Kicsi69
Várjuk az apróbetüs részt is :)
Kicsi69
Várjuk az apróbetüs részt is :)
KBS, én azért gondolom elég egyértelműnek a sztorit, mert dolgoztam behajtási területen, tizenkettő egy tucat típusú történet ez. 2010. júliusban ún. visszaállításos felmondás történt, amikor is pro forma felmondta a bank a szerződést, de lehetőséget adott az ügyfélnek arra, hogy X összeg megfizetése esetén azt visszaállítsa, vagyis úgy tekintse, hogy a felmondás nem történt meg. Erre utal, hogy a finanszírozó továbbra is a havi törlesztőrészletet követeli. Ahogy kivettem, a fenti X összeg jelen esetben kéthavi törlesztő + intervenciós díj lehetett, ebből az ügyfél az int.díjat nem fizette meg, a finanszírozó viszot rugalmas volt, és ennek ellenére visszaállította a szerződést. Az intervenciós díj beszedésének mikéntjét a finanszírozó és a behajtó között fennálló szerződésből lehetne megtudni, ennek ismerete nélkül továbbra is erősen arra gyanakszom, amit már leírtam: a finanszírozó álláspontja az, hogy a behajtó akkor jut hozzá az intervenciós díjhoz, ha azt beszedi saját maga. Kölcsönszerződés esetén pedig jellemzően vételi jogot kötnek ki biztosítékul, az opciós szerződésben pedig az ügyfél kötelezettséget vállal, hogy a - valóban az ő tulajdonát képező - gépjárművet hitelező felszólítására a megbízottnak (behajtó) átadja, így téve lehetővé a vételi jog gyakorlását.
KBS, bocs, utolsó mondatom storno, nem olvastam elég figyelmesen az előző hsz-odat. Illetve az utolsó mondat szóljon inkább az adósnak, hátha ráismer a konstrukcióra...
Kicsi69, én a leírtakból nagyon úgy látom, hogy nincs felmondva a szerződés és nem vagy köteles átadni a behajtónak az autót jelen pillanatban, de ezt az intervenciós díjat próbáld meg a finanszírozóval tisztázni, mert előfordulhat, hogy a futamidő végén kifizettetik veled, és amíg ez meg nem történik, nem adják ki neked a törzskönyvet + opciótörlő nyilatkozatot.
Készítek egy rövid vázlatot dátumokhoz kötötten, és hamarosan felteszem mi az apróbetűs rész! :)
Pici türelem.
Én szóltam hogy hosszú lesz!)
Előzetesen csak annyit a gépkocsi adásvételi szerződésében "hitel", "hitelező" szavak vannak, csak a bank neve Lízing. Az összeget "kölcsön"ként kaptam. A forgalmiba a bank semmilyen módon nincs jegyezve, csak én vagyok mint tulajdonos feltüntetve.
És akkor most az apró betűs rész:
2010. július 21. emailben végszámlát kértem a banktól.
július 22. megjött a válasz. Dátuma 2010.07.22. és július 14-i azonnali hatályú szerződésem megszűnéséről tájékoztat. A teljes hátralékos összeget 2,2 milliót augusztus 2-ig kérte. Itt még nincs intervenciós díjról szó!
július 28. Kaptam a Raiffeisen Lízingtől levelét "felszámolás utáni tájékoztató és fizetési felszólítás" levelüket, melyben csak(!) 47 333 Ft. lejárt összegű tartozásom megfizetését kérték 2010. 08. 02. napjáig.
augusztus 5. Kérelmet adtam be, hogy súlyos családi okok miatt a kért összeget csak 2010. 08. 12-én tudom utalni. A hátralék befizetésének igazolását, megígértem hogy megküldöm
augusztus 12. emailhez csatoltam megküldtem feladóvevényt
szeptember 8. behajtó jelenik meg nálunk. Nem voltunk otthon, így egy levelet hagy július 14-i megszűnt szerződésről és intervenciós díjról. Figyelemmel júli 28-ra nem foglalkoztam vele.
szeptember 12. Kértem a banktól futamidő hosszabbítást, és hogy a csekkek befizetési dátuma 15-e legyen
szeptember 20-án kelt levélben a Raiffeisein Lízing Zrt. írásban tájékoztat, hogy futamidő hosszabbítási kérelmemet nem fogadták el, illetve idézem "a Szerződés változatlan tartalommal van hatályban, így a szerződésből eredő kötelezettségeit továbbra is az abban meghatározott feltételek szerint kell teljesítenie". Megnyugodtam.
