Rokkantsági nyugdíj és munkaviszony


Veci # 2010.01.03. 10:29

FIGYELEM!
Itt van a 2010-es nyugdíjkalkulátor is:
TB nyugdíj kalkulátor 2010
http://adozona.hu/…nyugdij.aspx


Üdvözlettel Veci

Veci # 2009.12.27. 14:54

Kedves Judit!
Tényleg csapdahelyzet. A fellebbezési határidőre figyeljetek. Azt tudom, hogy a rokkantnyugdíj, vagy rehabilitációs járadék, vagy rendszeres szociális járadék folyósításakor a jogviszonyt meg kell szüntetni. A ti esetetekben nem tudom mit lehetne tenni. Legfőbb a munkáltatójával beszéljétek meg, hogy utána alkalmazná-e?
Egyébkéntis, ha megállapítanak folyósítást, akkor küldeni szoktak a Nyugdíjbiztosítótól egy hiánypótlást kérő levelet és ha az a feltétele, akkor kérik a jogviszony megszüntetését igazoló papírt és utólag bekülditek.
Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci

junghanz # 2009.12.27. 13:01

Kedves Veci!

Köszönöm korábbi tanácsaidat.
Ami eddig történt: Felhívtuk az ügyintézőjét, ami a vicc: nem tudott segítséget adni, azt mondta, hogy az ünnepek után keressük meg az osztályvezetőt, mert az ügyben ő döntött. Arról, hogy pontosan miről is szól a határozat csak nagyon nehezen nyilatkozott: eszerint sem rokkantnyugdíjra, sem pedig rehabilitációs járadékra nem jogosult, mert a határozatban az szerepel, hogy a rokkantnyugdíj folyósítását megszüntetik, és rehabilitáció nélkül alkalmas munkavégzésre. De azt javasolta, hogy beszéljünk az osztályvezetőjével, aki meg tudja majd mondani, hogy miért így döntött(ek). Sajnos osztályvezető előreláthatóan akkor lesz, amikor a fellebbezési határidő lejár. Csapdahelyzet.

Arra gondoltunk - s kérlek, hogy véleményezd, hogy ez járható út lenne-e -, hogy a következő szerint fellebbezünk: a fellebbezésben leírnánk, hogy az 51%-os egészségkárosodás mértékét nem vitatjuk, és nem is ezt kívánjuk fellebbezni, de nem értünk egyett azzal, hogy sem rokkantnyugdíjat sem pedig járadékra jogosultságot nem állapítottak meg, és kérjük ezek megállapítását. Egyébként a férjem 1954-es születésű, azaz 2010-ben 56 éves lesz.Nem tudom, hogy nem kellene-e megszüntetni a heti pár órás munkaviszonyát, lehet, hogy emiatt mondták, hogy alkalmas munkavégzésre?

Köszönöm a segítséget,
Judit

Veci # 2009.12.23. 15:31

tátika177
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a rehabilitációs járadékról
http://www.onyf.hu/index.php?…
Ki jogosult rehabilitációs járadékra?

Rehabilitációs járadékra a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett magyarországi lakóhellyel rendelkező személy jogosult, aki

  • 50–79 %-os mértékű egészségkárosodást szenvedett és ezzel összefüggésben foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas és
  • kereső tevékenységet nem folytat, vagy
  • a keresete, jövedelme legalább 30 %-kal alacsonyabb az egészségkárosodás bekövetkezését megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál (2009. július 1-jétől akinek az egészségkárosodása a szolgálati idejét megelőzően keletkezett, annak az igény bejelentés időpontját megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresetét kell vizsgálni), továbbá
  • rehabilitálható,
  • a rokkantsági nyugdíjhoz az életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte és
  • nem részesül egyéb társadalombiztosítási, pénzbeli egészségbiztosítási, nyugdíjszerű rendszeres, vagy munkanélküli ellátásban.

Ki nem jogosult rehabilitációs járadékra?

