Kedves fórumozók!
Az alábbiakban kérném segítségeteket. Adva van egy ház, amelynek jelenleg három tulajdonosa van: feleségem (25%) feleségem nagymamája (50%) és a feleségem nagynénje (25%).
A ház állapotában igencsak vannak hiányosságok és most állunk úgy anyagilag, hogy egy-két nagyobb volumenű felújítást tudnánk rajta végezni.
Viszont hosszú távra tervezve és a családi viszonyokat áttekintve ez elég veszélyes dolognak látszik.
Onnan kezdődik, hogy feleségem idős nagymamája nem akar a ház, és a kapcsolódó jogviszony kapcsán végrendelkezni, így "majd ti megbeszélitek" címszóval zárja le az ügyet. Viszont abban az esetben, ha felújítjuk a házat (és így jelentősen megnöveljük annak értékét) a másik örökös gyaníthatóan az így megnövekedett érték alapján fogja kérni a ház rá eső részét (véleményünk szerint a felét)
A kérdésem az volna, hogy milyen módon tudom bebiztosítani magam úgy, hogy bizonyítani tudjam egy esetleges vita során, hogy csak mi (a feleségemmel) voltunk azok, akik megnöveltük az ingatlan értékét? Felmerült bennem, hogy a felújítás előtt-után becsüssel értékeltessem fel a házat, nyilatkozatot irassak alá az érintettekkel, hogy ők nem adtak ebbe bele semmit, illetve az, hogy mindent ledokumentálok.
Előre is köszönöm a segítséget!