szeptember 28. A behajtó újabb kísérletet tesz, de ismét csak levelet tud itt hagyni.
október 1. Emailben tájékoztatom a jóembert, hogy a fentiek miatt a szerződésem élő, kapom a csekkeket folyamatosan, és azokat fel is adom.
október 11. megjött a válasza melyben azt írja elkerülhető a szerződés felmondása, ha legfeljebb egy havidíj lejárt számlatartozásom van
október 19. levél a banktól, melyben azt írják :”amennyiben a júliusi és augusztusi esedékességű törlesztőrészlet beérkezik, az intervenciós eljárás megindítására - 08.25-én (!) - nem került volna sor” Méltányosságból, saját adminisztrációs hibájukat figyelembe véve elnézést kérnek, de felszólít, hogy a Bank, a szeptemberi, az októberi törlesztőrészlet, továbbá az intervenciós költség 3 napon belüli fizessem be. Ez cirka 150,000, úgy, hogy szeptemberi már ki lett fizetve. Ja, és ha nem tetszik forduljak a PSZÁF-hoz.
Október 20. Emailben válaszoltam a levélre, hogy miként lehet az, hogy a kapott csekkeket folyamatosan fizetem, a saját hibájukat elismerik, és mégis kapok három napot 150,000 ft. befizetésére.
Október 21. Válasz :álláspontunkat fenntartjuk, a szeptemberi csekk tényleg beért. Fizetés határidő október 22. októberi törlesztőrészlet + intervenciós díj
Október 21. Figyelemmel ezen válaszra, bejelentést tettem a PSZÁF-nál.
Október 26. A behajtót a PSZÁF-os bejelentésről írásban tájékoztattam.
Október 29. A PSZÁF hiánypótlásra szólít fel, melyre a kért bizonyítékokat megküldtem.
Január 14. Újabb (másik) pénzbehajtó keres meg, hogy azonnal nullázzam le a tartozásomat hátralékok – intervenciós díj (nála 48,750 Ft.!, az első pénzbehajtó 62,500 Ft-ot kért) és akkor nem követek el kétféle bűncselekményt, mert akkor jönnek a rendőrök lefoglalni az autót. Úgy megijedtem…
Január 18. Írásban kérem az új behajtótól is, hogy tájékoztasson, mi alapján követeli az intervenciós díjat, ha folyamatosan fizetem az autót, és van PSZÁF-os bejelentésem is
Január 19. Válasz megjön: volt 30 napos elmaradásom ezért jogos a banki követelés. Semmit sem befolyásol a PSZÁF-nál tett bejelentésem, fizessek vagy jön a rendőrökkel. De jogszabályra ő sem tud hivatkozni.
A PSZÁF-tól még nincs válasz. Bennem meg a kérdések csak megmaradtak.
A kérdések:
Miért pont 30 nap? Miért nem 90, vagy 60? Ezt mi írja elő?
Miért van intervenciós díj rám terhelve, amikor nem volt szerződésben lefektetve, hogy ez is lehet? (Csak kamatok ha késve fizetek)
Miért hivatkozik olyan bűncselekményre, amit lassan két éve hatályon kívül helyeztek?
Elviheti (vitetheti-e) az autómat, megszűnt szerződésre hivatkozva, ha közben a bank folyamatosan élő szerződésről küldi a havi részleteket?
Ha te vagy bejegyezve a törzskönyvbe akkor valamint az általad leirtak alapján ez hitel.
Nem kell oda adnod az autót.
Ha a behajtó megjelenik zavard el.
A rendőr sem viszi el.Mert ez polgári peres ügy.
Ne hegyd magad.
A behejtó emberek sok sületlenséggel bombázzák ilyenkor a megijedt adósokat.Probálkoznak.
Hosszú volt, és nem derült ki belőle szinte semmi. Hiszen csak idézgettél a levelekből, azt ami neked tetszett. Vagy épp nem tetszett.
Végrehajtó pedig ezúttal kapkod. Valószínűleg nem olvasta el, amit a bank esetleges vételi jogáról írtunk.
Kicsi69, asszem, én értem...
Szóval:
A kérdéseidre a válasz valahol az általános szerződési feltételekben/üzletszabályzatban lesz, melyeket a szerződés aláírásával elfogadtál.
