Tisztelettel érdeklődöm, mit kaphat az a károkozó aki
havas jeges úton átcsúszott a másik oldalba
szemből jövő jármű totálkáros és 3 személy 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett
biztosítás rendben.
nem volt gyorshajtás, ittasság stb...
valószínű közvetítői eljárás lesz. Meddig lehet itt elmenni. Elismerte a károkozást, jó lenne megközelítőleg tudni, hogy kb mire számíthat. Köszi előre is a választ
T. Falatka! Gondolom nem a károkozásod érdekel, hanem ennek a vonzatában meginduló büntető eljárás és annak esetleges szankciói. Btk.187.§./1/-be indult biztos az eljárás. Ha az ügyész belemegy a közvetítői eljárásba akkor nagy mázlid van,mert tudod, ekkor „büntetés” nélkül megúszod az eljárást és az ügy megy az irattárba. Szerintem a közvetítőit azért engedik meg, mert a hirtelen megváltozott időjárási viszonyokat veszik figyelembe. Azt, hogy „ meddig lehet itt elmenni” nem pontosan értem. Akár elmehetsz a Fehér Házig is. Ha a lehetséges határokra vagy kíváncsi akkor: lehet felfüggesztett börtön és bírság illetve eltiltás is . Ha a közvetítői eljárást sikerül kilobbiznod, akkor ott a közvetítő előtt a minimum a bocsánat kérés, a maximum a sértett feleknek kifizetett természetbeni juttatás, ami lehet lóvé, autó megvásárlása stb. Egyébként a másik félnek okozott kárt a biztosítód peres eljáráson kívül is megtéríti, csak részletesen össze kell írni, hogy kinek mi volt a kára: autó összetört, nadrág elrepedt, munkából való kiesés, nem tudja gondozni a kertet. B.pesten voltam egyszer egy közvetítőin, ott a vétlen fél a bocsánatkérés után másra nem is volt kíváncsi, mondván a biztosító majd rendezi a kárt. Tudod a vétlen félnek is nagyon jó ez az eljárási forma, mivel a jogerős befejezésre nem kell éveket várni. Az okozó büntető jogi hátrányairól meg nem is beszélve. Egy dolgot megtehettek még: menjetek be az okozó biztosítójához és közösen töltsétek ki a kárbejelentési, kárfelvételi jegyzőkönyveket. Haragudni nem szabad egymásra, mert az semmi jóhoz sem vezet, talán pont erről szól a közv. eljárás is. Csak az érdekesség kedvéért egy történet: A mi sofőrünk, úgy ahogy kellett a zebrán elütötte a fiatal hölgyet. Ez a férfi ember már a kórházban látogatta a sértette, mivel így is szeretett volna kiengesztelést elérni. Vitt neki virágot édességet. Mit ad isten a kihallgatásra amikor jöttek véletlenül egyszerre érkeztek meg. Kávéztak is egy jót a váróban. A kihallgatás után megkérdezte a gyanúsítottunk, hogy a sértettet meghívhatja-e ebédre. Miért ne ! Mivel esetünkben mind a két fél kérte a közvetítői eljárást, és annak semmi akadálya sem volt , ezért így is lett. Időközben eltelt 4-5 hónap , majd a közvetítői eljárás eredménye volt igazán meglepő. Természetes hogy a sofőrünk bocsánatot kért a sértettől. Ezt a mediátor le is jegyzőkönyvezte, illetve azt, hogy továbbiakban semmi nemű kártérítése nincs az okozó felé. Ekkor következett be a nagy meglepi. Kérték, hogy a jegyzőkönyv lezáró részébe foglalják bele... nagy csokor virág és a sofőrünk megkérte a leányzó kezét aki azóta a felesége és boldogan élnek....
Köszi a választ. Azt lehetne tudni bővebben, hogy a körülményeket figyelembe véve mennyi időre vonhatja be a bíróság a jogsit és milyen egyéb szankció lehet? Pl 3 hó bevonás 100 e ft, vagy 6 hónap.. ez mitől függhet? Jó a történet..:) Köszi..
Falatka ! A maximumot nem szokták alkalmazni, első büncselekményeseknél 30-40 százalék szigor szokott lenni. Az 1994-es buszbalesetnél, ahol 12 ember halt meg, ott pld. az okozó " csak " öt és fél évet kapott.
Nem az a jó ügy ami vádemelési javaslattal van befejezve, hanem az, amelyiknek érdembeli befejezése van!
Édesanyámnak 2 éve volt egy balesete, elütött egy motorost. Nem hajtott gyorsan, az út nem volt teljesen belátható és az eső is esett és a papírjai, a biztosítása is rendben volt. A motorosnak 8 napon túl gyógyuló sérülése volt és most jött az orvosszakértői vélemény, hogy 20%-os egészségkárosodást szenvedett a motoros. Édesanyám attól fél, hogy bevonják, vagy elveszik a jogosítványát. Abban szeretném a segítségét kérni, hogy nagyjából letudná-e nekem írni, hogy mire számíthat?
