplőjével esett meg).

Egyszer vagy fél éve egy barátom, aki egy jogakalmazó szervnél dolgozott, és járt a Doktori Iskolába, naívan megkérdezte, hogy ha sok anyaga van már, és ő úgyis gyakorlatban műveli a PhD.-témája által felölelt területet, akkor szerintem elég-e két hét szabadság az értekezés megírására. Erre mondják, hogy lol.

OFF
A "kedveském", mint megszólítás (férfiakat illetően is) Máthé professzor szavajárása, azt hittem, közismert. Nem állt szándékomban újabb félreértést generálni. Ez a kommunikációbeli egyidejűség nemlétének hátránya.
ON


Sunshine after the rain.

Kacsa11 # 2008.09.20. 14:11
  1. ha jól emléxem dsc-ről nem beszélt senki. Impossible a phd-ről kérdezett...
  2. értekezés benyújtása, publikálás, oktatás, konferencián részvétel, esetleg előadás tartása stb...nem mondtam, hogy "kis elvárás". azt mondtam, hogy nem olyan baromi nagy, hogy ne lehessen mellette dolgozni.

különösen, ha olyan témában írod az értekezést, amilyen területen dolgozol...akkor aztán már tényleg csak idő és elszántság kérdése (valamint egy jól kitalált téma és szerkezet), hogy beadjad az értekezést
aki pedig eljut odáig, hogy benyújtsa, általában meg is kapja a fokozatot. az, hogy phd hallgatók töredéke szerez fokozatot, azért van, mert vagy még a szigorlatig sem jutnak, vagy nem írják meg az értekezést.
elég sok védést láttam (nem csak phd-t, de "debilitációt" is)...és nem csak kishazánkban, senkit nem zavartak el.

  1. nem vagyok a kedveskéd...mi a fene ütött beléd?
Legislator # 2008.09.20. 07:22

Kedveském,

Én nem arról beszéltem, hogy a PhD.-n mit kell teljesíteni az értekezésen kívül. (Egyébként aki nem a tudományos életben mozog, adott esetben publikálási nehézségekkel is szembenézhet). Mert a fődolog a PhD.-n az értekezés benyújtása, és azt senki nem mondhatja "kis elvárásnak". (Töredék kapja csak meg). A DSc. és az akadémiai levelező tagság követelményeinek ismertetésétől eltekintek, aki olyan könnyűnek tartja, próbálja meg, ha megvan hozzá az alapul fekvő fokozata. (És talán előbb nézze meg, hány 70 vagy 65 év alatti DSc. van a jogi karokon).


Sunshine after the rain.

Kacsa11 # 2008.09.20. 07:01

Kedves Impossible,

ha nem változtatták meg azóta a tv-t, akkor müködhet.

Kedves Legislator,

nem látom olyan baromi nagynak az elvárásokat a phd-n, de persze ezt egyetemje válogatja. szerintem munka mellett is lehetséges jól csinálni (természetesen nem olyan jól mintha nem dolgoznál mellette). másrészt az egyetemi karriernél nem baj, ha jó kapcsolatokat építesz és azokat ápolgatod (persze jó teljesítménnyel könnyebb felhívni magadra a figyelmet stb.)...ellensúlyoz ezt-azt...

Impossible # 2008.09.20. 01:42

Namost lehet, hogy baromság, amit ríok, de ha úgy van, ahogyan Kacsa írja/Kacsa, ha úgy van, ahogy írod :) akkor elvileg lehet azt csinálni, hogy dolgozol 1 hónapot (azért, hogy utána 12 hónapod beszámítson), és elkezded a phd-t, ami mellett dolgozol mindösszesen 2 évet, és máris szakvizsgázhatsz, mert kijött így a 3 évnyi gyakorlat. Így van? Vagy valamit félreértettem?

Legislator # 2008.09.19. 16:22

Akarni lehet. A gyakorlat azt mutatja, hogy aki ma kezdi a tudományos pályát, esélytelen, ha gyakorlatot is akar vinni mellette. Akkorák az elvárások, hogy nem fér bele. Már ha valaki jól akarja csinálni. Ezt rosszul felesleges.