A behajtót általában "közreműködő igénybevétele" címén szabályozzák, kikötik, hogy erre jogosultak, valamint azt is, hogy a késedelmes fizetéssel összefüggésben felmerülő minden költség - ideértve a behajtó díját is - az adóst terheli.
A behajtási folyamatot a bankok maguk alakítják, ők döntik el, hogy mennyi idő után küldenek levelet, sms-t, behajtót, mondják fel a szerződést stb., a 30 napon túli elmaradásnál kiküldött behajtó bevett gyakorlatnak számít.
A tartozás fedezetének elvonása ma is létező bűncselekmény, de téged ez nem érint, a behajtó azért hivatkozik rá, mert nem ért a joghoz (pedig milyen hangzatos...)
Az autót akkor viheti, ha a banktól erre van megbízása, és te odaadod neki. Ez jellemzően a felmondás után szokott következni, egy havi törlesztőért nem azzal küldik a behajtót, hogy vagy pénzt vagy autót hozzon...
„a Raiffeisen Lízing is elismerte, hogy az ő adminisztrációs hibájuk folytán adták át az ügyet az első behajtnak 08.25-én”
Szerintem meg épp ellenkezőleg. Azt tekintik adminisztrációs hibának, hogy félreérthetően fogalmaztak a szerződés változatlan fennállását illetően, és nem közölték elég határozottan, hogy a már megszűnt szerződést állították helyre. Aminek az intervenciós díj az ára.
KBS, megint csak a szokásra tudok hivatkozni: tipikusan az ilyesmit szokták a bankok "adminisztrációs hibának" becézni, ha tévedésből kerül ki az ügy behajtóhoz, de mivel a behajtó dolgozott vele, mégsem mondhatják az ügyfélnek explicite, hogy nem jogos a követelés, mert az rosszul venné ki magát a behajtó és a bank viszonyában... Ez továbbra is csak erős tippelés így, hogy a dokumentációt nem látom, de a PSZÁF ezek szerint látja, kíváncsi leszek, mit lépnek majd... Szerintem itt nehéz lesz ráhúzni az ügyfélre a vizes lepedőt, mivel folyamatosan kapcsolatban volt a bankkal, próbálta tisztázni, mennyit is követelnek és lehetőségeihez mérten fizetett is. Inkább úgy írnám le az admin. hibát , hogy felmondólevél formájában adták ki a tartozáskimutatást, amit az ügyfél kért, és innentől felmondottként kezelték a szerződést, ezért kerülhetett behajtóhoz úgy, hogy a közben teljesített befizetést meg benézték.
Először is köszi a tájékoztatást.
Tegnap a PSZÁF válaszolt. A lényeg megszüntették az eljárást, mivel a bíróságra tartozik, hogy jogszerű, vagy jogszerűtlen volt a szerződés megszüntetése.
Ha jól értem, a gk-t nem vagyok köteles átadni, de az intervenciós díj követelése jogos (30 napot meghaladó tartozás miatt) amit legkésőbb a futamidő lejártakor ki kell fizetnem. Más forrásból azt hallottam, hogy állítólag a PSZÁF honlapján megtalálható hogy 45 napos tartozás után szüntetheti meg a finanszírozó a hitelszerződést. Ez igaz lehet?
KBS
Ha gondolod szívesen elküldöm priviben a levelek teljes tartalmát, hogy lásd, nem azt írtam ki belőle ami nekem tetszett, hanem a tényeket, lényeget kivonatosan.
Dr Juci
A közreműködő igénybevétele rész nincs a szerződésben (tényleg nem találom, pedig többször is átolvastam)! A tartozás fedezetének elvonása bcs-t - információim szerint a 2008. évi CXV. Tv. 2. § szüntette meg, mely 2009. március 1-től hatályos. Rosszul tudom? Még egy kérdés: Ha nem adom oda, de megnézheti a járgányt akkor megvalósítom-e a hitelsértést?
Végrehajtó1 1
Nem tudom mi van a törzskönyvben, azt még nem kaptam meg, nem is láttam, ha ugyanaz mint a forgalmiban akkor én. Tényleg úgy néz ki mint egy polgári peres ügy. Bár én arra hivatkoztam a PSZÁF-nál, hogy félretájékoztattak, ők is a bíróságra küldtek jogorvoslatért.
