Internetes csalás!


csuri86 # 2013.02.08. 14:07

Üdvözlöm!
Az alábbi probléma miatt írok. Az Apródon(internetes adás-vétel oldal) cserés üzletben egyeztünk meg az egyik vevővel. A termék, amit megkaptam nem márkás ahogyan ő hirdette, tehát becsapott. Valamint azt állítja, hogy ajánlottan adta fel: csatolt is hozzá egy kitöltött lepecsételt szelvényt, de a postásom a csomagot csak simán bedobta a ládánkba, nem keresett meg hogy írjak alá. Pedig tudomásom szerint ajánlott leveleknél aláírást kérnek az átvételről. Lehet, hogy a szelvény amit lefényképezett hamis volt? Én a levelemet elsőbbségivel adtam fel, ami így utólag visszatekintve hiba volt. Állítása szerint nem érkezett meg, pedig jól címeztem meg és jól is volt becsomagolva. Ezért azzal fenyegetőzik hogy ha nem fizetek neki xy összegű pénzt feljelent internetes csalásért/lopásért. Bármibe lefogadom hogy megérkezett a levelem, csak próbál visszaélni azzal hogy nem tudom bizonyítani a feladást. Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy ő milyen feljelentéssel élhet ellenem, és én hogyan tudom megvédeni magam? (Illetve mivel becsapott a termékkel kapcsolatban, én is tehetek valamit?)
Várom válaszát,
Üdvözlettel Cs.Attila

adry27 # 2013.02.10. 13:52

Úgy tűnik, hogy a külföldi cég nem túl megbízható, mert a rendőrség utánanézett és kiderült, hogy több külföldi embert is átvertek, nekem ebből milyen problémám lehet?
Egyáltalán hol tudnék utánanézni a külföldi cégeknek, hogy valóban működnek és az adószámuk is stimmel? Tőlük összesen 4 db bútort rendeltem úgy hogy még 3 személy nem kaphatta meg a rendelt terméket én ezeknek most már vissza is utaltam a vételárat. Van valami esély arra, hogy a rendőrség megtalálja őket és vissza kapjam a több száz ezer ft-mat vagy külföldi csalók megússzák?

pappcs # 2013.02.10. 14:09

Az ajánlott levelet nem íratják alá, ha van zárt postaláda oda is bedobható. A tértivevényest (vagy ha az ajánlottat saját kézbe szolgáltatással adták fel) íratják alá. Másrészt nem értek, hogy ki küldte a levelet kinek? Most akkor te adtad fel vagy a másik fél???

Agent Cooper # 2013.02.10. 23:46

Kedves csuri86!

Ugye a rendőrségen nem ezt a történetet fogja előadni, amikor gyanúsítottként kihallgatják?

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Agent Cooper # 2013.02.10. 23:49

Kedves adry27!

Egyre kuszább a történet, ennyi információ alapján szinte lehetetlen bármit is mondani. Mit jelent, hogy külföldi a cég? Szlovák, orosz, kínai? Hogyan került velük kapcsolatba?
Egyelőre nekem úgy tűnik, hogy a büntetőeljárást megússza, de a pénzének sajnos búcsút mondhat.

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

miklipikli # 2013.02.12. 22:32

Én is belefutottam!! Tegnap!!!! Laptopot árult!!De playstation3.is Én 20000EZER FT ELÖLEGET 11600006-00000000-60242589 SZABÓ BALÁZS Névre De az oldalon meg Hajas Ferenc a neve !!Telefonon megegyeztünk személyes találka lesz,én hamarabb értem Békéscasbára be mi Ő.megkért hogy addig utaljak pénzt még ö-ideér én utaltam is,aztán felhívtam,mondata hogy késik mert még csak most indul,inkább házhoz hozza estére itt lesz 6 órára!és nem is jött telefont nem vette fel!!!Ma elértem telefonon.és már azt mondta hogy ki postázza!Én mondtam neki hogy küldje a pénzt postán nem kell semmi laptop!!És most a pénzt küldi!!!De láttam többeknek ugyan ez a problémája mint nekem!!Reméljük Jobbakat hogy Nem futnak bele többen!!Letörölte a hirdetést!!De levan mentve!!
http://www.expressz.hu/…do-44990059/
és lejjebb a laptop!!

Agent Cooper # 2013.02.13. 11:48

Kedves miklipikli!

A rendőrségre mindenképpen vigye magával a lementett oldalt!

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

kadaj01 # 2013.02.13. 12:56

Google cache-ben benne van, csak be kell írni a keresőbe a címet, majd "Tárolt változat"

miklipikli # 2013.02.13. 12:57

Üdv és a fénymásolatot viszek az oldalról?? az nem jó??

Agent Cooper # 2013.02.13. 13:47

De jó.


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

miklipikli # 2013.02.13. 14:12

köszönöm szépen!!