Sunshine after the rain.

ksstomi # 2008.09.19. 12:33

hozzászólás törölve

Kacsa11 # 2008.09.19. 07:00

Kedves Impossible,

asszem azt màr megszüntették, hogy nem dolgozhatsz nappali phd mellett...de nem biztos.
mindenesetre eddig is csak a teljes munkaidés munkaviszony volt tiltva.

ha egyböl kezded a phd-t diplopma utàn, és nem volt legalàbb 1 hónapnyi munkaviszonyod, ami beszàmithatna a szakvizsgàba, akkor a phd egyàltalàn nem szàmit be.
ha volt, akkor is csak 12 hónapot.

hogy van-e értelme a phd-nak? ez nehéz kérdés, attól függ mit akarsz.
ügyvédi irodàba nem, hogy elöny, egyenesen hàtràny. még akkor is ferde szemmel néznek ràd, ha màr végeztél.
birósàgon, ügyészségen oké, de nem szükséges. inkàbb amolyan "felölünk!" a hozzààllàs.
közig. talàn nem ennyire békélt meg vele.
kutatói munkakörbe, egyetemre viszont kötelezö.

de ez is csak azt mutatja, hogy mennyire különàll a gyakorlat az elmélettöl.

Impossible # 2008.09.18. 22:45

Fingomsincs, hogyan lehet újabb topicot indítani, de talán ide is jó lesz az a kérdés, hogy vajon melyiket érdemes előbb csinálni, szakvizsgát vagy PhD-t. És PhD-t nappalin vagy levelezőn? Egyénfüggő-e ez (ennek ez a jobb, annak meg amaz ideális) vagy leírható általánosságban egy célszerű forgatókönyv?

PhD-t úgy lehet csinálni munka mellett, hogy a PhD levelező, mert nappali PhD mellett nem lehet dolgozni. A levlező PhD viszont fizetős, a nappali PhD-ért viszont fizetnek. Ha az ember előbb kezdi a PhD-t (rögtön egyetem után, úgy, hogy még nem dolgozott), akkor szakvizsgát csak jelentős késéssel tud tenni, mivel a PhD-s képzésnek csak egy egészen kis része számítható be a szakvizsgához megkívánt gyakorlat idejébe. Persze kérdés az is, hogy az ember mit szeretne dolgozni. Ha tanár akar lenni (megelégedve a tanári fizetéssel, ám cserébe több szabadidővel), akkor feltétlenül szükséges a PhD, ha viszont "csak" pénzt akar keresni (tehát nem vágya pl. hogy prof. legyen), akkor tulajdonképpen felesleges is megcsinálni. Vagy mégsem annyira felesleges? És mi van akkor, ha az ember mindkettőt akarja? Jó pénzt is, de PhD-t is (tanítani is). Mi lehet vajon a megfelelő, ideális terv?

Impossible # 2008.09.18. 20:19

Egyébként ha már orosz, akkor kínai is. Sőt, talán inkább kínai.

Impossible # 2008.09.18. 20:18

Tamás,

Igen, kellene tudni angolul általánostól. De ahhoz előbb talán tanítani is kellene...

Kacsa11 # 2008.09.18. 19:33

Kedves hunfrakk és Legislator,

óvatosan mostanság az orosszal...csak mert a tőzsdéjük mostanában korlátozott nyitvatartással müxik:)))

Legislator # 2008.09.18. 17:24

Igyekszem is...


Sunshine after the rain.

hunfrakk # 2008.09.18. 17:16

más:

szerintem a XXI. sz. első felében az a magyar jogász fog jól járni, aki az angol mellett az orosz nyelvet is ismeri, méghozzá magaas fokon

nem akármilyen kiugrási lehetőségre van mód e nyelvvel, ugyanis fiatal jogászok közül nagyon, nagyon kevesek tudnak oroszul

Kacsa11 # 2008.09.18. 09:59

Kedves ksstomi,

csatlakozom. az angol alap (kellene, hogy legyen).
aki "csak" angolul tud, az nincs versenyelönyben...

ksstomi # 2008.09.18. 09:36

hozzászólás törölve

Kacsa11 # 2008.09.17. 07:50

Kedves Legislator,

nem szàndékoztalak olyan területre vezérelni, amihez nincs érkezésed...
pusztàn egy példàt szerettem volna bemutatni, hogy elrohant mellettünk a vilàg, amit szàmomra az is bizonyit, hogy a mootokon màr nem dominàlnak az angolszàszok és az angol anyanyelviek, és ha utol akarjuk érni öket, akkor vàltoztatni kell mégpedig alapjaiban, mert ha egy dàn, osztràk, szerb, horvàt stb. egyetem meg tudja fogni a német, angol és amerikai egyetemeket, akkor egy magyar miért ne tehetné meg.
kétlem, hogy szerbiàban vagy horvàtorszàgban magasabb szinten müvelnék az angolt, vagy több pénz lenne a felsöoktatàsban...
a Willem C Vis meg nem csak a kereskedelmi jogról szól, hanem nk-i VBröl is. 50-50%ban.