Rehabilitációs járadékra nem jogosult az, aki

  • öregségi nyugdíjban, előrehozott öregségi nyugdíjban, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban, korkedvezményes nyugdíjban, rokkantsági nyugdíjban, öregségi járadékban, munkaképtelenségi járadékban, özvegyi járadékban, növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi és özvegyi járadékban, korbetöltés címén járó özvegyi nyugdíjban, rokkantság címén járó özvegyi nyugdíjban, vagy
  • bányásznyugdíjban, korengedményes nyugdíjban, egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában, szolgálati nyugdíjban, polgármester öregségi nyugdíjában vagy közszolgálati járadékban, vagy
  • terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, táppénzben, baleseti táppénzben, vagy
  • munkanélküliség esetére járó ellátásban, az EGT tagállamban, illetve szociálpolitikai vagy szociális biztonsági egyezménnyel érintett államban megállapított munkanélküliség esetére járó ellátásban, vagy
  • átmeneti járadékban, rendszeres szociális járadékban, bányász dolgozók egészségkárosodási járadékában, rokkantsági járadékban, vagy
  • a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásaiban, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban részesül.

ESZERINT a rehabilitációs járadék folyósítása megszűnik. Azt javasolom ünnep után hívd fel a Nyugdíjbiztosítót, és ők pontosan megadják a választ. Nekem ilyen irányú információm nincs.
Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci

Veci # 2009.12.23. 09:45

Judit!
A lehetőségekre a határozatban van válasz, mármint a rokkantsági nyugdíjra vagy rehabilitációs járadékra. Ez attól is függ hány éves a férjed.
Ki jogosult rokkantsági nyugdíjra?
Az, akinek egészségkárosodása

  • 79 százalékot meghaladó mértékű, vagy
  • 50-79 százalékos mértékű, ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, azonban a rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalása alapján rehabilitációja nem javasolt, és
  • az életkorára előírt szolgálati idővel rendelkezik”...

Átmeneti rendelkezések szerint, annak az egészségkárosodást szenvedett személynek, aki 2011. december 31-éig a rá irányadó nyugdíjkorhatárt 10 éven belül eléri, és a rehabilitációs járadékra megállapított jogosultsági feltételeknek megfelel,

  • 2007. december 31-ét követően benyújtott igénybejelentés esetén, valamint
  • 2007. december 31-én rokkantsági nyugdíjban részesülő személy esedékes felülvizsgálata során

kérelmére rokkantsági nyugdíjat kell megállapítani.
Ha az igénybejelentést 2009. augusztus 31-ét követően nyújtják be, vagy a rokkantsági nyugdíj felülvizsgálatára irányuló eljárás 2009. augusztus 31-ét követően indul, ezzel a lehetőséggel már csak az irányadó nyugdíjkorhatárt 5 éven belül elérő személyek élhetnek.

Ki jogosult rehabilitációs járadékra?

Rehabilitációs járadékra a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett magyarországi lakóhellyel rendelkező személy jogosult, aki

  • 50-79 %-os mértékű egészségkárosodást szenvedett és ezzel összefüggésben foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas és
  • kereső tevékenységet nem folytat, vagy
  • a keresete, jövedelme legalább 30 %-kal alacsonyabb az egészségkárosodás bekövetkezését megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál (2009. július 1-jétől akinek az egészségkárosodása a szolgálati idejét megelőzően keletkezett, annak az igény bejelentés időpontját megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresetét kell vizsgálni), továbbá
  • rehabilitálható,
  • a rokkantsági nyugdíjhoz az életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte és
  • nem részesül egyéb társadalombiztosítási, pénzbeli egészségbiztosítási, nyugdíjszerű rendszeres, vagy munkanélküli ellátásban.

HA rehab-ot javasolják, akkor 10 napon belül meg kell kötni az együttműködési megállapodást a Munkaügyin, mint azt Kati is írta. Vigyázni kell a határidőre, mert ha kicsúsztok, akkor elveszik a lehetőség a rehabilitációs járadékra.
HA rokkantnyugdíjat javasolják a határozatban, akkor nem célszerű fellebbezni. majd a megállapított rokkantságit folyósítják. Mindenesetre, ha én valamiben tanácstalan voltam, felhívtam azt az ügyintézőt, aki szerepel a határozaton és segítséget kértem. Neked is javasolnám, mert onnét kapsz a konkrét esetetekre választ.


Üdvözlettel Veci

hkati2 # 2009.12.23. 06:51

Kedves Judit!
Az 51%-ra jár a rehabilitációs járadék!Az pedig,hogy intézményes rehab nem szükséges azt jelenti,hogy nincs kórházi,szanatóriumi.....kezelésre szükség.Adjátok be az igényt a rehabra,majd a határozat után meg kell kötni a munkaügyi központtal az együttműködési szerződést.Remélem jól értelmeztem a soraidat!!
Kellemes ünnepeket!:Kati

Veci # 2009.12.22. 18:15

Judit, még ezek is érdekesek:
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a rehabilitációs járadékról
http://www.onyf.hu/index.php?…

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a rokkantsági nyugdíjról
http://www.onyf.hu/index.php?…

Rehabilitációs ellátások
http://www.oep.hu/…/REHABILITÁCIÓS%20ELLÁTÁSOK.PDF

321/2007. (XII: 5) Korm. rendelet a komplex rehabilitációról
http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…


Üdvözlettel Veci

Veci # 2009.12.22. 17:56

Kedves Judit!
Kiegészítem, lehet hogy az intézményes rehabilitáció a kórházi vonatkozást jelentheti.
Olvass bele az alábbiakban és akkor jobban átláthatod az egészet:
http://www.meoszinfo.hu/index_06_03.php
Szociális ügyek
Ezen az oldalon részletesen öszefoglaljuk a mozgássérültek, a különböző fogyatékossággal élők, valamint az egészségkárosodott személyek és hozzátartozóik számára igényelhető szociális juttatásokról szóló tudnivalókat.
Fogyatékossághoz, egészségkárosodáshoz kötött ellátások:

  • fogyatékossági támogatás
  • súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei
  • Összefoglaló a rehabilitációs járadékról."

Üdvözlettel Veci

Veci # 2009.12.22. 17:36

Kedves Judit!
Az 51 % egészségkárosodás, mint írtam vagy rehabilitációs járadékot folyósítanak, vagy rokkantnyugdíjat. Szerintem így továbbra is III. rokkantsági csoportban van, a korábbi rokkantnyugdíjat megszűntetik, mert a mostani egészségkárosodása alapján a fentiek valamelyikét javasolják (én erre gondolok).
Mégegyszer pontosítsd, amit írtak a határozat címében. Kb. így kezdődik:
HATÁROZAT a rokkantsági nyugdíj igény ....az 1997. évi LXXXI. törvény alapján” A pontok helyén mi van írva? Az ORSZI indoklásban „Rehabilitálható, de komplex (intézményes) rehabilitációja nem szükséges.” szerintem egy sablon szöveg, ami szerintem azt jelentheti, hogy nem kell a Munkaügyi Központtal (intézménnyel) együttműködni.
Ha nem az van, hogy elutasításról értesítenek, akkor az előbbiek közül kaphatja valamelyiket. Ebben az esetben meg a fellebbezéssel még akár alacsonyabb rokkantságot is megállapíthanának. Írj az e-mail címemre valamennyivel több adatot, mert így csak vaktában válaszolgatok.
Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci

junghanz # 2009.12.22. 16:34

Kedves Veci!

Köszönöm, hogy segítesz.

A határozatban 51%-os egészségkárosodást írnak. Eddig rokkantnyugdíjat kapott a férjem (III.csop.), s mostani határozat a korábban (3 éve) megállapított ellátást szünteti meg, és a határozatban a következő mondat szerepel: Rehabilitálható, de komplex (intézményes) rehabilitációja nem szükséges. Ez az amit nem értünk.

Ha jól értem (már ahogy itt a fórumon olvasgatom) semmiféle ellátásra sem jogosult most.

Már arra gondoltunk, hogy az említett állása miatt nem kapta meg a nyugdíjat. De ekkor "érdemesebb" felmondania, hisz ahogy írtam kevés órában, kevés pénzért dolgozgat.

Ha mégis fellebbezni kell, azt célszerű esetünkben fellebbezni, hogy szerintünk rehabilitációval lenne csak alkalmas/ vagy még anélkül se/ normál munkára,?

üdv. Judit

Veci # 2009.12.21. 13:18

Kedves Judit!
A mostani vizsgálat szerint úgy tudom, hogy egészségkárosodást vizsgálnak és nem munkaképességcsökkenést. A régi szerinti 50 %, a mostani 40-49%-nak felelne meg, ami rendszeres szociális járadékot jelent. Ha viszont az 51 % egészségkárosodás, III. rokkantsági csoport, akkor rokkantsági nyugdíjat vagy rehabilitációs járadékot érne el.
Eddig rokkantnyugdíjat, vagy rendszeres szociális járadékot folyósítottak?
Az, hogy milyen juttatásra jogosult, azt a határozatban megírják, olvassátok el ismételten. Szerintem tettek javaslatot. A határozat a rokkantnyugdíj elutasításáról szól? Lehet, hogy nem azt kaptátok határozatban, akkor viszont "maradhat a rokkantnyugdíj".
Lehetőség van fellebbezésre is, amely két esélyes.
Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci

junghanz # 2009.12.21. 11:19

Kedves Fórumozók!

Segítségeteket szeretném kérni, mert már nemigen tudunk eligazodni a jogszabályok között:
Tények:
Férjem rokkantnyugdíjas, felülvizsgálata most volt esedékes. Jelenleg a rokkantnyugdíj mellet dolgozik napi pár órában.

A felülvizsgálat során megállapították, hogy 51%-os a mk.csökkenése és a határozatban közölték, hogy rehabilitáció nélkül alkalmas a korábbi munkájának végzésére. Jól értjük, hogy semmiféle juttatásra nem jogosult? Az állapota nem változott az előző szakértői vélemény óta, ott rögzítették, hogy nem alkalmas tartós ülő-álló-"járkáló" munkára, stb. Most mit tehetünk? Fellebbezzünk, de mit kifogásolva? Az 51%-ot, a rokkantnyugdíj megvonást, azt, hogy szerintük rehabilitáció nélkül tudna dolgozni.

Milyen ellátásra tarthat igényt?
Jelenlegi munkáját mondja fel? Előny az elbírálásnál? (hozzáteszem azért dolgozott, hogy ne legyen "felesleges", kb. havi 20e Ft-ot keres)

Köszönöm, ha valaki tud tanácsot adni.

Üdv. Judit

Veci # 2009.12.15. 08:49

Érdekes olcasnivalók, hátha beijednek az "álrokkantak" is:
Kétszázezer a leszázalékolásért – előzetesben egy orvos
http://www.beol.hu/…orvos-275110

Leszázalékolás: őrizetben a korrupt orvos közvetítője is
http://www.beol.hu/…je-is-275818


Üdvözlettel Veci

szab... # 2009.12.09. 19:59

Veci!

Köszönöm válaszod!

Veci # 2009.12.08. 20:21

szab...!
A korábbi minősítések munkaképességcsökkenést jelentettek, a mostani pedig össz-szervezeti egészségkárosodást. A helyzet az, hogy sokan nem tudhatják, hogy mi a különbség a kettő között. Ha nem változott az összeg, akkor én nem tenném ki magam egy eljárásnak, sajnos a II. fokra nem erősítettél rá orvosi papírokkal, ők a rendelkezésre álló szakvéleményeket vehették figyelembe.
Dönteni neked kell, hogy mit lépsz. Azért figyelmedbe ajánlom az alábbiakat:

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a rokkantsági nyugdíjról
http://www.onyf.hu/index.php?…

Mit jelent az, hogy valaki I., II. vagy III. csoportba tartozó rokkant?

- A III. rokkantsági csoportba tartozik az, akinek egészségkárosodása 50-79 százalékos mértékű.

  • A II. rokkantsági csoportba tartozik az, akinek egészségkárosodása 79 százalékot meghaladó mértékű, de mások gondozására nem szorul.
  • Az I. rokkantsági csoportba az tartozik, akinek egészségkárosodása 79 százalékot meghaladó mértékű, és mások gondozására szorul.

