határozott idejű bérleti szerződés felmondása


syncopa # 2015.09.30. 09:28

Én is így látom, de ők meg vannak győződve arról, hogy egyik napról a másikra csupán egy szóbeli bejelentés és minden indoklás nélkül felbonthatják a szerződést.
Most ígéretet kaptam, hogy hamarosan elküldik írott formában is részletezve az eddig velem nem ismertetett felmondási okokat. Természetesen mától már semmisnek veszik a szerződést, mivel holnap a következő hónap első napja van, és szerintük ez így jogszerű :-)

Megvárom, hogy mit szedtek össze benne, mert ha bármivel is kifogásuk lett volna eddig, ami persze nem volt, akkor is előbb a megoldásokat kellett volna keresnünk közösen. De nem volt ilyen felvetés részükről, így nem is léphettem volna.

Az utolsó okfejtése viszont kicsit aggaszt. De így jár az aki netről letöltött szerződésmintával próbál jogszerű, makulátlan, megtámadhatatlan szerződést kötni, és nem szakemberhez fordul.
Addig jó is az, míg nincs gond. Legközelebb rászánom az időt, mert az olcsó a drága ha nem úgy sül el, ahogy az ember gondolja.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.09.30. 09:49

A felmondás csak írásban érvényes, akkor is ha lehetséges. És csak a hónap utolsó napjára - feltéve, hogy a felmondási idő belefér. Tehát októberben kézbesített felmondással a legrosszabb - már a bérbeadónak a legrosszabb - esetben is csak október 31-ével szüntethető meg a szerződés. Ha megszüntethető.

syncopa # 2015.09.30. 10:12

Köszönöm ismét.
Még arra gondoltam, hogy egy olyan megoldás kivitelezhető, illetve jogszerű lenne-e, ha megegyeznénk abban, hogy amennyiben hoznak maguk helyett új bérlőt, akkor elállok a továbbiakban velük szemben a szerződéstől és felbontjuk ha ez teljesül?
Amíg nem, addig viszont továbbra is elvárom a szerződésben foglaltak betartását és teljesítését.
Végül is, nemek is az az elsődleges érdekem, hogy minél hamarabb bevételem legyen a bérleményből, és nekem sem jelent megoldást ha esetleg valamikor egy év múlva hoz a bíróság egy nekem kedvező döntést, és még kitudja meddig várhatok a pénzemre. Ésszerű életszerű megoldást szeretnék találni, mert végülis nem kényszeríthetek senkit egy olyan helyen lakni hónapokig, ahol nem érzi magát jól. Bár az okát ennek sem értem, mert az ingatlan is és a környezete is többet nyújt, mint az elvárható, akár az árhoz képest is, de egyébként is.

syncopa # 2015.09.30. 10:15

"Végül is, nemek is az az elsődleges érdekem..."

Elnézést elírtam .... nemek is = nekem is

Zöldövezeti11 # 2015.09.30. 10:45

syncopa !!

Örülj, hogy elhúzzák a csíkot. A kauciót ne add vissza. És legközelebb csak határozatlan idejű szerződést kössél. A legtöbb bérlő a a maga számára nem tarja kötelezőnek a határozott idejű szerződést. Ha mehetnékje van hát menjen.
Komolytalanok.

Zöldövezeti11 # 2015.09.30. 10:57

Ettől függetlenül azért a bérlőnek is lehetnek jogai. Így az un. elállás joga. Vagy nevezzük bárminek.
Tehát az első párnapban minden következmény nélkül, ill. csak némi anyagi kompenzáció fejében köd előttem köd utánam elmegyek. Na erre van az un. kaució visszatartás.
Na de mi van ha a bérbeadó jön rá , hogy nem jó lóra tett ?
Nem tudom, de szerintem ilyenkor összeszorítja a fogait és felmond, kivárva a felmondási időt.Sőt ha nagyvonalú visszaadja az addig kapott bérleti díjat, csakhogy ne lássa a nemkívánatos bérlőt.

syncopa # 2015.09.30. 11:05

Így igaz, valóban egyoldalú a dolog elvárás szinten.
A határozatlan idejű szerződéssel kapcsolatban is osztom a véleményt, ám az a bizonyos eb a részletekben van elásva.
Ugyanis egyetemistáknak van kiadva évek óta, és tekintettel arra, hogy egy nagy házról van szó, a fűtési költség elviselhető elosztása miatt szükséges egy adott létszám. Bár írottan nincs a szerződésben, de amikor új bérlőket toborzok, akkor ígéretet teszek arra szóban, hogy biztosítom a szükséges létszámot, hogy elviselhető legyen a rezsi felosztása. A mászkálós emberek miatt muszáj határozott időre kötni, mert ha éppen a fűtési idény kellős közepén 1-2 diáknak az az ötlete támad, hogy átköltözik a haverékhoz, ahol minden reggel frissen főtt pálinka van, akkor az éppen maradottakra aránytalanul magas részarány jut, amit nem is biztos hogy minden szülő tud teljesíteni. Évek óta minden esetben a rezsi a fő téma és szempont amikor jelentkeznek. Az más kérdés hogy a beköltözést után a kutyát sem érdekli hogy a dupláját használják fel a szükséges energiamennyiségnek, a szülők úgyis kifizetik alapon akár nyitott ablakkal képesek végigfűteni a telet.
Nem egyszerű a történet sajnos, sok összetevős és beindulhat a dominóelv is. Jobb bele sem gondolni.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.09.30. 11:09

Megegyezni bármiben meg lehet - amiben meg tudtok egyezni.