A hitelsértés jelenleg is hatályos bűncselekmény, de a te esetedben fel sem merül, akkor sem, ha nem adod át az autót.
Kicsi69, akkor egy összefoglaló válasz:
Uccsó kérdés:
Dr. Juci: Bocs, hogy értetlenkedek, nem vagyok jogász, de azt írod: "nem vagy köteles átadni az autót egyik behajtónak sem, mivel a finanszírozó ezzel nem bízta meg őket, így fogalmilag nem követheted el a hitelsértést."
Tehát a behajtó elméletileg nem tud olyan papírt mutatni, hogy átveheti a kocsit, ha igen, azt hamisítja? Ő "csak pénz-beszedésre jogosult?
Ha mégis lobogtat ilyen papírt ami ránézésre valós, akkor elkövetem a hitelsértést, ha közben fizetem a banktól kapott havi csekkeket is?
(Még nem láttam milyen papírja van, telefonon beszéltünk.)
Szia!
Mutathat olyan papírt, nem is okvetlenül hamisítvány, de mind a formáját, mind a tartalmát jól nézd meg!
Ha a tavalyi felmondólevelet lobogtatja, az nem lesz jó, mert a szerződésed nincs felmondva, azzal a papírral tavaly vihette volna az autót.
Az elmaradt törlesztőrészlet(ek) beszedésével megbízott behajtónak általában csak erre terjed ki a megbízása, mint lentebb írtam, egy törlesztőért jellemzően nem úgy küldik a behajtót, hogy pénzt vagy autót hozzon. Az, hogy rendesen fizeted a részleteket, önmagában nem jelenti azt, hogy semmilyen körülmények között nem vihetnék el az autót, de annak oka kell, hogy legyen, pl. veszélyeztetve látják a fedezetet, mert tudomásukra jutott, hogy fel akartad rakni a kocsit egy Marokkóba tartó kompra - de akkor a veszélyeztetésre, mint indokra írásban megint csak hivatkozniuk kell.
Ha nem vagy biztos abban, mivel is bízták meg a behajtót, aki ott áll a kapuban és vinné a kocsit, a jelenlétében hívd fel a finanszírozót, és kérdezd meg bátran, elmondják!
(Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy előfordul, hogy az elmaradt törlesztőért megy ki a behajtó és oda akarják neki adni az autót, mert nem tudják tovább fizetni a kölcsönt - ez a költségek szempontjából sem jó buli, mert szállítási költséget fognak felszámolni, az a jobb megoldás, ha az ügyfél megkérdezi, hol lehet letárolni az autót és odaviszi ő maga)
Köszönöm!
Így már teljesen tiszta!
Ahogy jött, ugyanúgy mehet is!
Hali!
Újra buli van! Finoman (de tényleg) tájékoztattam írásban a behajtót, hogy nem adom vissza a kocsit, erre közölte feljelent.
Ma újabb cég, újabb emberétől kaptam egy levelet, - ez immáron harmadik - hogy követelik a tartozás azonnali kitisztázását még be nem fizetett havi részletek + intervenciós díj, vagy a kocsit adjam oda.
érdekességképpen a levél:
"Társaságunk, az előző alkalmakkor eljáró két cég után, kapta meg az Ön szerződését kezelésre.
Mivel a kapcsolatot Önnel információink szerint sem személyesen sem telefonon nem lehet felvenni, ezúton szeretnénk felajánlani az utolsó lehetőséget arra, mielőtt a Hitelező jogi útra terelné az ügyet, hogy szerződéséről egyeztessünk, valamint hogy tartozását hatályos időn belül rendezni tudja.
Az Ön Raiffesien Lízing Zrt.-vel kötött szerződése 2010.07.14.-én mint azt Ön is tudja felmondásra került. A mai napon a tartozása 133.087elmaradásom a februári, márciusi csekkek, illetve az intervenciós díj, amit nem tartok jogszerűnek
Most mi szeretnénk a szerződésével kapcsolatban egy két dologra felhívni a figyelmét. A mellékletben elküldtük az Ön által aláírt szerződését, melyben a IX./4/b) és c) pontok a következőket tartalmazzák:
Ön a fizetési kötelezettségét elmulasztotta. A bank erről értesítette tértivevényes levélben, melyet Ön 2010.07.30.-án a mellékelt bizonylat alapján át is vett. Az elmaradást a felszólítás ellenére sem rendezte, tehát a szerződése ezért felmondásra adott okot. Tehát már maga ez a tény is feljogosította a Hitelezőt szerződésének felmondására.
