Forgalomból kivonatás halálozás miatt


BartenZsani # 2022.01.06. 10:59

Tisztelt fórum!
Nevelőapám októberben hunyt el és több járműve is van. Hagyatéki még biztos nem mostanában lesz. Édesanyám mint felesége és nevelőapám fia az örökös de egyenlőre édesanyám fizeti a biztosításokat a két autóra és a motorra. Ilyen esetben nem lehet kivonatni egyiket sem a forgalomból ugye? Csak hagyatéki után tudná az aki megörökli?

drbjozsef # 2022.01.06. 16:59

BartenZsani,

Dehogy kell, sőt, bejelentés nélkül nem is vagytok szabályosak elvileg, ha fizetitek, akkor sem (a gyakorlatban persze senkit nem foglalkozik vele ha fizetve van).

Kgfb tv. 4.§(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötelezettség címzettje nem állapítható meg, a szerződés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármű birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja.

Tehát ha bejelentetted a halál tényét ÉS fizeted, akkor a jogerős hagyatéki végzés után 30 napon belül rendeznie kell majd az örökösnek.
De ha bejelented a biztosítónak a halál tényét, igazolod a halotti anyakönyvi kivonattal, és úgy nyilatkozol, hogy a biztosítást a továbbiakban nem fizetitek, akkor szerintem ki is tudjátok ideiglenesen fél évre vonatni a gépjárművet a forgalomból.

groszfater@gmail.com # 2022.01.06. 17:59

Nem az üzembentartó hunyt el hanem a tulajdonos.

drbjozsef # 2022.01.06. 18:13

groszfater@gmail.com,

Ha nincs jelölve KÜLÖN üzembentartó a forgalmiban, akkor a tulajdonos az üzembentartó.

Kedvessrac # 2023.03.01. 13:29

A tulajdonos és üzemben tartó halála után meddig kell várni hogy véglegesen jogerőre emelkedjen? Kapok róla papírt hogy jogerőre emelkedett?

drbjozsef # 2023.03.01. 13:54

Kedvessrac,

Mi emelkedjen jogerőre?

Szomorú örökös # 2023.03.01. 16:37

Kedvessrac

Rossz a kérdés. Haláleset esetén a hagyatéki tárgyaláson dől el, hogy kinek a tulajdonába kerül a kocsi,
utána az illetőnek kötelező 15 napon belül átíratnia. Ha nem teszi meg, hivatalból kivonják a forgalomból.
De az általában pénzes játék az örökös számára...

Kedvessrac # 2023.03.01. 17:47

A nevemre kelene írattatnom apám után rámmaradt autót de még nem kaptam papírt ami azt igazolja,hogy a bírói döntés jogerőre emelkedett. Így nem foglalkoznak vele az okmányirodába. Ha sokat várok a papírra ,ami nem jön akkor kicsúszok a 15 napból?

Szomorú örökös # 2023.03.01. 18:58

Kedvessrac

Ha sokat várok a papírra ,ami nem jön akkor kicsúszok a 15 napból?

A 15 nap a jogerőre emelkedéstől indul.
Ha késve kapod a papírt, akkor joggal hivatkozhatsz rá.
De szerintem nálad még szó nincs a jogerőről.

Majordomus # 2023.03.01. 22:32

Vot már hagyatéki tárgyalás?

Kedvessrac # 2023.03.02. 05:17

Igen volt. Csak jogerőre kell emellkednie ezt várom .

drbjozsef # 2023.03.02. 05:42

Kedvessrac,

A hagyatéki eljárást a közjegyző folytatja le. Milyen bírósági döntés jogerőre emelkedésére vársz?

Kedvessrac # 2023.03.02. 17:41

A hagyatékiátadó végzés mert ketten örököltünk az autót,de a testvérem lemondott az én
javamra . Ennek kell jógerőre emelkedni. Ma hívtam a közjegyzőt és elsejétől emelkedett jogerőre. Ezt az iratot már postára adták tehát jövő héten kapom meg ,mely bizonyítja hogy jógerőre emelkedett. Így tudok biztosítási kötni rá és a nevemre irattatni köszönöm

drbjozsef # 2023.03.02. 17:46

Így van.

Majordomus # 2023.03.02. 21:25

Végre egy pozitiv autó ügy...

horex # 2023.06.18. 11:31

Felhozom ezt a témát
Külföldi tulajdonos külföldön meghalt, magyar autó magyar rendszám, üzembetartó ezzel megszünt, azonositó adatokat leadni.
Mi a helyzet ha előkerül a lehetséges külföldi örökös, de őt nem érdekli az autó, nem is vették be a hagyatékba és egyáltalán hagyják őt békén ezzel az üggyel?
Végleges kivonás azt hiszem 5 év. Én tároljam addig az autót?
Hogy lehetne "megvásárolni" ezt az autót és legalizálni?

Majordomus # 2023.06.18. 19:33

Vedd meg az örököstől. És irasd a nevedre.

gylab # 2023.06.19. 07:47

Nem akarlak elkeseríteni, pont így jártam, végül szétvágtam és bevittem a MÉH-be, mert a bontó sem vette át. Külföldön élő örökös, aki nem is járt Magyarországra már több tíz éve, tán már kinti állampolgár is volt. Ezért vissza sem utasította az örökséget.

osztap # 2023.06.19. 08:57

Hogy lehetne "megvásárolni" ezt az autót és legalizálni?