Immaculata # 2015.09.30. 11:09

:) Rendkívüli felmondással fognak elmenni, azért mondták, hogy megindokolják. A rendes felmondást nem kell indokolni. Tehát már holnap el is mehetnek.

Ha az általuk el nem fogyasztott közüzemi költségeket velük fizetteted meg, az bizony rendkívüli felmondási ok.

syncopa # 2015.09.30. 11:12

Ja és a lényeget se hagyjam ki, szeptemberig már általában mindenki talál helyet az igényeinek és a brifkójának megfelelően. Több éves tapasztalatom, hogy az igényesebb, később is megbízhatóbbak már a nyár közepéig lecsekkolják a jó helyeket. Na most, ha valaki félúton kiszáll, akkor iskolaszezonban már nehéz olyat találni helyette, akit a többiek is elfogadnak, amikor már kialakítanak egy jó közösséget.

Immaculata # 2015.09.30. 11:13

biztosítom a szükséges létszámot, hogy elviselhető legyen a rezsi felosztása

Velem ezt nem tehetnéd meg.

A bérbe nem vett területek közüzemi költségeit magadnak kell állnod.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.09.30. 11:17

Ha az általuk el nem fogyasztott közüzemi költségeket velük fizetteted meg, az bizony rendkívüli felmondási ok.
Nem. Az arra ok, hogy ne fizessék meg, amire nem kötelesek.

Immaculata # 2015.09.30. 11:21

OK.

syncopa # 2015.09.30. 11:24

„Ha az általuk el nem fogyasztott közüzemi költségeket velük fizetteted meg, az bizony rendkívüli felmondási ok.”

A beköltözésnél minden mérőállás közösen volt leolvasva, és ezek a szerződésben rögzítve lettek, tehát az óra onnan ketyeg.

"Velem ezt nem tehetnéd meg.

A bérbe nem vett területek közüzemi költségeit magadnak kell állnod."

Nincs bérbe nem vett terület, ugyanis azok a közös használatú helyek, helyiségek.

Immaculata # 2015.09.30. 11:30

A bérbeadott szobák területét kell arányosítani a közös helyiségek fogyasztásának felosztásánál. Ahogyan osztatlan közös tulajdonnál a tulajdonostársak viselik a költségeket.
Ha van üres szoba, vagy kiadatlan üres ágy, akkor arányait tekintve, Te vagy köteles azok költségeit állni.

syncopa # 2015.09.30. 11:32

"Rendkívüli felmondással fognak elmenni, azért mondták, hogy megindokolják."

No erre leszek kíváncsi, hogy mit hordanak benne össze, ugyanis amikor szóban jelezték távozási szándékukat, akkor volt némi aggodalom a tekintetemben, és nehezen álltam meg hogy fel ne röhögjek.
Kéretik nem vidulni, elárulom a titkot: szerintük ártó szellemek és negatív energiák vannak jelen a házban!!!
Bizony bizony ez mindamellett hogy számomra is lesújtó hír volt, biztosan megállja a helyét egy rendkívüli felmondásban:-)

Nem láttam nyomát annak hogy betéptek volna valamiféle fűvel, bár előtte nyírtam le a kertben, de eddig a kecském sem hülyült ennyire meg tőle :-)

Zöldövezeti11 # 2015.09.30. 11:34

T. syn.. !

hogy hamarosan elküldik írott formában is részletezve az eddig velem nem ismertetett felmondási okokat.
Ha nem titok írd le majd ide , hogy mit találtak ki ? Mi az ami miatt mennének ?

syncopa # 2015.09.30. 11:36

A bérbeadott szobák területét kell arányosítani a közös helyiségek fogyasztásának felosztásánál

Az egész házat ők lakják és használják, miért is kellene nekem állni bármennyi részt is?
Megjegyzem ugyan, hogy ebből soha nem volt probléma.

Zöldövezeti11 # 2015.09.30. 17:06

syncopa !

Ja hogy te diákszállót üzemeltetsz !

Az más !

Zöldövezeti11 # 2015.09.30. 17:10

Még azt nem is kérdeztem, hogy koedukált e ez a tömegszállás , ez a diák tömegszállás ??

syncopa # 2015.09.30. 18:45

Nem értem ezt a cinizmust.

syncopa # 2015.10.01. 04:36

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor,

Még egy kérdés erejéig....

A felmondás csak írásban érvényes, akkor is ha lehetséges.
Ha emailban hamarabb kapom meg a felmondást, mint a postai ajánlott küldeményt, akkor a tudomásra jutás az emailban kapott időpontjától, vagy az ajánlott levél átvételével kezdődik?
Ugyanis még éjfél előtt megküldték a "rendes felmondást", ami gondolom hogy nem elfogadható, mert tudtommal határozott idejű szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg. Október 5-ét jelölték meg a kiköltözés dátumaként, és a szerződés megszűnésének napjaként.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.10.01. 04:50

Az e-mail általában nem minősül írásbeli formának.

syncopa # 2015.10.01. 05:37

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor,

Köszönöm!

Küldtem egy emailt is innen az oldalról, nem tudom mennyire megbízhatóan továbbítja ezt a fórum. Remélem megkapja.

MajorDomus # 2015.10.01. 20:13

Meg.