Ezen pont elsődlegesen nem adott okot a felmondásra, viszont az előttünk a bank nevében eljáró két cég részére sem tette lehetővé, hogy a Gépjárművet megtekintse, arról fényképeket készítsen. Tehát másodlagosan a szerződés e pontját is megszegte.
az autót mindkét előző behajtó láthatta, az első mellette áll meg, a második pedig az udvarunkon parkolva, mivel sajnos nincs garázsunk
A bank társaságunkat kérte meg, hogy mielőtt szerződése ki nem egyenlítés esetén elszámolásra került, tehát a fennálló teljes tartozás (kamatok, késedelmi kamatok és meg nem fizetett tőke) egy összegben esedékessé válik, valamint a btk. 330. § alapján feljelentés történik.
Természetesen ellevelezgethetünk Önnel még mi is pár napig, hétig és mindenki bizonygathatja az igazát, de lassan Ön is beláthatná, hogy ennek nincsen semmi értelme. A tény az, hogy elmaradását teljes egészében a mai napig nem rendezte.
A fent leírtak elkerülése érdekében kérjük, hogy tartozását két héten belül rendezze, vagy a gépkocsit kollégánk részére átadja."
Kedves fórumozók!
Egy kérdéssel fordulok hozzátok. Az autómnak nem rég járt le a hitele. Előtte a bátyám odaadta valakinek. Aki sajnos nem hozta vissza eltűnt vele. A kérdésem ha ezt bejelentem a rendőrségen így is hitelsértést követek el. Hogy már visszafizettem a kölcsönt a banknak?
Válaszaitokat előre is köszönöm
Hogyan követhetnél el hitelsértést egy feljelentéssel? Hatóság félrevezetését esetleg, merthogy hol itt a bűncselekmény?
Üdvözlet a Hölgyeknek és az Uraknak !
Tegnap hívott a rendőr telefonon, hogy mutassam be a személyi gépjárművet, melyre az erste banktól kaptam HITELT több évvel ezelőtt. Kb. 5 évig fizettem rendesen, de már kb. 1 éve nem tudom fizetni, bedőltem unblock.
A rendőr elmondása szerint hitelsértés vádjával feljelentett a bank és a rendőr akar meggyőződni arról, hogy a szgk a birtokomban van.
kérdésem:
Levélben nem kérte a bank eddig, hogy mutassam fel az szgk-t, ezért a feljelentést inkorrektnek tartom.
(gondolkodom, hogy teszek feljelentést a bank ellen alaptalan vádaskodásért, rosszhiszeműségért, stb. kérem adjanak tippeket)
Volt nálunk 1-2 behajtó az elmúlt egy év alatt, de csak egyszerű cetlit hagytak a postaládában, hogy itt jártak és hívjam őket, egyeztettem telefonon a bankkal, számomra nem hiteles tárgyalópartnerek a behajtók.
Hitelszerződésem hogy opciós-e nem tudom, hamarosan kisbetűvel együtt elolvasom.
Úgy tudom, hogy csak opciós hitelszerződés alapján lehet hitel esetén hitelsértésről beszélni, egyébként nincs a szgk-hoz köze a banknak, csak az esetleges végrehajtónak jogerős bírósági végzés alapján adósságbehajtás címen... de akkor más ingósáom is ugorhat.
Előre is köszönök minden lényegi információt. A rendőrség sürgősen fotózkodna az autómmal ;-)
ui.: A bank az alant olvasottakhoz képest extra türelmes volt eddig, ezért köszönet jár.
ui 2: Nem betyárkodni szeretnék, hanem amikor egzisztenciális vesszőfutásomon túlleszek mindent kifizetek a banknak.
Úgy szeretem, mikor a szerződésszegő adós elkezd hőbörögni, mert sértve érzi a büszkeségét.
„# A rendőrségnek kell ellenőrizni, hogy a hitellel terhelt gépjármű megvan még? Nem furcsa ez?”
Nem furcsa, mivel az autó a kölcsön fedezetként szolgál. Ha megvan az autó akkor ezzel a dolognak büntetőjogi vonatkozásai nincsenek.
„Mi alapján jelent fel a bank ?”
Valószínűleg azért, mert nem fizetted a részleteket és már keresték az autót, csak nem találták.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |