"Aki úgy gondolja, hogy igen, annak a diagnózisát orvosi konzílium helyett állítsa fel 12 sorsolással kiválasztott, érettségizett nagykorú."
Én itt inkább nem folytatnám az "Aki úgy gondolja, hogy igen" kezdetű mondatot, mert aki úgy gondolja, hogy igen, annak a hozzátartozója nem tehet arról, hogy az illető hülye. Na jó, nem hülye, csak jogász...
Akkor egyáltalán mi számít jogász aggyal "méltányolható okú"-nak? Az, hogy "méltányolható okú" nem jogász szakmai, hanem emberi-erkölcsi kategória, nem szabad az eldöntését jogászokra bízni!!!
A jelen példánál persze szerintem is akkor lehet a privilégizált büntetési tételt alkalmazni, ha ez a bosszú a hozzátartozó sérelmére erőszakos "áldozat" ellen az esemény után történik. Ha napokkal később teszi meg a bosszúálló hozzátartozó, akkor értelemszerűen előre kitervelt, de az a tény, hogy a családtagját bosszulta meg egy olyan emberen, aki maga is súlyos bűncselekményt követett el, akkor is inkább enyhíti, mint súlyosbítja a dolgot, így a büntetési tétel minimumához közelítő büntetés kiszabása indokolt...
Ami engem illet, ha valaki mondjuk megerőszakolná, vagy még inkább megölné egy közeli hozzátartozómat, és tudom, hogy ki az, akkor lehetőleg a rendőrségre bíznám a dolgot, de egyáltalán nem gondolom, hogy alapvetően rossz ember lenne, akiből egy ilyen azt váltja ki, hogy nem így tesz. Persze nem helyes önbíráskodni, ezért az ilyen elkövető kapja meg a kiszabható legenyhébb büntetést, ami bőven elég ahhoz, hogy hivatalosan kinyilváníttassék, hogy nem szabad önbíráskodni. És szerintem ezzel a véleményemmel a legtöbb olyan ember egyetértene, aki a közeli hozzátartozóját életellenes bűncselekmény miatt veszítette el...
Na EZÉRT kéne civil bíráskodás, most ez a nő, aki még csak nem is bliccelt, hanem egy embertársán segített, , hivatalos személy elleni erőszak miatt el fogja veszteni az erkölcsi bizonyítványát, vagy akár több százezres pénzmellékbüntetést is kaphat mellé(Azért abban őszintén bízom, hogy nem kap letöltendőt.) ami "szkamailag" k*rvára helyes lesz, de ettől még nem lesz igazságos. Civil bíráskodás mellett ilyen nem fordulhatna elő. Ja: Ha ez a nő akár pénzbüntetést kap, akár úgy kap felfüggesztettet, hogy nem mentesítik előzetesen a priusz alól, én, fekete mamba megkeresem, és felrúgom, mind a köztereseket, mind az ítélkező szakmai hivatásos bírót. Ezt a kommentet kéretik a Btk. szerinti hivatalos személy elleni erőszak kísérletésnek tekinteni, a személyi azonosítóm:
Úgy egyébként megnézted azon a videón, hogy pontosan mi történt?
Mert szerintem nem a közteresek vitték földre a csajt, hanem direkt ő dobta el magát (az egyik közteres többször is mondja neki, hogy álljon már fel és higgadjon le), a közteresek közül senki nem ütötte meg, annak ellenére, hogy a csaj folyamatosan rugdosta az egyik közterest. Ja, és a csaj többször jól láthatóan vigyorog a felvételen, mint aki nagyon élvezi a helyzetet, annak vajon mi lehetett az oka?
A felvételt készítő gyerek meg hol a köztereseket szidja, hol meg a csajra tesz megjegyzéseket.
És mi értendő az "embertársán segített" alatt? Netán egy bliccelővel szemben intézkedtek, és abba avatkozott bele?
"És mi értendő az "embertársán segített" alatt? Netán egy bliccelővel szemben intézkedtek, és abba avatkozott bele?"
Igen. Márpedig ez nem jogellenes. Most nem a bliccelés erköklcsi megítéléséről akarok vitát nyitni, bár lehetne, és arról is, hogy a bliccelés jogilag hogy van megoldva, mert szerintem nagyon nem úgy, ahogy kéne. A hivatalos személy elleni erőszak tényállás is megérné bőven, hogy megkérdőjelezzük ebben a formában, ahogy most van...
"Ha van is ilyen közvélekedés, nem nagyon igyekszel rácáfolni."
22 éves fiatal vagyok, és néha kicsit agresszív kismalac stílusom van, ez tény(Ez viszont nálam nem életkor kérdése, a korosztályomhoz képest is ilyen vagyok.:-) )de ettől még nem vagyok hülye, a jogi dolgok pedig elsősorban a hétköznapi dolgok szempontjából érdekelnek, abból a szempontból, hogy a hétköznapi Juli bácsit és Pista nénit méltányos, vagy méltánytalan helyzetekbe hozza, illetve megfelel-e az ő elvárásuknak, értékrendjüknek. A jog szerintem egy olyan terület, mint a gasztronómia. Nem csak annak kell tudni valamennyire főzni, aki a szakmája szerint szakács. A jog a szomszéd Juli bácsikról és Pista nénikről szól,mert a társadalom mégiscsak belőlük áll, nem csak akiknek kifejezetten ez a szakmájuk.:-)
Van már valami biztosabb forrás (szemtanúk, közteresek vagy a nő nyilatkozott már?), vagy még mindig csak a pletykákra lehet hagyatkozni az előzményekkel kapcsolatban?
Egyik oldalon azt mondják tök mindegy mit követett el a nő (ellenőrnek kiadva magát pénzt követelt az utasoktól, bliccelt, beszólt, köpdösött), a köztereseknek nem lett volna szabad/joguk ilyen nagy erőkkel bármi áron lefogniuk.
Egyetértek, de azért el tudok képzelni olyan eseteket ahol jogosnak érezném hogy lefogják, sőt én tenném meg. Pl ha az a szokása hogy véletlenszerűen leköpi az utasokat amikor épp arra jár, és mindig eltűnik mire kiérnek a rendőrök. Vagy egy kis csomagban az ülésre szokta tenni a kakáját. Vagy elkezdte lökdösni, cibálni, köpdösni az egyik ellenőrt, és ezért próbálják lefogni. Szóval nem mindegy hogy mi volt az előzmény és a nőt elnézve nem valami civilizált.
Itt vajon a hivatásos bírók találték ki ezt a "megtorló lenne" szöveget, vagy a civil ülnökök, akik a jelenlegi rendszerben szinte csak nyugdíjasok, akik úgysem mernek ellentmondani a hivatásos bírónak? KBS, személyeskedhetsz a korommal, de ebben az ügyben szerintem ha 10 embert totál véletlenszerűen megkérdeznél az utcáról, hogy mit gondolnak erről a 19 évről, akkor legalább 9 azt mondaná, hogy ez abszurd, és felháborító, aki megerőszakol, majd megöl egy 19 évest, annak nincs helye a társadalomban. Márpedig ha a társadalom soha többet nem kér egy gyilkosból, akkor a jogtudósoknak nincs joguk "szakmai" alapon rájuk erőltetni, mert a bűnt a társadalom, a közösség ellen követték el, nem pedig a társadalom töredékét kitevő bírónak kinevezett kiváltságosok ellen, akik még a jogi diplomával rendelkezőknek is csak az elenyésző töredéke, és jelenleg szinte csak ők döntenek arról, hogy olyan bűnösök mit kapjanak, akik bűnüket az egész közösség ellen követték el. Szóval mindenképp szükséges lenne több paraszt Mari nénis igazságérzet, és kevesebb magasröptű, jogtudósi szakmaiság az ítélkezésbe. Az a baj, hogy a hivatásos bíró érzelemmentesen ítélkezik, mert azt dresszírozták bele az egyetemen, meg utána is, hogy a jog az már csak egy ilyen érzelemmentes dolog. Viszont egy büntető ügyben ítélkezni igenis legalább annyira szívvel kellene, mint aggyal. Nyilván a tényállás megállapításának objektívnek kell lenni, de ha már megállapították, hogy mi történt, akkor magának a büntetés mértékének a megállapításakor-a törvény keretein belül- a laikus, Mari nénis igazságérzetnek kell dominálnia, nem egy, vagy néhány jogtudós, szakmai, a társadalom töredékét kitevő bírónak.
Péntek László esetében is bár nem tudom, hogy mi történt a tanácskozáson, azért elgondolkodtató, hogy első fokon(Ülnökkel.)tényleges életfogytiglant kapott, amit már ugye ülnök nélkül enyhítettek...(Tudtommal másodfokon már nincs ülnök, ha tévedek, kéretik kijavítani.) Jó , mondjuk ott a tényálláson is változtattak egy kicsit másodfokon, ha jól emlékszem, a kifosztást másodfokon ejtették, de egyébként én úgy csinálnám, hogy ha a tényállással egyetért a hivatásos bíró, csak a büntetést tartja túl szigorúnak, akkor a civil döntést enyhíteni sem enyhítheti(Az egyértelmű, hogy nem súlyosbíthatja.), csak visszadobhatja újbóli megfontolásra, de egy minősített emberölésnél, ha abban a bíró is egyetért, hogy minősített emberölés történt, akkor ha a civilek ragaszkodnak a tényleges életfogytiglanhoz, akkor ettől a hivatásos bíró se menthesse meg olyan alapon, hogy "megtorló lenne", vagy akkor mondja azt, hogy szerinte nem történt minősítő körülmény.
„Az a baj, hogy a hivatásos bíró érzelemmentesen ítélkezik” Bizony! Hát nem sokkal jobbak voltak a népbíróságok 45 után meg 57-ben? Ott aztán működtek az érzelmek, meg a társadalmi kívánság kielégítése.
(Nem mellesleg ahol esküdtbíráskodás van, éppenséggel arról dönt a laikus testület, hogy a vádlott bűnös-e vagy nem. A büntetés nemét és mértékét már a hivatásos bíró szabja meg.)
A népbíróságokat ne keverjük már ide, egész másról beszélek... Én olyan cselekmények megítéléséről beszélek, ami most is báncselekmény, és olyan esetekben, amelyekben ezek bizonyítottak... Egy icipicit csúsztatás a népbíróságokat ide keverni...
Amcsiéknál állama válogatja a pontos rendszert, de sok államban van, ahol a büntetésbe is érdemi beleszólásuk van az esküdteknek. Halállal büntethető cselekményeknél többnyire az esküdtszék dönt a halálbüntetés kiszabásáról.
„sok államban van, ahol a büntetésbe is érdemi beleszólásuk van az esküdteknek”
Egy ilyen sincs.
„Halállal büntethető cselekményeknél többnyire az esküdtszék dönt a halálbüntetés kiszabásáról”
Ott először is az ügyész eldönti, hogy kér-e halálbüntetést, aztán vagy arra ítélik vagy nem. Ha igen, akkor a legtöbb államban automatikusan megy a fellebbezés (ahol nem ott is megvan a lehetőség) az állam legmagasabb szintű bíróságához (csak bírók vannak), akik megváltoztathatják a döntést, a büntetést, új eljárásra kötelezhetik az elsőfokon eljárt bíróságot. Az ő döntésük után még lehetséges a writ of certiorari-val a Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz fordulni, amennyiben a panaszos szerint szövetségi törvényt sértettek. Ha az ítélet jogerős, akkor indul a második szakasz, amikor a mi rendkívüli perorvoslatainknak megfelelő jogsegélyeket vehetik igénybe először tagállami szinten, aminek a végén beadhatnak még egy writ of certiorari-t, ha elutasítja a bíróság, akkor indul a harmadik fázis, a federal habeas corpus alapján. Ezután még a kormányzónak alá kell írnia a kivégzést.
Érdemi beleszólásuk van, vagy valójában simán ki lehetne őket hagyni a mókából, mert ha valakit kinyírnak, az egyébként is átfut 20-30 bíró keze között? Demagógia...
Különben nem arról beszélek, hogy pontosan az amcsi rendszert kéne nekünk átvenni, ezt nem is lehetne. Én elsősorban alapelvről beszélek, hogy nagyobb teret kell engedni a civil laikusoknak,fontos, hogy az ítéletek jobban megfeleljenek annak, amit a hétköznapi ember is igazságosnak tart. Egyébként ha jobban belegondolunk a bűnösség megállapítása is lehet szubjektív, főleg olyan tényállásáoknál, amikor a törvényi tényállás maga a természeténél fogva szubjektíven értelemzhető. Mert amikor olyan van a törvényi tényállásban, hogy "kihívóan közösségellenes magatartás"(Garázdaság.), vagy "méltányolható okból származó erős felindulás"(Emberölés privilégizált esete.), akkor úgy gondolom, hogy a hivatásos bíró sem indulhatna ki másból, mint hogy a hétköznapi ember mit ért ezen fogalmak alatt, és az adott szituációt a hétköznapi ember annak tartaná-e. Másrészt az is igaz, hogy az esküdtszéki rendszerben az esküdtszéknek mivel indoklási kötelezettsége nincs, és ha egyszer kimondták, hogy nem bűnös, akkor az úgy is marad, és amikor tanácskoznak, csak az a 12 ember van összezárva, simán előfordulhat, hogy bár ők is tudják, hogy elkövette az illető a törvényi tényállásban foglalt cselekményt, viszont úgy gondolják, hogy a lelkiismeretük mégis azt mondja, hogy egész egyszerűen mégsem lenne igazságos az illetőt megbüntetni, mert úgy az illető egész személyisége, és az összes körülmény mégis úgy fest, hogy inkább szimpatikus az illető, akkor egyszerűen azt mondják, hogy nem bűnös, ami igen, törvénytelen, de adott esetben lehet erkölcsileg igazságos. És ebben az esetben szerintem még az is viszonylag kis baj, ha elvileg törvénytelen.
Nem az amcsi rendszert kéne nekünk átvenni, viszont azon a politikusoknak kéne elgondolkodni, hogy hogyan lehetne biztosítani, hogy az ítéletek lehetőleg minél inkább közelítsenek az átlag állampolgár igazságérzetéhez, és minél ritkábban forduljon elő, akár az, hogy olyan ember, aki egyébként a társadalom nagy többsége szerint jó ember, szigorú büntetést kap olyasmiért, amit a társadalom többsége nem tart bűnnek, vagy csak pitiségnek, akár az, hogy egy rohadt szemét 14 éves lányokat erőszakoló és megfojtó állat nem kapja meg azt a szigorú büntetést, amit 10-ből 9 ember elvárna. Tehát erről az alapelvről beszélek, és nagyjából ezt az elvet kéne a szabálysértéseknél is. A pontos részleteket meg dolgozzák ki a politikusok, azért tartjuk őket, nem?Lehet az is, hogy a jelenlegi vegyes ülnökös rendszeren kéne inkább módosításokat ejteni, ennek a részleteit szintén dolgozzák ki a politikusok, csak néhány ötlet, egyrészt ügyekre válasszák őket, mert különben csak nyugdíjasok fognak jelentkezni, egy fiatal nem fog kötelezettséget vállani évekre. Másrészt kapják meg a szükséges kioktatást előre(Szerintem azt a jogi ismeretet, ami ahhoz szükséges, hogy egy laikus érdemben tudjon ítélkezni, egy nap alatt, egy egésznapos program keretében(Mint egy iskolai nap, 6-8 óra.) egy értelmes ember el tudja sajátítani, akkor is, ha soha nem hallott még csak arról sem, hogy az a szó, hogy "jog" egy növényt, vagy egy italfajtát jelöl-e.), és hívják fel nyomatékosan a figyelmüket arra, hogy NEM kötelesek a hivatásos bíróval azonos véleményen lenni, és a leírt jogszabály keretein belül(Amit viszont a saját józan szövegértési képességük szerint értelmeznek.) kizárólag a saját lelkiismeretükre, és igazságérzetükre kell hallgatniuk, és erre tehetnének esküt is. És az se ártana, ha másodfokon is lennének ülnökök. De mondom, a részleteket dolgozzák ki a politikusok. Addig is, amíg ennek az alapelvnek a részleteit nem dolgozzák ki az ítélkezés területén, addig igenis egyáltalán nem baj, ha a politika a törvény módosításakor is a társadalmi akaratot követi, még ha ezt egyes nagyokos jogtudósok "populizmusnak" nevezik is. Például, annak, hogy a TÉSZ lehetősége továbbra is megvan, nagyon örülök, és igenis jól tette a Fidesz, hogy bevezette, pedig nem is vagyok fideszes. De teszek mind a strasbourgi nagyokosokra, mind a hazai liberális nagyokosokra, a magyar társadalom elsöprő szüksége igényli a TÉSZ-t és elvárom a politikai vezetéstől, hogy ezt tartsák tiszteletben.
Most minden kertelés nélkül: Szerintetek komolyan jó dolog az, ha rendszeresen olyan ítéletek születnek, amit ha 10-ből 9 magyar állampolgárt megkérdezel, nem tart igazságosnak? Mert ez jó párszor előfordult már...
„rendszeresen olyan ítéletek születnek, amit ha 10-ből 9 magyar állampolgárt megkérdezel” Erre céloztam korábban: 20 évesen én is halálbiztosan tudtam, mit gondol 10-ből 9 ember. (Sajátos módon többnyire azt gondolták, amit én - még akkor is, ha személyesen találkozni mindig azzal az eggyel sikerült.)
Növelné is az ítéletek legitimitását, a bíróságok állampolgárok általi tiszteletét, ami azt gondolom, hogy csak jó lehet, ebben talán egyetértünk. Ha az átlagemberek jelentős része néhány évente, vagy akár évi néhányszor, önkéntes alapon(Szerintem önkéntesen kéne, nem kötelességként, mint az amcsiknál, és hirdetni is kéne a lehetőséget, a fizetés pedig igazodna az illető egyébkénti jövedelméhez, hogy se a nagyon csórók ne ebből akarjanak meggazdagodni, se a jobbmódúak ne maradjanak távol, arra kéne törekedni, hogy minél többen jelentkezzenek.), aktívan részt venne egy-egy ítélet meghozatalásban, illetve tudnák az emberek, hogy ehhez joguk van,kb. úgy, mint szavazni, akkor jobban magukénák éreznék az igazságszolgáltatást, ez pedig úgy gondolom, csak jó lehet.
"Erre céloztam korábban: 20 évesen én is halálbiztosan tudtam, mit gondol 10-ből 9 ember. (Sajátos módon többnyire azt gondolták, amit én - még akkor is, ha személyesen találkozni mindig azzal az eggyel sikerült.)"
Na már megint a korommal személyeskedik...(Amúgy 22 vagyok, nem 20.) Miért, ÖN SZERINT az emberek többsége nem akar tényleges életfogytiglant a fiatal lányok kéjgyilkosainak? Mert ha tényleg nem akarnak, akkor semmi gond, akkor nyilván a komolyabb laikus részvétel mellett sem fogják erre ítélni őket...
Amúgy igazad van, az állami díjakat (Kossuth-, Széchényi- stb.) is valami laikus testületnek kellene kiosztania, és a fontosabb tervpályázatokról is ilyen jurie-nek kellene döntenie. Nehogy már valami kockafejű honoráljanak, akit tízből kilenc ember nem is ismer, meg telerakják az utcákat, tereket mindenféle modern izével! Lehetne akár sms-szavazás.
„Na már megint a korommal személyeskedik...” Mert jóhiszemű vagyok veled szemben. Ha a korodnak tulajdonítom a dolgot, akkor remény van rá, hogy elmúlik...
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.