Véleményem # 2013.02.14. 14:25
AudistaA4 # 2013.02.16. 17:35

sziasztok!Én is netes csalás áldozata lettem.Apród.hu-oladlon találtam egy Samsung telcsit ami jó áron volt,láttam a hittérítéseit és több telefont is láttam ugy gondoltam vennék még egy ugyanolyat,így a kettőt odaadja 50.000Ft-ért.a képei alapján azt gondoltam,hogy nem a googléból lementett.meg is egyeztünk,péntek du. befizettem a számlájára az összeget.utána már csak telefonáltam akkor egy fiatal hangú "férfi" felvette és akkor mondta,hogy küldi a futárt!Már akkor gyanús volt mert mintha MSN.zet volna vagy vmi chat ment volna a háttérben.Vártam kb másfél órát de semmilyen futár nem volt.Hívtam akkor jött azzal a dumával,hogy nem vett pályamatricát és utána ment egy másik futár aki átvette a terméket,ma meg azt írta azért nem vette fel a telefont mert meghalt a futár egy balesetben.Ma voltam a Rendőrségen ott feljelentést tettem,de tiszta bunkó volt a nő,meg van a véleményem nah,mindegy.a hirdető még annyit írt,hogy Hétfőn vagy elküldi a telefonokat vagy visszautalja a pénzt.Erre a Rendőr azt mondja miért nem vártam meg a Hétfőt mert addig úgysem foglalkoznak az üggyel,erre én:ha valaki tényleg visszaakarja fizetni azt ma is megtehette volna.Kérdezi:szombaton?mondom igen mert több bevásárlóközpontban is nyitva vannak!Ennyit róla.Flegma volt és kész!Számlaszámhoz tartozó név különbözött a Hirdetéshez tartózó névhez.adott pontos címet és telefonszámot amit rögzítettünk a feljelentésbe.ez mennyire segíti a nyomozást?

Slime # 2013.02.18. 08:45

Udvozletem! Ugy hiszem en is internetes csalas aldozata lettem... Feladtam egy hirdetest a multiapro internetes oldalan hogy 300.000 Ft maganhitelt keresek erre emailben jelentkezett egy P. Balazs nevu uriember hogy O tud hitelt nyujtani csak elobb (mivel kulfoldon elek) kuldjek neki 200 EUR biztositeki dijat amit majd a hitellel visszautal. En elkuldtem a penzt aztan azt mondta veletlenul rossz nevet adott a szamlaszamhoz, igy ujra elutaltam meg 200 EUR-t aztan jott hogy majd holnap majd azutan kuldi a penzt nem kuldte es mostanra elerhetetlenne is valt... Hivtam a magyar rendorseget nagyon kedvesek voltak de azt mondtak mivel internetes buncselekmenyrol van szo eloszor itt kulfoldon kell feljelentest tennem a rendorsegen ahonnan aztan nemzetkozi bunugyi jogsegely kereteben fordulnak majd a magyarokhoz hacsak nem tudok rola hogy az uriember ellen van e mar folyamatban hasonlo ugy mert akkor ez a kerulo ut megsporolhato... Ti tudtok errol valamit? Mit tehetnek? Elore is koszonom!

Kenderice # 2013.02.18. 10:56

Egyáltalán nem biztos (sőt!), hogy az embert P. Balázsnak hívják.
Hogyan küldted el a pénzt? Címre postán? Utalva? Western Unionnal?

Úgy nagyjából a végeredmény az lesz, hogy buktál 400 EUR-t, az ember meg köddé vált. Tanulópénz.

Agent Cooper # 2013.02.18. 11:09

Kedves AudistaA4!

Nem foglalkozzon a rendőrök megjegyzéseivel, így is kötelesek lefolytatni a szabálysértési eljárást, és amennyiben az üzletszerűség is megállapítható, úgy már bűncselekmény miatt kell nyomozniuk. Úgy tűnik, hogy a csalója nem egy kezdő, hanem felkészült bűnöző, hiszen pont 50 ezer forint a szabálysértési értékhatár :)

Kedves Slime!

Attól, hogy Ön külföldön tartózkodik, nem feltétlenül csak külföldön tehet feljelentést! A rendőrök feltehetően félretájékoztatták Önt. (Megkockáztatom, hogy talán nem véletlenül.)
Amennyiben megalapozottan feltételezhető, hogy az elkövető magyar állampolgárságú, vagy a bankszámlaszám, ahová utalt, egy magyar bankban vezetett bankszámla, úgy a feljelentés alapján a rendőrség joghatóság hiányára hivatkozással nem tagadhatja meg a nyomozást, hanem kötelesek azt elrendelni.
A bankszámlaszám alapján beazonosítható, hogy melyik bankban vezetik a számlát. Azon a rendőrkapitányságon tegyen írásban feljelentést, amelynek illetékességi körében a számlavezető bank található!

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Slime # 2013.02.18. 11:52

Koszonom a valaszokat. Az nekem is egyertelmu hogy valoszinuleg nem P. Balazsnak hivjak, bar meg szemelyi igazolvanyszamot es lakcimet is megadott ezert nem is gyanakodtam... Amikor megemlitettem neki hogy amennyiben nem adja vissza a penzem feljelentem akkor bepanikolt es azt mondta visszadaja de megsem igy lett inkabb felszivodot... En is gyanitom hogy buktam a penzem de legalabb azt akarom hogy kapjak el ezt a szemetet foleg mert ha jol tudom a 400 EUR mar buncselekmenynek minosul hiszen 50.00 Ft felett van.

Bankszamlara utaltam, egy OTP-re meg van a bankszamlaszam, de hogy tudom az alapjan beazonositani hol talalhato, illetve kulfoldrol hogy tudok feljelentest tenni a magyar rendorsegen? Levelben vagy telefonon?

Ismetelten koszonom!

Slime # 2013.02.18. 11:59

Koszonom a valaszokat. Gondolom hogy nem igy hivjak az uriembert csak hat igy mutatkozott be... Erzem hogy buktam a penzem, de legalabb kapjak el hogy mast ne tudjon megkarositani. Amugy bankszamlarol bankszamlara utaltam a penzt.

Egy OTP-s bankszamlaszamra utaltam, igy a bankszamlaszam meg van, illetve az illeto elkuldte nekem a szemelyi igazolvany szamat es a lakcimet is (ezert nem gyanakodtam...) A bankszamlaszam alapjan hogy lehet beazonositani hogy hol tegyek feljelentest hiszen ez csak egy szamsor...

Slime # 2013.02.18. 13:28

Kedves Agent Cooper!

Egy OTP-s szamlara utaltam. Mi a jogi alapja annak, hogy a magyar rendorsegnek kell kozvetlenul eljarnia? Azert kerdezem mert akkor erre hivatkoznek a feljelentesben. Illetve attol tartok en a bankszamlaszam alapjan nem tudom beazonositani a helyet ahol kezelik azt..

Koszonom!

Agent Cooper # 2013.02.18. 17:57

Kedves Slime!

A bankszámla első nyolc számjegye (irányítókód) egyértelműen meghatároz egy bankfiókot, amennyiben megírja azt, meg tudom Önnek mondani, hogy melyik fiókhoz tartozik a számlaszám (elméletileg a PSZÁF weboldalán megtalálható az ehhez szükséges táblázat). Mivel OPT-s számláról van szó, ezért 117-tel kell kezdődnie, a maradék öt számjegy a bankfiók azonosító.
Miután az Ön pénze erre a számlára érkezett meg, ezért tekinthetjük úgy, hogy a bűncselekmény itt vált befejezetté. (Nem akarok mélyebben belemenni, de azért vannak olyan álláspontok, amelyek ettől eltérnek, azonban nem csak emiatt nem tagadható meg a nyomozás.)
A feljelentését mindenképpen írásban tegye meg, és vagy faxon, vagy postai úton ajánlott levél formájában továbbítsa a rendőrkapitányságnak.

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Kenderice # 2013.02.18. 18:32

Jogalap nélküli gazdagodás vádja is megáll, ha nem találnak mást...

Agent Cooper # 2013.02.18. 18:36

Kedves Kenderice!

A jogalap nélküli gazdagodás nem büntetőjogi fogalom. Jelen esetben csalás történt.

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Kenderice # 2013.02.18. 19:47

Csalás, de a rendőrséget ismerve úgysem lesz bizonyítható. Már ha egyáltalán érdemben foglalkoznak az üggyel...

Slime # 2013.02.19. 09:34

Kedves Agent Cooper,

Ez volt a szamlaszam: HU0511773339-009759220000 0000
Nyilvan IBAN-al van megadva hiszen kulfoldrol utaltam... Megadta a szemelyi igazolvanyszamat es a lakcimet is ennek ellenere azt hiszem ismeretlen tettes ellen kell feljelentest tennem... On szerint van barmi eselyre hogy valaha viszont latom a penzem?

Udv.

Slime

Agent Cooper # 2013.02.19. 11:19

Kedves Slime!

A számlát az OTP Békés megyei LAFO fiókja (5600 Békéscsaba, Szent István tér 3.) vezeti, a feljelentését a Békéscsabai Rendőrkapitányságon (Cím: 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út. 1-3. Postacím: 5601 Békéscsaba Pf.: 129) tegye meg. Ez Önnek kedvező, mert a békéscsabai rendőrök elég felkészültek internetes bűncselekmények felderítésében. Ráadásul a netes csalások esetén (eltekintve a látenciától) a felderítési mutatók általában 80% felettiek.
Azt viszont jelenleg képtelenség megmondani, hogy vissza kaphatja-e a pénzét, mivel egyelőre nem tudjuk, hogy ki volt az elkövető. Mindenesetre az elkövetőnek lehetősége lesz a tevékeny megbánásra, amely feltétele a jóvátétel. Ez is azt valószínűsíti, hogy van esélye, hogy a kára megtérüljön.
Javaslom, hogy a feljelentésében kérje, hogy a polgári jogi igényét a büntetőeljárás keretén belül érvényesíthesse.

Üdv: A. Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…