Történt egy baleset kb. 2 hónapja a nagyon nagy ködben (100m-ert sem lehetett látni) én voltam a hibás mert kikanyarodtam egy nagyon rossz kereszteződésben egy autó elé amit csak akkor láttam meg mikor már megkezdtem a kanyarodást! Mi 5en ültünk az autóba aki "belénk jött" csak 1 ül utazott. Rendőr lett híva mert a másik autó céges volt. Az eljárás most zárult le és én a rossz közlekedési viszonyokhoz képest szerintem nagy büntetést kaptam! még "tanuló" jogosítványom van! Aki elé kikanyarodtam azt állította h 40km/H jött de szerintem volt az 80is mert nagyot pördültünk bár akkor ott a helyszínen nem vitatkoztam vele és a rendőrökkel elvállaltam h én voltam a hibás! Tegnap jött meg a levél h 20000Ft bírságot és 4 hónap eltiltást kaptam! Szerintem ez sok! Szerintetek? Ha fel is lebbezek akkor lehetne arra hivatkozni h nyáron gyakorlatra kell járnom 1 hónapig és nagyon rossz a busz közlekedés mert 1 órával munkakezdés előtt ér be?! És h a szülök elváltak húgomat meg én cipelem egyik szülőtől a másikig mert a szülök nem nagyon akarnak találkozni egymással?
Várom mielőbbi válaszotokat? és a válaszokat vélemények előre is köszönöm!
nem hinném, hogy megérné, ellentmondás van a védekezésedben, említetted hogy rossz látási viszony volt,de azt láttad, hogy 80 km./ó-val jött a másik autó.
Nem láttam de mindenki azt mondta h szerintük ha 40el jött volna az autó akkor nem pördít rajtunk 360 fokot és ez én véleményem is. De nem ez a lényege a dolognak. Mert azon hogy mennyivel jött szerintem teljesen fölösleges lovagolni. Azt szeretném csak megtudni h érdemes-e fellebbezni h a esetleg a 4 hónapból 2 legyen v h az elvétel helyett felfüggesztett a pénz se számít igazán h ha emelkedne az összeg. De húgomat valakinek cipelnie kéne, nagyszüleimnél élünk akiket orvosi vizsgálatokra egyéb helyekre kell vinni az egyik cukros a másiknak magas a vérnyomása és kihagy az emlékezete és valahogy nekem is be kéne járnom nyáron gyakorlatra lehetőleg ugy h buszozással együtt sem 12 órázzak mert kb. úgy jön ki a dolog! 20 éves vagyok és a nyárra is lettek volna terveim de ha nem lesz jogsim akkor minden elúszott sajnos!
Kedves Martz ! Amit előbb leírtál, azt fogalmazd bele a kifogásodba is. Élj kifogással a határozat ellen. Ráadásul még kérheted a kiszabott bírság havi törlesztését is.
Kedves Melinda ! Gondolom, hogy még nem fejeződött be az eljárás és annak kaptátok meg az orvosszakértői vélemény eredményét. Ad I. Ha az eljárás befejeződött és a biztosító vont be szakértőt akkor semmi gond. Ad II. Folyamatban van a büntető eljárás, csak az ügy eddig húzódott, akkor semmi jóra nem számíthat édesanyád, sőt ha közlik vele gyana kihallgatáson a maradandőság minősített esetét, akkor el is veszik a jogsiját az eljárás jogerős befejezéséig - első körben. Rosszabb esetben még felfüggesztett is lehetséges. Nem gondoltatok még a közvetítői eljárásra? Van olyan ügyész aki maradandő fogyatékosságnál is megengedi. Ha vádra megy az ügy és tárgyalás lesz, akkor szigorú büntetés várható. Csak egy példa: 35 éve rendszeresen közlekedő autóbuszvezető elütött egy nénit a zebrán, akinek maradandó sérülése lett. 8 hónap felfügg. lett a vége. Ha kérdésed van: www.baleset.honlapom.com.
Nem az a jó ügy ami vádemelési javaslattal van befejezve, hanem az, amelyiknek érdembeli befejezése van!
Kedves Lehetetlen ! Én csak az arányokat próbálom feltüntetni, miszerint mekkora az esélyed arra, hogy a közúti közlekedés útvesztőjében egyszer a mészárszékre kerülj. Semminemű IQ teszt jellege nincs a dolognak, csupán az élet tapasztalatomat és a szakmai ismereteimet próbálom hasznosítani. Egyben örülök annak, hogy vetted a fáradtságot és elolvastad a honlapomat és ezáltal megtiszteltél egy kis elmélkedés erejéig.
Üdv: Gábor
Nem az a jó ügy ami vádemelési javaslattal van befejezve, hanem az, amelyiknek érdembeli befejezése van!
Hát én ilyenekkel foglalkoztam egy darabig, a könyökömön jönnek ki ezek a közlekedési cuccok, de amit odaírtál a honlapra, azt egyszerűen nem értem, valahogy magas. :D (Még mindig.)
Nem büntetőjog, nem is baleset okozása, csak úgy látom itt van mozgás.:-)
Főútvonalon,lakott területen belül megállhatok-e az útpadkán, ha egyéb jelzés nem tiltja?