Le kell folytatni a póthagyatéki eljárást, akkor lesz ismert örökös, és tudsz vele tárgyalni a megvételről.

EU-ban volt-e a néhai tulajdonos utolsó szokásos tartózkodási helye? Akkor az EU öröklési rendeletet kell alkalmazni, és főszabály szerint külföldön folyik majd a hagyatéki eljárás, az ottani jog szerint.
https://www.mokk.hu/…rendelet.php

Ha nem, akkor főszabály szerint belföldön folyik majd (ha nincs kétoldalú egyezmény), az Nmjtv. 98. § (2) szerint. Ekkor be kell jelentened az önkormin a jegyzőnél, hogy a tulaj elhunyt, és póthagyatéki eljárás lefolytatását kéred az újonnan fellelt vagyontárgyra. Ehhez kell tudnod igazolni, hogy a tulaj tényleg meghalt.

horex # 2023.06.19. 11:47

osztap

Köszönöm! A hétvégén szinte csak olvasgattam, éreztem hogy póthagyatéki kell.
Az általad idézett trv-t is átrágom. Az elhalálozás tényét a kormányablak szerezte meg hivatalosan
Harmadik ország, valamiféle három hónapig érvényes útlevéllel élt itt
Több kapcsolaton keresztül sikerült elérni a néhai fiát. Az autó a tied, milyen papir kell, elküldöm, de az héberül van, írta
Elöször is az kellene nekem, majd én lefordittatom, válaszoltam neki
És nem így működik. Nyilván nem lett hivatalosan hagyatékolva az autó mert az azonositó számai , tipusa stb. nálam vannak
Jó ismerős közjegyzőmet nem tudom elérni, de
ha mégis a fia lenne hivatalosan az örökös, neki a hagyatékról és az ajándékozás vagy adásvételiröl hivatalos másolat kell, mert ő nem fog iderepülni ezt intézni
Gondolom, izraeli magyar konzuli hitelesités kell a papirokra, aztán küldheti postán nekem
Jól gondolom a helyzetet?

Rendes fickó, mintha már találkoztam volna vele huszon éve, de az utcán elmennénk egymás mellett

Holnap leadom a rendszámot és a forgalmit, majd érdeklődök, hogy 's mint tovább

horex # 2023.06.19. 12:02

gylab
Höhö! Volt valaha egy Zsigulim és akkor még fizetni kellett hogy a bontó bevegye és papírt adjpn róla.
Eladtam lomisoknak és önkorminál bejelentettem hogy vonják ki forgalomból
Volt nagy felháborodás, hogy ilyen nincs. Az autó az enyém, én meg éhes voltam és "megettem"
Átadták az ügyet valamely másik kerületnek, összeférhetetlenség címén, az meg kivonta forgalomból

osztap # 2023.06.19. 13:08

horex,

Izraellel tudtommal nincs örökösödési egyezmény, ezért az alább linkelt Nmjtv. miatt szerintem a magyar hagyatéki eljárási szabályok szerint kell eljárni.
Tudja-e magyar hatóság, hogy a tulajdonos halott? Ha igen, arról ki tud adni hatósági bizonyítványt, vagy az eredeti iratról másolatot? Azzal mehetnél a jegyzőhöz.
Ha nem, akkor kinti halotti anyakönyvi kivonat kell, apostille-lel ellátva. (Az apostille-t nem a magyar konzul csinálja, hanem a külföldi állam valamilyen szerve, általában egy minisztérium.) A fia kérje ki az anyakönyvi kivonatot, tetessen rá apostille-t, és küldje meg neked postán. Akkor már csak hiteles fordíttatnod kell az OFFI-nál. Ha az is megvan, akkor mehetsz a jegyzőhöz, és indíthatod a póthagyatékit, a Hetv. 19. § (1) alapján.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
Ha meg tudod adni a fia nevét és elérhetőségét, akkor keresni fogják, és megállapítják majd, hogy ő az örökös. (Ha nem találják meg, a Magyar Állam örököl, ami senkinek sem jó.) A hagyatéki végzés alapján átírják a tulajdonost a gépjármű-nyilvántartásban, és azután tudtok majd szerződni.

horex # 2023.06.19. 16:53

osztap
Meglátom mire jutok holnap az okmányirodában. Nem hiszem hogy kiadják a magyar nyelvű halotti bizonyítványt, mert...
Most hogy levettem a rendszámokat, még sz@rul is lettem, nehogymár elvigyen ez az ügy :(
Köszi a tanácsokat!

Majordomus # 2023.06.19. 19:47

Mennyit ér az az autó forintban?
.megéri küszködni érte?

horex # 2023.06.21. 16:22

Majordomus
Jellemző használt ára 200ezer-1millió. 25 éves Mitsubishi Galant GLSi automata váltós
Van ilyen még más tipusban is, viszont ismerem a karosszéria jellemző hibáit
Tökéletesen kilakatoltatva, pár éves gumik és kényelmes mint egy nagypolgári fürdőkád :) ami szükséges, mert méretes magas vagyok és már nem hajlanak a gömbcsuklóim a kisPolszkihoz. Sokat jártam olyannal is. Májusban vizsgázott hiba nélkül
Tehát ilyet/hasonlót nem veszek, Suzukiba nem férek be/ki :) kipróbáltam. Valami erősen újszerűre nincs pénzem

Már értesitették hivatalból az ottani megfelelő hivatalt az örökségről , lássuk meg elindul-e valami