Új fogalmak a szakértői eljárásban
http://www.orszi.hu/index.php?…

A rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjjal kapcsolatos változásokról
http://www.orszi.hu/index.php?…

Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci

szab... # 2009.12.08. 07:42

2003-2005-ig 100%-os rokkant voltam. A következő felülvizsgálaton 80%-os rokkantságot állapítottak meg az orvosi bizottság azt javasolta, hogy keressem fel kezelőorvosomat egy esetleges műtéti beavatkozás elvégzése céljából.
2008-ban konzultáltam a kezelő orvosommal aki műtéti beavatkozást egyértelműen nem javasolja, mert az állapotrosszabbodással is járhat.
Összefoglalva: egészségi állapotom lassan, fokozatosan romlik, ennek ellenére rokkantsági fokozatom folyamatosan csökken.
Az utolsó felülvizsgálat 65%- os eredményét fellebbezéssel megtámadtam, de a másodfokú bizottság elé készületlenül érkeztem / nem volt nálam a rokkantságom teljes dokumentációja, csak az utolsó felülvizsgálat óta eltelt időben készült orvosi papírok /
Az orvosi bizottság az előzmények ismeretének hiányában a rokkantságom mértékén nem változtatott, csak "nem rehabilitálható" minősítésbe kerültem. Így az eddig folyósított összeg sem változott.
Ennek ellenére a döntéssel nem értek egyet. Érdemes- e a bírósághoz fordulnom?

szab... # 2009.12.08. 07:32

hjkjkj

Veci # 2009.12.06. 19:39

Ezt nem tudom.


Üdvözlettel Veci

jkata # 2009.12.06. 06:05

Köszönöm, kedves Veci! Még egy kérdésem lenne: Bele kell-e számítani a bruttó kereset összegébe pl. az adott hat hónapban kapott adómentes cafeteria juttatásokat?? Pl.internet utalvány /Úgy tudom, 2010-ben csak ez lesz adómentes./ És mi a helyzet az adóköteles juttatásokkal? /utalványok, üdülési csekk..stb./ Azokat bele kell számítani, vagy csak a konkrét munkabért kell figyelni??

Veci # 2009.12.05. 19:25

Nem várható változás január 1-től.
TÁJÉKOZTATÓ a rokkantsági nyugdíj melletti munkavégzés szabályairól
http://www.onyf.hu/index.php?…

Az érintett nyugdíjasoknak kizárólag arra kell figyelemmel lenniük, hogy hat havi bruttó keresetük átlaga ne haladja meg a számukra folyósított ellátás kétszeresét. Amennyiben nyugellátásuk havi összegének kétszerese nem éri el az adott évben érvényes minimál bér (2009-ben 71.500 Ft) összegét - pl. a folyósított ellátás összege 34.000 Ft, aminek a kétszerese 68.000 Ft -, a bruttó keresetük a minimálbérrel azonos összeg, tehát 71.500 Ft lehet.” Ez januártól 73500 Ft lesz.


Üdvözlettel Veci

jkata # 2009.12.05. 15:25

Kedves Fórumozók!
Tud-e valaki arról, hogy 2010.jan.1-jétől változnak-e a rokkantnyugdíj melletti munkavégzés 2009.július 1-jétől érvényes szabályai? /A bruttó kereset nem haladhatja meg 6 hónap átlagában a havi nyugdíj kétszeresét. / Ha változik, akkor miben? 2006-tól vagyok III. rokkantsági csoportba tartozó nyugdíjas. Engem milyen változások érintenek ?? Köszönöm, ha válaszoltok!!

Katta # 2009.12.01. 08:38

Koszonom a segitseget Veci!

Veci # 2009.11.30. 23:27

Kedves Katta!
A táppénz nem rontja a nyugdíjat, azt kieső időként veszik figyelembe a jövedelemből.
Itt nézzétek meg, hogy korkedvezményes munkakörben dolgozott-e (szerintem nem):
A korkedvezményre jogosító munkakörök jegyzéke
http://www.apeh.hu/…58_2mell.pdf
A magánnyugdíjpénztárral kapcsolatban nem tudom mi a helyzet, érdeklődjetek. Egyébként nem akarna dec 31-ig visszalépni a Társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe? Lehet, hogy megérné. Olvassátok el ezt a cikket:
http://www.szabadfold.hu/cikk?…
Azt tudom, hogy Tny. nyugdíj hogyan számol. Itt mellékelek egy nyugdíjkalkulátort, azzal számolhattok:
http://adozona.hu/…nyugdij.aspx
Ha lesz ORSZI eredmény, akkor pontosabb válasz lesz. Szerintem ő rokkantságit fog kapni a betegsége kapcsán (ha min. 50-79 % lenne az egészségkárosodás mértéke). Egyébként az ő szolgálati ideje alapján annyi rokkantnyugdíj várható, mintha nyugdíjba menne.
Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci

Katta # 2009.11.30. 20:12

Sziasztok!
Nagyon szepen koszi a tajekoztatast.Eleg bonyolultak ezek a dolgok!Aposomnak igen nehez munkahelyen 31 eve dolgozik.58 eves,erosaramu-technikus.Nem szeretnenk ha meglepetes erne a rokkantnyugdijjal kapcsolatban.Ha 3 honapja tappenzen van az rontja az atlagkeresetet?Magannyugdij penztarral ilyenkor mi tortenik?Ugyertem emeli a rokkantsagi osszeget vagy csak az oregsegi nyugdijban szamit?Koszonom

Veci # 2009.11.28. 08:46

Kedves Katta!
Megpróbálok válaszolni a kérdésedre, beillesztek linkeket, amit tanulmányozz át. Ha még lenne kérdésed, írd meg.

1. Ha az apósod az ORSZI vizsgálat alapján 40-49 %-os egészségkárosodás érne el,

  • Akkor (ha még 5 éven túl van a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatáron belül) rendszeres szociális járadékot javasolhatnak. Ennek az összege 27.000,-Ft
  • Ha 5 éven belül van, akkor átmeneti járadékra jogosult lehetne, ami a kiszámolt nyugdíja 75 %-a.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója az egészségkárosodott személyek szociális járadékairól
http://www.onyf.hu/index.php?…

  • ha az előbbi mértéket éri el, és az orvos már nem írhatja ki tovább, akkor ahhoz, hogy igénybe tudja venni a járadékot, neki fel kell mondani, de ha rendes a munkáltató akár egy kedvező közös megegyezés is összejöhetne.
  • Végkielégítés a dolgozói felmondás esetén nem jár, ezért írtam a kedvező közös megegyezést, hátha valamit adna a munkáltató (nem kötelező részéről)
  • mindjárt én nem ezt nem ezt választanám, ha sor kerülne erre, hanem a munkaviszony megszűnését következő naptól regisztrálnám magam a Munkaügyi Központban, ekkor még 91+179 napig álláskeresési járadékot kapnék, ez is növelné a szolgálati időmet. (ez min. bruttó 49 900 Ft)
  • Mivel gondolom 50 év feletti, akkor még további 6 hónapra álláskeresési segélyt kaphatna, ami kb. annyi mint a rendszeres szociális járadék lenne és ez is növeli a szolgálati időt (bruttó 28.600,-Ft).

2. Ha az apósod az ORSZI vizsgálat alapján 50-79 %-os egészségkárosodás érne el,

  • akkor vagy rehabilitációs járadékot kaphatna, ha az állapota alapján rehabilitálható

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a rehabilitációs járadékról
http://www.onyf.hu/index.php?…

http://www.onyf.hu/index.php?…

  • vagy rokkantsági nyugdíjat kaphatna

Rokkantsági nyugdíj
http://www.onyf.hu/index.php?…
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a rokkantsági nyugdíjról
http://www.onyf.hu/index.php?…

A nyugdíjszámítás alapja a jövedelem és a szolgálati idő alapján történik.
Az ORSZI elé minél több orvosi papírt, leletet vigyen, ami alátámasztja az egészségi állapotát, de ezt a háziorvos biztos intézi. Szigorúbb az ORSZI eljárás, mint évekkel ezelőtt volt. Ha megkapja a határozatot, lesz fellebbezési lehetősége, de ebből kifolyólag volt, aki rosszabbul jár, mintha elfogadta volna az I. fokú bizottság határozatát. Ezt mindenkinek önmaga kell, hogy eldöntse.
Ha van még kérdésed, írjál, nagyon sok mindenben családi eset kapcsán utánajártam.
Üdvözöllek Veci


Üdvözlettel Veci