"40. § (1) Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad."
Ezt most hogy kell értelmezni?
Csak az úttesten állhatok meg, (útpadkán nem) ha ott megállok, annak a jobb szélén kell tennem.
Csak jobb oldalon állhatok meg (akár az útpadkán is) bal oldalon nem.
nem értem, hogy mit nem értesz helyszinelő honlapján... fogadjunk, hogy nincs jogsid...vagy ha van is nem szoktál vezetni...:)
mellesleg, ha már ilyen baromi nagy tapasztalatod van benne, akkor tudhatod, hogy a parkolás nem KRESZ szerinti fogalom... amire te gondolsz az a várakozás. abban persze igazad van, hogy a megállás más, mint a várakozás...:)
41. § (1) A 40. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell a várakozásra is.
Kedves Kacsa!
Ha ezt így kell értelmezni és valóban így is szánta a jogalkotó, eléggé nonszesz, hogy ahol van útpadka, bőven elfér rajta az autó, a forgalmat nem zavarja, akkor is az úttesten kelljen megállnom, és akár parkolnom is.
Én a következőképpen jártam. Év elején kicsúsztam az autómmal (nyári gumikkal) az útról a szántóföldön landoltam fejtetőn 3 pördülés után. Az autó totálkáros lett. Kijött a mentő és a rendőrök. Nem fogyasztottam alkoholt meg is szondáztak. Balesetet nem okoztam,kb 50-el mentem erre föl a múlt héten idézést küldtek, hogy eljárás alatt állok, meg kell jelennem a kapitányságon 27-én. Várom a véleményeket, szerintetek mi sülhet ki ebből, megbüntet(het)nek-e, egyáltalán szabálysértésnek számít ez mivel a saját autómon kívül kárt és balesetet nem okoztam.
Az útpadka és az úttest nem ugyan az ! A jelzőtáblák és azok korlátozásai az úttestre, egyszerűbben fogalmazva azokra a sávokra vonatkoznak ahol az autóval közlekedünk. Namár most az útpadkán általában nem közlekedünk, legalább is nem folyamatosan. Ahogy a fáma szól: az útpadka az útnak az úttest mellett lévő.... Röviden: ha jelzőtábla tiltja a megállást, vagy a várakozást, akkor az az úttestre szól. A padkán meg lehet állni, hiszen az nem az úttest, hanem az a murvás, vagy földes sz.r melyen nincs szilárd burkolat. A jogalkotó ezekben az esetekben tehát nem a padkára hozta a szabályokat, hanem az úttestre, ahol ringatózva utazol a gépkocsidban a demokrácia felé. Ne keverjük össze a lakott területen kívüli főútvonal úttestét, ahol megállhatsz, de nem várakozhatsz. A padkán akkor nem állhatsz meg, ha a jelzőtábla alatt külön fel van függesztve, hogy „padka „ Jut eszembe: Vidéki kisvárosban a polgártársunk megállt a jobb oldali padkán mivel meg kívánta látogatni a közelben lévő autókereskedést. A fent említett jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta. Egyébként nem zavart senkit sem azzal, hogy a padkán áll, „csak” szabálytalan volt. Természetesen egy másik polgártársunk úgy ahogy kellett elbambult és a jobb oldali padkán várakozó gépkocsiba beleszállt. A baleset okával nem is volt gond, hiszen a 2. számú polgártársunk volt a figyelmetlen, de ellenben a biztosító társaság a vétlen parkoló gépkocsi kárát azért nem akarta kifizetni, mert tilos helyen parkolt.
Kedves Jackie ! Hát így jártál ! Remélem nem volt utasod aki megsérült volna. Tudod ez akkor is baleset ha csak egyedüli részvevője voltál ennek az afférnak. A baleset fogalmában bent van a mozgó sármű ( amit Te vezettél ) és az anyagi kár ( a hőn szeretett kis autód gallyra ment ). Te egyébként úgy sérülsz meg a baleset során ahogy csak akarsz. Lehet sebzésed, törésed és ne adj isten komolyabb bajod is. Ha okozó sofőrként sérülsz azzal csak a rendőrség statisztikáját rontod. Valószínű azért idéztek be – szerintem a helyszínelő rendőr – hogy meghallgasson a baleset körülményire vonatkozólag. Ezt követi majd a szabálysértési feljelentés- KRESZ.25§.(1). Bek – és a szabálysértési eljárás. Kaphatsz bírságot, de a legjobb esetben figyelmeztetést is – de ez nem gyakori. A jogsid nem ugrik, ha csak egydül voltál sérült.
Kedves Macilaci ! Szabályosan áll a padkán az autó, de megállhatna az úttestet jobb szélén is. Egyébként a képhez annyit, hogy ez sz.tem Kaposfőn készült. Még csak annyit, hogy az úttest jobb szélén lévő folytonos fehér vonal nem záróvonal , hanem optikai vezető vonal.
Nem az a jó ügy ami vádemelési javaslattal van befejezve, hanem az, amelyiknek érdembeli befejezése van!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.